Elindult Magyar Péter konzultációja, és kiderült, hogy mégsem tartja propagandának az Indexet

További Belföld cikkek
-
Új főszerkesztő érkezik a Blikkhez áprilistól
- Halálos háztűz volt Kunhegyesen
- Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
- Tizenkilenc év börtönt kap az a hajléktalan, aki felgyújtotta két társát Rákosrendezőn
- Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Hétfő reggel nyolc órától elindult a Tisza Párt konzultációja, a Nemzet Hangja. A Széll Kálmán téren már fel is állították a pultokat, ahol a rossz idő ellenére is sokan megjelentek, hogy kitöltsék a kérdőíveket.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke március 15-i beszédében jelentette be, hogy pártja minden 16 év feletti magyart megkérdez arról, milyen országot szeretnének az Orbán-rendszer után. A Nemzet Hangja kezdeményezés keretében a kérdésekre április 11-ig lehet válaszolni online és személyesen egyaránt. A konzultáció célja, hogy a magyar állampolgárok véleményét közvetlenül megismerve alakítsák ki a párt jövőbeli programját és stratégiáját. A Tisza Párt szerint fontos, hogy a lakosság aktívan részt vegyen a közéletben, és kifejezze véleményét az ország jövőjéről a következő kérdésekben:
Magyar Péter: Egy évvel ezelőtt teljesen új időszámítás kezdődött
A Tisza Párt elnöke szerint a történelem azoké, akik mernek lépni, amikor eljön az idő.
- Egyetért-e ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben nyugdíjas-SZÉP-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
- Egyetért-e ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
- Egyetért-e ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
- Egyetért-e ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítsuk?
- Egyetért-e ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
- Egyetért-e ön azzal, hogy az szja egységesen 9 százalékra csökkenjen?
- Egyetért-e ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
- Egyetért-e ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön kiszabásra?
- Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
- Egyetért-e ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
- Egyetért-e ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatás, az egészségügy és a szociális területen?
- Egyetért-e ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?
- Támogatja-e ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy ezek a kérdések nem egyértelműek, és nem lesz mindenhol egyértelmű többsége az egyik oldalnak. Ezzel kapcsolatban a Tisza Párt vezetője esőben tartott beszédében elmondta, hogy bár van véleménye a kérdésekről, de nem fog válaszolni rájuk, mert nem akarja befolyásolni a kitöltőket. Így azt sem mondta el, hogy szerinte melyik a legfontosabb a felsoroltak közül.
Hogy melyik a legfontosabb, az attól függ, hogy kinek. Szerintem jelen helyzetben fontos Magyarország uniós tagsága, NATO-tagsága, de nyilván az anyagi kérdések is nagyon fontosak azoknak, akik egyik napról a másikra próbálnak túlélni
– mondta el még korábban Magyar Péter az Indexnek.
Magyar Péter újra interjút adott, és ismét nekiesett az Indexnek
A Tisza Párt elnökével a március 15-i megemlékezés után beszélgettünk.
A Tisza Párt vezetője rövid beszédében megemlítette, hogy már a 16 évesek is szavazhatnak a Nemzet Hangján, mert szerinte ez elsősorban a fiatalok jövőjéről szól, de az „óellenzéki és fideszes” szavazók válaszait is várják a kérdéseikre. Ezt követően a tömeg skandálásba kezdett.
Az esőben megjelent a Hír TV munkatársa is, aki arról érdeklődött, hogy támogatja-e a Tisza Párt vezetője Ukrajna uniós segítségét. Magyar Péter pedig nem hagyta szó nélkül a kérdést, és többször megszólította az újságírót, hogy miért nem inkább Orbán Viktort kérdezi erről, aki nem vétózta meg Ukrajna támogatását.
Ezt követően Magyar Péter ahhoz a Tisza Párt szerint 10 ezer önkénteshez szólt, akik segítik a Nemzet Hangja programot, és azt kérte tőlük, hogy akkor is csak mosolyogjanak, ha szidják őket. Ezt követően az összegyűltek elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt.
A rövid esemény utánra Magyar Péter összehívott egy sajtótájékoztatót, ahová ahogy mondta, a „propagandát nem engedik be”. A Hír TV-t ki is tiltotta a Tisza Párt a rendezvényről. Az Index ugyanakkor kapott meghívót, ami azért különös, mert Magyar Péter az elmúlt egy évben amikor a magyar sajtóval foglalkozott, mindig lepropagandistázta lapunkat, sőt még az Indexnek adott interjújában is így nevezte az Indexet. Mi eddig mindig tiltakoztunk a pártelnök megbélyegző véleményével szemben, örülünk, hogy úgy néz ki, most megváltozott az álláspontja.
Magyar Péter az Indexnek: Nem bántásból, de egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint Nagy Mártonnak
„Azt hittem, az Index is ebben az országban él” – nyilatkozta lapunknak a Tisza Párt elnöke.

Már 10 ezren töltötték ki online a Nemzet Hangját
„Fél órával ezelőtt azt az információt kaptam, hogy már 10 ezren kitöltötték online a Nemzet Hangját” – jelentette be sajtótájékoztatója elején Magyar Péter, igaz, később, a sajtótájékoztató közepe felé már több tízezer szavazóról számolt be.
Jogi értelemben Magyarországon ma szinte nem lehet népszavazást tartani, hiszen fideszes bábokból áll a Nemzeti Választási Bizottság, és a Kúriával és az Alkotmánybírósággal kapcsolatban is vannak kérdőjelek, de ettől függetlenül ennél relevánsabb kérdéseket és ennél autentikusabb népszavazást nem lehet tartani. Kicsit el vagyunk szokva Magyarországon a népképviseleti részéből a demokráciának. Úgyhogy én örülök, hogy több évtized után a magyar emberek végre valós kérdésekre szavazhatnak, és mondhatják el a véleményüket
– tette hozzá Magyar Péter.
A Tisza Párt vezetője ezt követően sorra vette az általuk feltett kérdéseket, és kifejttette, hogy melyiket miért tartja fontosnak, majd ismertette a szavazás menetét, illetve azt is, hogy csak a szavazás végén hozzák nyilvánosságra az eredményeket, tehát részeredményeket nem mutatnak majd be.
Egy másik témára áttérve Magyar Péter kifejtette, hogy a kormány meg akarja változtatni az EP-képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályokat, de ő ezt megelőzve beszámol a vagyonáról.
Kicsit több megtakarításom van, mint a 90 millió forintos lakáshitelem. Van egy kisebb és nagyobb lakásom, van egy hétéves Volvóm, amit nagyon szeretek, és visszajelzések alapján sokan szeretik Magyarországon a Volvókat. Ezenkívül van öt darab festményem, ebből az egyik már látható a Facebookon
– fogalmazott Magyar Péter, majd elmondta, hogy ő nem ellenzi ezt a törvényt, és még a héten nyilvánosságra hozza a vagyonnyilatkozatát.
A sajtótájékoztató után Magyar Péter Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe utazott, ugyanis három szavazóponton is feltűnik majd hétfőn.
(Borítókép: Budai Balázs / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
1 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
33 perce
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
3 órája
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.
48 perce
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
4 órája
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05