Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk

d1
2025.03.21. 05:54
Március 21. a Down-szindrómások világnapja, de ebből az alkalomból, ha lehet kérni, ahelyett, hogy kórusban elkezdenénk sajnálkozni meg fogat szívni, inkább tekintsük meg az alábbi reklámfilmet, és töprengjünk el röviden arról, hogy mit tanulhatunk mi tőlük.

Mit hoznak a Down-szindrómások ebbe a világba, amiből mi is erőt, inspirációt és tapasztalatot meríthetnénk?

Toxikus atyáskodás

Az emberek többsége állítólag azt szereti, ha helyette, a feje felett döntenek. Sok marketinges iskola is egyetért ezzel, a politikai, gyermeknevelési, pszichológiai, építészeti iskolákról már ne is beszéljünk. Így aztán kialakul egy általános atyáskodó attitűd, ami átjárja az egész társadalmat – a családoktól kezdve az intézményeken keresztül a mikroközösségek együttélési stratégiájáig, közlekedésig, szórakozási formákig.

A lényeg, hogy megmondják, nekünk mi a jó, mi meg megpróbáljuk felfedezni azt, hogy azt a valamit, aminek nekünk jónak kellene lennie, hogyan is lehetne egyáltalán élvezni.

Olyan ez, mint a finomfőzelék: alapvetően rossz, de mivel jónak kell lennie, valahogy meg kellett tanulnunk élvezni.

A kör ezzel be is zárult. A társadalom egésze azt a kulturális mintázatot sugározza, hogy te magad egyedül kevés vagy eldönteni azt, mi a jó neked. Ehhez mindig segítségre van szükséged, még felnőttként is: anyádéra, a főnökére, a körzeti orvoséra, a kollégádéra, a barátokéra, a tesódéra, csak legyen pár ember, aki megerősít abban, amit gondolok vagy érzek, hogy kellően biztonságban érezzem magam azzal, amit dönteni szeretnék.

És ha nincs meg a többségi támogatás, akkor megyünk az árral, és úgy gondoljuk, hogy az egész életünkért, sorsunkért, sikereinkért − de leginkább a kudarcainkért − mindig valaki más a felelős, aki vagy akik rávettek minket arra, hogy máshogy döntsünk, mint ahogy szeretnénk.

A lekezelés legmélyebb bugyrai 

Na, ezzel a Down-szindrómások is valószínűleg így vannak, csak még sokkal jobban így. És mi, akik ezerszer szembesülve ezzel a rettenettel, előbb-utóbb dönthetünk úgy, hogy kinőjük ezt az egészet, és önállóan, csak saját magunkban bízva hozunk döntéseket és irányítjuk az életünket, inspirációt kaphatunk azoktól a Down-szindrómásoktól, akik végigjárják ugyanezt az utat a saját autonómiájukig.

Csak az ő útjuk ezerszer nehezebb lehetett a mienknél.

A musical műfajában az a jó, hogy amikor a konfliktushoz érkezünk, és a főszereplők üvöltözni kezdenek, akkor a musicalben énekelnek. A CoorDown reklámfilmje rögtön belevág az üvöltözésbe, és a főszereplő lány elképesztő cukin tolja az „I want to be where the decisions made” tételmondatot azzal kapcsolatban, hogy a szülei akarják megmondani neki, hogy mit vegyen fel egy rokon esküvőjére.

Azért ezen minden felnőtt ember kiborulna eléggé hamar, és beállna a betonrepesztő üvöltözés.

De itt, szerencsére, musicalben maradunk, és szépen végigvesszük az algoritmus többi elemét, a kerekesszékes-kirekesztő lépcsőt, a vakhergelő érintőképernyős információs táblát, a süketgyilkos tűzjelző csengőt és az összes többi problémát.

Végül a főszereplő Down-szindrómás lány maga választja ki a ruháját, ami igazság szerint tényleg a legjobb választás a három közül. Persze, értjük, hogy a fogyatékossággal élőket be kell vonni az őket érintő döntésekbe. De az egész film mintha nem is kizárólag a fogyatékossággal élőkről szólna, hanem mindannyiunkról, minden egyes emberről, akár fogyatékos, akár nem.

(Borítókép: CoorDown / YouTube / NO DECISION WITHOUT US | World Down Syndrome Day 2025)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

2 órája

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.

2 órája

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

2 órája

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

4 órája

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

3 órája

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

2 órája

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.

2 órája

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

6 órája

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

2 órája

  • Címlapon
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.

3 órája