Súlyos vádak kaptak szárnyra a Netflix népszerű sorozata körül

2025.03.24. 20:59
A közösségi médiában terjedt el az a vád, miszerint a nagy sikerű Kamaszok című sorozat egy konkrét gyilkosságon alapul, aminek elkövetője egy fekete fiú volt. A széria készítői többször is elmondták, hogy több, fiatalokat érintő késes bűncselekmény inspirálta őket, így alaptalanok azok a vádak, miszerint direkt változtatták volna meg a gyilkos bőrszínét.

Futótűzként terjedt a hír a közösségi médiában, miszerint a Netflix legújabb sikersorozata, a Kamaszok, egy megtörtént esetet dolgoz fel. A négy epizódból álló alkotás egy 13 éves tinifiúról, Jamie Millerről szól, aki feltételezhetően megölte az egyik iskolatársát, egy Katie Leonard nevű lányt.

Először egy több mint 2000 alkalommal megosztott TikTok-posztban merült fel a téma, majd az X-en is megírták, hogy a Kamaszok úgy adaptált egy valóban megtörtént gyilkosságot, hogy kicserélte az elkövető rasszát. Ugyanis míg a valóságban a gyilkos egy fekete bőrű tinédzser volt, addig a Kamaszok főszereplője, Jamie Miller egy fehér fiú. Mindezzel egy 2023-as esetre utalnak, amikor a 17 éves Hassan Sentamu megölt egy 15 éves diáklányt, Elianne Andamet. 

A minisorozat azonban nem kifejezetten a Sentamu-eseten alapul. A széria készítői többször is elmondták, hogy több fiatalokat érintő késes bűncselekmény inspirálta őket, így alaptalanok azok a vádak, miszerint direkt változtatták meg a gyilkos bőrszínét, arról nem beszélve, hogy Sentamu ügyének részletei merőben eltérnek a Kamaszokban látottaktól.

A sorozat egyik írója és egyben a főszereplő apját alakító Stephen Graham egy interjúban elmondta, hogy a széria ötlete úgy született meg, hogy az elmúlt nagyjából 10 évben a fiatalok körében ugrásszerűen megnőtt a késes bűncselekmények száma Nagy-Britanniában. 

Volt egy eset, amikor egy fiatal fiú [állítólag] leszúrt egy lányt. Ez sokkolt engem. Arra gondoltam, hogy mi folyik itt? Mi történik a társadalomban, hogy egy fiú halálra szúr egy lányt? Mi itt az indíték? Aztán újra és újra megtörtént

– mondta Stephen Graham, hozzátéve, hogy a műsor egyik célja választ adni arra: mi történik manapság a fiatal fiúkkal, és milyen nyomást gyakorolnak rájuk társaik, az internet és a közösségi média.

Jack Thorne társíró a BBC műsorában adott interjút, ahol kifejtette, hogy az iskolákba és a Parlamentbe is „elvinné” a Kamaszokat. „Ez olyasmi, amiről az embereknek beszélniük kell, és remélhetőleg meg is fog történni.”

Kijelentése olyannyira meghallgattatott, hogy a brit miniszterelnök, Keir Starmer a családjával együtt megnézte a sorozatot, majd fel is szólalt mellette. Egyetértett az alkotókkal abban, hogy komolyan foglalkozni kell a közösségi média és a nőgyűlölő influenszerek egyes tizenéves fiúkra gyakorolt negatív hatásával. Ígéretet tett arra, hogy a nemi erőszakra és a szexuális bűncselekményekre szakosodott csoportokat állítanak fel a brit rendőrségen belül.