A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését
Donald Trump szombaton írta alá hét ügynökség jelentős leépítését, többek között a Szabad Európáét, de a Szabad Ázsia Rádió kormányzati támogatásáról is döntött. Ezt az eseményt üdvözölte a kínai állami média egyik nemzetközi szócsövének számító Global Times − írja a The Guardian.
„Ha Kínával kapcsolatos tudósításokról van szó, a Voice of America megdöbbentő tényeket közölt” − írta hétfői vezércikkében a lap, ezért ünnepelte az amerikai elnök hétvégi döntését. A Global Times mellett a Beijing Daily is elismerően nyilatkozott az ügynökségek finanszírozásának csökkentéséről.
A végrehajtási rendelet „biztosítaná, hogy az adófizetők ne kerüljenek a radikális propaganda horgára” − áll a Fehér Ház közleményében. A U.S. Agency for Global Media mintegy 3500 embert foglalkoztatott, és 2024-ben 886 millió dolláros költségvetéssel rendelkezett az ügynökség legutóbbi, a kongresszusnak benyújtott jelentése szerint.
A Szabad Ázsia Rádió elnöke, Bay Fang szerint ez a döntés „jutalom a diktátoroknak”, valamint „mintegy 60 millió embert foszt meg attól, hogy megtudják az igazságot”. Az ügynökség szakszervezete azt nyilatkozta, hogy a lépés „győzelem a Kínai Kommunista Pártnak, és felbátorítja Kim Dzsongunt”. Közölték, hogy megtámadják a döntést, mert ez elárulná az Egyesült Államok által vallott elveket.
Brian Padden, az Amerika Hangja tudósítója különösen bosszantónak nevezte, hogy Elon Musk Amerika-ellenes propagandával vádolta munkáltatóját. Kijelentette, hogy az Amerika Hangja nem propagandát folytat, és beszámol a hírekről, amelyek mindkét oldal perspektíváját bemutatják.