
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A pápa általában a nagyböjt második vasárnapján a Vatikán Szent Péter térre néző ablakából mondja el imáját, azonban egészségi állapota miatt ezúttal a kórházból szólt a hívekhez. A 88 éves egyházfő megköszönte a hívek imáit, és háláját fejezte ki mindazoknak, „akik odaadással gondoskodnak róla”. A pápát jelenleg a római Gemelli Kórházban kezelik, ahová február 14-én szállították be kétoldali tüdőgyulladás miatt, majd izolált hörgőgörcs is fellépett nála.
Az orvosok szerint a pápa állapota már nem kritikus, de hangsúlyozzák, hogy életkora és korlátozott mozgásképessége miatt helyzete továbbra is összetett.
Ezeket a gondolatokat egy megpróbáltatásokkal teli időszakban osztom meg veletek, és lélekben csatlakozom mindazokhoz a beteg testvéreimhez, akik most hozzám hasonlóan törékenyek
– mondta a pápa imájában.
„Testünk gyenge, de ez sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy szeressünk, imádkozzunk, és egymásért éljünk a hitben, a remény jeleiként ragyogva” – tette hozzá, majd külön méltatta az egészségügyi dolgozók munkáját: „Mennyi fény árad a kórházakban és gondozási helyeken! Mennyi szeretetteljes törődés világítja meg a szobákat, folyosókat és klinikákat, ahol a legszerényebb szolgálatokat is végzik!”
Imáját a háború által sújtott országoknak ajánlotta, külön megemlítve Ukrajnát, Palesztinát, Izraelt, Libanont, Mianmart, Szudánt és a Kongói Demokratikus Köztársaságot – számolt be a Sky News.
Mint írtuk, Ferenc pápa egészségi állapota stabilizálódott a Gemelli klinikán, s az orvosok már nem látják szükségesnek az esti egészségügyi jelentések kiadását. A Szentszék sajtóirodája szerint ez pozitív fejlemény, de a pápa felépülése lassú ütemben halad, és a további javulás időt igényel.
Már a szombat esti közlés is elmarad.
A pápa az interneten követi a vatikáni nagyböjti lelkigyakorlatokat, és csütörtökön ünnepelte pápaságának 12. évfordulóját. A Szentszék jelezte, hogy nem terveznek rendkívüli eseményeket, és egyelőre nem mondták le a pápa a konstantinápolyi pátriárka meghívására május végére tervezett útját, de annak szervezését sem kezdték még meg. Március nyolcadikán Ferenc pápa üzenetet küldött a nemzetközi nőnap alkalmából, hangoztatva, hogy továbbra is bízni kell a nőkben, nagylelkűségükben és bátorságukban, továbbá felszólította a keresztényeket, hogy álljanak a meg nem született gyermekek oldalára, akik szerinte minden olyan embert képviselnek, akinek nincs hangja.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
tegnap, 21:06
március 20., 05:52
tegnap, 21:20
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
tegnap, 19:32
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
tegnap, 14:26
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.
március 19., 12:56
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
tegnap, 12:38
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
tegnap, 10:27
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44