A szlovéneknek elegük lett abból, hogy Melania Trump lesajnált szülőhazájaként emlegessék őket

További Külföld cikkek
-
Öngyilkos merényletet követtek el a tálibok Pakisztánban, legalább tizenketten meghaltak
- Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
- Családjaikkal zsarolják az oroszoknál szolgáló észak-koreai katonákat
- Környezetkímélő nukleáris energia jöhet az Egyesült Államokból
- Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Egy kommunista országból származó vidéki lány lett több mint egy évszázad elteltével az első, külföldi születésű amerikai first lady – nagyjából ezt a sablont ismételgette a külföldi média Donald Trump első elnökválasztási győzelme után, még 2016-ban.
Diadalát a szlovéniai Sevnicában is önfeledten ünnepelték, hisz ott jött világra az elnök felesége. „Melanija a fiatal lányok példaképe, mert megmutatta, mit lehet elérni” – kérkedett a polgármester, aki a mai napig betölti a tisztséget.
A szlovénok téves jellemzése és az ország félreértelmezése azonban feldühített bennünket
– nyilatkozott most, több mint nyolc év után ugyanaz a polgármester, Srečko Ocvirk a Politicónak. Főleg azt kifogásolja, hogy Szlovénia fejlettségi szintjét nem mutatták be tényszerűen.
Még élénken emlékszik arra az időszakra, amikor a világ minden tájáról érkező televíziós stábok és riporterek szállták meg a Ljubljanától durván 80 kilométerre keletre, a Száva partján fekvő kisvárost abban a reményben, hogy buja történeteket tárnak fel a szépséges, Melanija Knavs néven anyakönyvezett modell gyermekkoráról.
Miután a nyomozásuk nem sok sikerrel járt, a megszokott narratívát választották: a rongyos kelet-európai országból érkező nő szinte példa nélküli felemelkedéséről tudósítottak.
Önéletrajzot jelentet meg Melania Trump
A könyv várhatóan ősszel jelenik meg.
Ezt a hozzáállást már Melania Trump is megkérdőjelezte nemrég megjelent önéletrajzában. Szlovénia ugyan a jugoszláv szocialista szövetség tagállama volt, az ottani életminőség, az egyén jogai és egészében a Nyugat iránti viszonyulása össze nem hasonlítható a Szovjetunióban uralkodó körülményekkel.
Szlovénia már a 20. század előtt ipari és kulturális fejlődésével tűnt ki a térségben. A ma még ötezer lelket sem számláló kisvárosban, Sevnicában is nagyjából a 19. század végén kezdődött az iparosodás a textil- és lábbeligyártásban.
A megosztó közeg
Donald Trump második beiktatása után már nem sokkolják a közvéleményt azzal, hogy felesége töri az angolt. „A tudósítások sokkal kiegyensúlyozottabbak” – jegyezte meg Ocvirk, aki szerint az újságírók végre felismerték Szlovénia értékeit. A korábbi düh ellenére „Sevnica lakosai örülnek” a first lady visszatérésének a Fehér Házba.
A „Melania-effektus” foglalkoztatta Jurij Gruden szlovén filmrendezőt is, aki elismeri, hogy külföldi kollégái rábeszélésére készített dokumentumfilmet a Fehér Házba bekerült honfitársáról.
A forgatás során végletes élményei voltak: minden támogatást megkapott a „Trump-ökoszisztémában”, mások viszont elítélték munkáját.
A polarizáció iszonyúan erős
– magyarázta a filmes.
A first lady uniós állampolgár
Gruden és Ocvirk nem győzik hangoztatni, hogy a Melania Trump iránti érdeklődésük nem azonos férje politikájának támogatásával, ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy hazájában egyesek neheztelnek a first ladyre.
Néhányan nem igazán kedvelik, mert alig tanúsít érdeklődést Szlovénia iránt
– mondta Gruden, aki arra is emlékeztetett, hogy Melani(j)a évek óta nem járt otthon, ami „atipikus” szlovénné tette.
Ugyanakkor a first lady és fia, Barron egyaránt beszélnek szlovénul, sőt uniós állampolgársággal is rendelkeznek. Az Egyesült Államok elnöke feleségének soha korábban nem volt uniós állampolgársága. Melanija Knavs/Melania Trump ügyvédje egyébként Nataša Pirc Musar volt, aki ma szlovén államfő.
Jurij Gruden örül Trumpék visszatérésének.
Lehet, hogy az Egyesült Államokban élőknek nem lesz könnyű, de számunkra itt, a pálya szélén állóknak szórakoztató
– mondta a rendező.
(Borítókép: Donald Trump és Melania Trump 2025. január 20-án. Fotó: Carlos Barria / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
- Külföld
Öngyilkos merényletet követtek el a tálibok Pakisztánban, legalább tizenketten meghaltak
A katonai támaszpont melletti mecsetben imádkozók estek áldozatul a robbantásnak.
6 perce
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 perce
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
3 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
50 perce
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
- Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
6 órája
- Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
- Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
február 26., 17:33
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
4 órája
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
4 órája
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha
Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.
36 perce
- Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?
Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.
5 órája
- Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban
Sokkolóval sem tudták megfékezni.
február 26., 13:51
- Címlapon
Lázár Jánosék bejelentették, komoly változás jön a vasútipálya-üzemeltetésben
752 kilométert érint a döntés.
33 perce
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
5 órája
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25
- Külföld
Izraelben megállt az élet a Hamász által meggyilkolt kisgyermekek és édesanyjuk búcsúztatása miatt
február 26., 11:58
- Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal
A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.
5 órája