Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő március 25-re szervezett tüntetést az Erzsébet hídhoz. Azonban Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a rendőrség nem engedélyezte a szabályosan bejelentett demonstrációt.
Állítása szerint fellebbeztek a Kúrián, de „abban kár lenne bízni”. A politikus közölte, hogy így egyetlen megoldás maradt, mindenkinek a Ferenciek terére kell mennie 17 órára.
Ha elegen leszünk a Ferenciek terén, maga a rendőrség fog segíteni a híd lezárásában, ugyanúgy, mint a múlt héten: amikor elállta előlünk az utat, azzal ugye ő maga zárta le a hidat. Ha most kedden elegen leszünk, akkor a tömeg miatt a rendőrök kénytelenek lesznek lezárni a hídra vezető utat. Nem kell tehát senkinek lökdösődni a rendőrökkel (nem is szabad, hiszen fontos, hogy a nyomásgyakorlás békés legyen!), csak mindenkinek hozni kell még magával néhány embert!
– fogalmazott bejegyzésében Hadházy Ákos.
A képviselő részletezte, hogy miért, kiért és hogyan tüntetnek majd kedd délután. Kiemelte, hogy a Pride betiltása csak a kezdet, az első lépés a „teljes diktatúra felé vezető tavaszi intézkedéscsomagban”. Az ellenzéki politikus úgy látja, a kormány nem kapkod vagy rögtönzik, amiket mondanak és tesznek ezekben a hetekben, „azok már évek óta a fiókjukban vannak”.
„Régóta ki van számítva minden és kiszámítható minden. Megvannak a már bevált receptek, hogy mikor mit kell bevetniük. Eddig a propagandagépezet kiépítése és a szinte szóról szóra az oroszoktól másolt propagandakampányok (Brüsszel, Soros, migránsok, háború) elégségesek voltak” – írja a politikus.
Felsorolt néhány tettet, amivel állítása szerint a magyar emberek egyes csoportjait hergelik és hozzák lehetetlen helyzetbe:
- Pride betiltása;
- gyülekezési jog korlátozása;
- „külföldi ügynöknek” minősített lapok és jogvédő szervezetek ellen induló hadjárat;
- „alaptörvény” módosítása – magyar állampolgárok kitiltása az országból;
- „kábítószer elleni harc”.
Valamint arról is írt, hogy mindezekkel párhuzamosan erőszakra és „sokakat megdöbbentő »kocsmai« stílusú” kommunikációra „kondicionálják az erre fogékony híveiket”.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
43 perce
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
2 órája
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
5 órája
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
3 órája
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Kimondta a bíróság: le kell bontani Tordai Bence házát
Szabálytalanul építkezett a parlamenti képviselő.
5 perce
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
6 órája
- Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit
Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.
34 perce
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
5 órája
- Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!
Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!
1 órája
- Címlapon
Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság
A boszniai Szerb Köztársaság elnökét februárban ítélték letöltendő börtönbüntetésre.
50 perce