Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét

2025.03.17. 06:42
Mérkőzés közben rendőrök vitték el Tomás Vargát, a női röplabda Extraligában szereplő Szent Benedek RA vezetőedzőjét.

A szlovákiai szakember a magyar szövetség weboldalán elérhető jegyzőkönyv szerint a klub U20-as csapatának vezetőedzője volt vasárnap az MTK Szamos utcai csarnokában, ahol az SZBRA Nyíregyháza elleni összecsapáson „a második szett 15–22-es állásánál két rendőr elkísérte, ezután már az edző nem tért vissza a mérkőzésre”.

A klub késő esti közleményéből kiderült, Varga a budapesti U20-as tornán két mérkőzés között a sportlétesítményen kívül összetűzésbe keveredett a helyszínen őt megkereső, hónapok óta táppénzen lévő másodedzővel, Majer Zsolt Ferenccel, melynek következtében a rendőrségi intézkedés történt, írja az MTI.

„A szülők egybehangzó állítása szerint mindezt egyértelmű provokáció előzte meg Majer Zsolt és Sarkady Péter Pál volt technikai vezetőnk részéről. Majer Zsolt a két mérkőzés közti rövid szünetben többször vitát provokált vezetőedzőnkkel, amit Varga Tomas elutasított” – írták a balatonfürediek.

„A rendőrséggel együttműködünk, a vizsgálat lezárulta után annak eredménye alapján a megfelelő lépéseket megtesszük. Természetesen a verbális erőszak és a tettlegesség minden formáját elítéljük, bárki is kezdeményezte az inzultust!” – tették hozzá.

Frissítés: Még vasárnap este visszatért Balatonfüredre Tomás Varga, a női röplabda Extraligában szereplő Szent Benedek RA vezetőedzője.

Az együttes hétfői közleménye szerint a klub vezetése vasárnap este az eljáró rendőrkapitányság munkáját mindenben segítette, majd a vezetőedzővel együtt hazatért Balatonfüredre.

A rendőrségi jegyzőkönyvből egyértelműen kiderül, hogy nem történt verekedés, ütésváltás és semmilyen sérüléssel járó cselekmény. Klubvezetőnk hétfőn tájékoztatta a szakmai stáb tagjait a történtekről, és az érintett csapat játékosaival is beszélt. Az ügy lezárásáig klubunk egyetlen alkalmazottja sem nyilatkozik a történtekről, kérjük a sajtó megértését

– áll a közlésben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti

A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti

Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.

március 17., 18:14

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.

március 18., 11:33

  • Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul

Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul

Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.

március 17., 19:16

  • Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.

március 18., 09:46

  • Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt

Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt

Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.

március 17., 18:41

  • Sport
Portugália túlórában ejtette ki Dániát, és játszhat majd a magyarokkal vb-selejtezőt

Portugália túlórában ejtette ki Dániát, és játszhat majd a magyarokkal vb-selejtezőt

Trincao lett a szupercsere – egyúttal kialakult a Nemzetek Ligája elődöntőjének párosítása.

tegnap, 23:39

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.

tegnap, 21:10

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.

március 18., 09:34

  • Sport
Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt

Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt

Nem kellett sokat várni az MNASZ reakciójára.

március 17., 17:21

  • Sport
Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...

Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...

Óriási lépés a bajnoki cím felé.

március 17., 07:20

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ

Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ

Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.

március 17., 16:33

  • Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

tegnap, 17:24

  • Címlapon
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

tegnap, 21:44

  • Sport
Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter

Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter

A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.

március 17., 07:24

  • Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.

március 18., 12:12

  • Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk

Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk

A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.

március 17., 13:34

  • Sport
Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén

Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén

A klub drukkerei szerint a kormányfő dehumanizáló megjegyzést tett a magyarok egy csoportjára.

március 17., 09:15

  • Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja

68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja

A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.

március 17., 09:57

  • Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében

Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében

Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.

március 17., 10:11

  • Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában

Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában

Kialakult az elődöntő mezőnye.

március 17., 11:19

  • Sport
Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól

Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól

Ismét túlzásba vitte a keménykedést a rutinos hátvéd.

március 17., 13:15

  • Sport
Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa

Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa

Marozsán Fábián nem tudta megvédeni pontjait Indian Wellsben, öt helyet rontott a ranglistán.

március 17., 11:01