Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

2025.03.19. 08:33

Mintegy két hónappal az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet életbelépése után Izrael számos célpontot támadott kedd hajnalban a Gázai övezetben. A gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint legkevesebb négyszáztizenhárom ember vesztette életét, közülük százheten az övezet déli részén.

A halálos légicsapások hulláma, amely megszakította az ellenségeskedések szünetét Gázában, „csak a kezdet” – figyelmeztetett Benjamin Netanjahu, aki azt is megígérte, hogy az új offenzíva addig folytatódik, amíg Izrael el nem éri valamennyi háborús célját.

A Hamász már az elmúlt 24 órában megérezte a kezünk erejét. És szeretném megígérni önöknek – és nekik, hogy ez csak a kezdet

– mondta az izraeli elnök egy televíziós beszédben.

Az izraeli hadsereg kiürítési parancsot adott ki a Gázai övezet legészakibb és keleti részére, ami arra utal, hogy hamarosan újabb szárazföldi támadások indulhatnak.

Gázai segélyszervezetek tisztviselői szerint több ezer ember indult útnak, hogy eleget tegyen az evakuálási parancsnak. „Nincs ellenállás. Az emberek fizikailag és lelkileg is nagyon gyenge állapotban vannak” – mondta egy gázai segélyszervezeti tisztviselő a The Guardiannek.

A támadás áldozatai között voltak magas rangú Hamász-tisztviselők, politikai vezetők és miniszterek, valamint sok nő és gyermek.

Nadav Shoshani alezredes, katonai szóvivő elmondta, hogy Izrael csapásokat mért, miután felfedezte, hogy a Hamász újabb támadásokat tervez izraeli civilek vagy katonák elfogására vagy megölésére, valamint azért, mert a palesztinok nem voltak hajlandók elengedni több túszt a Gázában fogva tartott 59 közül, és ezzel megszegte a januárban életbe lépett tűzszüneti megállapodást.

A Hamász választhatott volna más utat is. Választhatta volna az összes túsz szabadon bocsátását, ehelyett azonban az elutasítást, a terrort és a háborút választotta

– mondta Nadav Shoshani.

Több ország vezetője is hangot adott véleményének a támadásokkal kapcsolatban és elítéli a légicsapásokat. A tűzszüneti megállapodás kirívó megsértéséről és az emberiesség elleni barbár cselekedetről beszélnek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.

tegnap, 21:43

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40