Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

2025.03.19. 06:15
Elképesztő pénzeket mozgat meg napjaink legjövedelmezőbb sportjainak egyike, a golf. Amíg azonban a bevételek eddig nagyjából a tehetős amerikaik egyik zsebéből a másikba vándoroltak, mára jelentkezett egy másik szereplő is, aki alaposan megcsapolta a dollárfolyamot. Szaúd-Arábia a golfra is rátette a kezét.

Amikor golfpályára érkezik az ember, soha nem tudja, kivel hozza össze a sors. Külföldön a jelentkezőket négyes csoportokban egyszerűen egymás mellé osztják be. Nekem szerencsém volt, mert a világ egyik legmenőbb pályáján a kanadai rendőrség magas rangú vezetőjével üthettem. Abszolút biztonságban éreztem magam. 

Kanadában teljesen természetes, hogy a rendőrök, katonák elitklubokban golfoznak – aki 20 évig szolgált, kedvezményt kap. Az átlagember is golfozik, de nem magánklubokban, mert oda csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Ki kell csöngetni a pár tízezer dollár éves tagdíjat, már mehetsz is a többi klubba

– mondja alkalmi ismerősöm, aki azért jött Maui szigetére, hogy az egyik legikonikusabb pályán, Kapaluán a 18., tehát utolsó szakaszt kipróbálja. Mert a golfozók ilyenek: beutazzák a Földet, csak hogy üthessenek kedvenc pályájukon.

Maui talán a legvarázsosabb a Hawaii szigetcsoporton belül, özönlenek a turisták. Könnyen megközelíthető Honoluluból, remekül kiépített az úthálózat, jéghideg a sör a benzinkutak boltjaiban és a golfklubházakban is. Kapalua a golf Mekkája errefelé – a világ legjobbjai is megküzdenek egymással évente egyszer, aztán szabad a gazda –, aki fizet, játszhat. A kanadai főrendőr is így tett, majd célba vette a Csendes-óceánba bukó, közel 550 méter hosszú mesés szépségű szakaszt, amely üdezöld pálmaerdőkön keresztül vezet a lyukhoz.

Százmilliárd dolláros bevétel

A világon legalább 90 millióan teszik ezt, ráadásul a tehetősek vannak többségben, következésképpen a golf a sportszergyártók és a tévétársaságok számára az egyik legvonzóbb üzlet. Számítások szerint évente már 100 milliárd dollárnál is nagyobb bevételt generál, s a világon több mint 2 millió embert foglalkoztat. Golfklubok alkalmazottait, pályamunkásokat, menedzsereket. Minden képzeletet felülmúl az, hogy 36 000 pálya van a világon, többségük természetesen ott, ahol a legtöbb pénz mozog: az Egyesült Államokban. A hivatalos adatok szerint 16 000 pályát használhat a több mint 25 millió hivatalosan regisztrált amerikai golfozó...

Nem csoda, hogy a profi golfsport története is az USA-ból származik. Rodman Wanamaker philadelphiai üzletembernek jutott eszébe még 1961-ben, hogy valamiféle érdekérvényesítő szervezetbe kellene terelni az akkor még klubversenyeken játszó golfozókat. Ebből alakult ki 1968-tól a PGA, a profi golf szövetség, amit a zseniális szervező Joe Dey fogott össze.

Tiger Woods hatása

A legjobb játékosok itt mérték össze tudásukat, a tévétársaságok kezdtek rájönni, ha sok az amatőr golfozó, akkor azok nézni fogják a legjobbakat. Így is történt, de a golfot Tiger Woods megjelenése robbantotta fel több mint 20 évvel ezelőtt. Sugárzó egyénisége, hallatlan dinamizmusa magával ragadta az embereket – ő tette bombaüzletté a játékot, s természetesen ő maga is meggazdagodott. Manapság 1,8 milliárd dolláros vagyona van annak ellenére, hogy magánélete többször összeomlott, s a támogatók egy része kihátrált mögüle. Sérülések, köztük súlyos autóbalesete is visszavetette, de azért 2019-ben még megnyerte a leghíresebb versenyt Augustában. A PGA-vezetés pedig életműdíjjal tüntette ki, amit ő kapott először. Büszke fiára, Charlie-ra is, akit mostanság vezet be a profigolf világába.

Az utóbbi időben azonban mint sportdiplomatára is szükség van rá, mert a labdarúgás, a gazdaság és a politika területén utóbbi időben feltűnően aktív Szaúd-Arábia a golfra is ráteszi a kezét, s ezzel az amerikaiak kedvelt játékát veszi el. Szó szerint értendő mindez, mert LIV golf néven saját ligát hoztak létre. Pénzzel mindenki megvásárolható – ez a mottójuk, amit a labdarúgásban már érzékelhettünk. Pontosan ez történik a golfban is. A legjobbak lassan otthagyják Amerikát: John Rahm a legjobban fizetett golfozó 300 millió, Phil Michelson a népszerű veterán 200 millió dollárért írt alá az araboknak, de a világelső Brooks Koepka is kapott 100 milliót – ehhez pedig komoly győzelmi prémiumok járnak 20 millió dolláros nagyságrendben.

Összehasonlításul: a régi PGA Touron a legjobban fizetett öt versenyen egyenként 20-25 millió az összdíjazás, a Players nem hivatalos világbajnokságot tavaly megnyert Scottie Schaeffler 4,5 milliót kapott „mindössze”. Ennél azért jóval több jár az éves Fedex bajnokság győztesének, de az összes keresetek messze elmaradnak a LIV-tól. Ezért csapott fel Woods sportdiplomatának, mert valamiféle kiegyezést keres ő és néhány amerikai a LIV és a PGA között – eddig kevés eredménnyel.

Mit jelent a LIV ?

A golfozók gazdag emberek. Legfrissebb statisztikák szerint 118 egyéni golfozó tekinthető dollármilliomosnak, míg a nők közül 92. Ott kevesebb a pénz és a szponzor, mert kevesebb a tévénéző. Apropó tv. Az amerikaiak azért érzik, hogy a szaúdiak meglopták őket kedvenc játékukkal, mert a LIV-ben megváltoztatták az évszázados játékszabályokat. Fellazították azokat, a legfőbb különbség, hogy 54 lyukra játszanak 72 helyett. Maga a LIV is ezt jelenti római számokkal kifejezve: 54.

A legjobb amerikaiak lassan eltűnnek a hagyományos golfligából, ezért Woods gondolt egy merészet, s bevitte a terembe a golfot. Úgy vélte, a fiatal korosztály unja a hosszú, négynapos tornákat, nem fog naponta 4-5 órát a tévé előtt ülni. Szakított a golf merev hagyományaival, a tökéletes csend sem előírás már, mert kicsit show-szerű lett a csarnokban vívott golfmeccs. Olyan, mint egy dartsvilágbajnokság hangulata. Az emberek söröznek, esznek, ha valaki hibázik, hangosan kifütyülik. Az első próbatornákon 15 lyukon játszott Woods és másik ikonikus partnere, Rory McIlroy – aki a LIV 850 millió dolláros ajánlatát tavaly visszautasította. Golfszimulátorokhoz hasonlóan a teremben egy elütés után a labda röppályáját számítógép rögzíti, s egy LED-falon megmutatja. Amikor a lyuk közelébe kerül a golfozó, akkor már „igazi” zöldön lehet gurítani. A „fű” felületét 600 minimotor állandóan alakítja, így a 15 lyuk mindig más elhelyezést kap – pedig mindig ugyanazon a felületen játszanak, de hát ez is a mai technika egyik „áldása”.

Persze mindezt a LIV 45 pályaszakaszával, tömérdek pénzével együtt az amerikai golfozó-tévénéző (még) elutasítja. A LIV vesztesége tavalyelőtt 394 millió dollár volt, de ez különösebb fejtörést nem okoz arrafelé, mert pénzből és olajból van a legtöbb...

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

1 órája

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.

március 22., 10:48

  • Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.

47 perce

  • FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.

március 21., 20:00

  • FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.

március 22., 14:06

  • FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

A felismerés felszabadító érzés volt számára.

március 22., 16:19

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.

március 21., 17:56

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

1 órája

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

16 perce

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

4 órája

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

3 órája

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél

Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél

Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.

1 órája