Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

2025.03.21. 08:51
Ugyan március 14-én befejezték a kisbajcsi szarvasmarhatelepen leölt állatok megsemmisítését, a cseh rendőrség óvintézkedésként bevezette a határellenőrzést a párosujjú patásokat szállító járművek számára. A fertőzés március elején jelent meg újra Magyarországon, ezért volt szükség a telepen lévő szarvasmarhák leölésére, majd elásására. Emiatt több ország rendelte el a magyar hús- és tejtermékek importját.

A cseh rendőrség megelőző intézkedésként bejelentette, hogy péntektől újraindítják a határellenőrzést a Szlovákiával közös határátkelőhelyeken, amire a terjedő ragadós száj- és körömfájás miatt volt szükség. Az ellenőrzés a szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket és sertéseket szállító járműveket érinti.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, március elején jelent meg ismét Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás, több mint ötven év után. A vírust Győr-Moson-Sopron vármegyében, egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen azonosították. A hatóság elrendelte a helyszínen lévő 1400 állat leölését, a tetemeket Bábolnán ásták el, amit március 14-én fejeztek be.

A kisbajcsi telepre ellátogatott Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy István agrárminiszter is, bár végül a kormányfőt nem engedték be, csak kívülről figyelhette meg a hatósági intézkedést. A járvány következtében az állatkerteket is bezárták Magyarországon, elsők között a Győri Xantus János Állatkert jelentette be az információt. Ezután a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum és a Hortobágyi Nemzeti Park zárt be, majd a Fővárosi Állat- és Növénykert is jelezte, hogy határozatlan ideig nem lehet látogatni az Állatsimogatót a ragadós száj- és körömfájás miatt.

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal pedig rendelkezett a járványra fogékony élő állatok általános exporttilalmáról. Huszonegy ország szigorította a magyar tej- és hústermékek importját, amelyeket felsorolt a honlapján a hatóság.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Irán kész a közvetett tárgyalásokra az Egyesült Államokkal

Irán kész a közvetett tárgyalásokra az Egyesült Államokkal

Donald Trump még 2018-ban léptette ki országát a korábbi megállapodásból.

38 perce

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

1 órája

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

4 órája

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

3 órája

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.

2 órája