Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

2025.03.20. 12:20
Csak alapos értelmezés után lehetett kiszúrni Varga Mihály jegybankelnök legfrissebb posztjában azt, hogy diplomatikusan arra utal, hogyan lehetne csökkenteni az emberek számára a banki terheket. „A pénzintézetek növeljék aktivitásukat a vállalati hitelezésben, miközben egyszerűbb, átláthatóbb, olcsóbb banki díjakkal mérsékelhetik a lakossági pénzügyi szolgáltatások árszintjét” – fogalmazott a jegybankelnök.

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség elnökségét, amiről az X-en adtak tájékoztatást. A jegybankelnök kiemelte: a magyar pénzügyi rendszer stabil alapokon áll, a bankok likviditása és tőkehelyzete továbbra is erős. Majd a jegybankelnök diplomatikusan kiemelte, ez megfelelő alapot adhat ahhoz, hogy

a pénzintézetek növeljék aktivitásukat a vállalati hitelezésben, miközben egyszerűbb, átláthatóbb, olcsóbb banki díjakkal mérsékelhetik a lakossági pénzügyi szolgáltatások árszintjét.

Azt is kiemelték, hogy a Magyar Nemzeti Bank kiemelt célja a pénzügyi stabilitás megőrzése, amiben partnerként tekint a Magyar Bankszövetségre. Varga Mihályéktól ez diplomatikus utalás arra, hogyan lehetne mérsékelni „a lakossági pénzügyi szolgáltatások árszintjét”.

A szolgáltatások árazására is figyelni kell

Korábban egy részletes elemzésben kifejtettük, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter múlt héten videóban, majd egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a kormány megítélése szerint indokolatlanul emelkedtek a banki számladíjak, és lépéseket helyezett kilátásba. A miniszter véleményét alátámasztotta a Magyar Nemzeti Bank kimutatása, amely szerint

JANUÁRBAN A PIACI SZOLGÁLTATÁSOK ÉVES ÁRINDEXE A TELJES INFLÁCIÓHOZ KÉPEST IS SOKKAL MAGASABB MÉRTÉKBEN, 9,6 SZÁZALÉKKAL NŐTT,

ezen belül a banki költségek emelésének jelentős részét a tavaly augusztusban megemelt tranzakciós illeték januártól már nem tiltott áthárítása okozta.

Varga Mihály a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján arról beszélt, hogy az élelmiszerárak változásához képest sokkal nagyobb hatása van az inflációban a piaci alapú szolgáltatások árváltozásának. Az MNB elnöke szerint ráadásul a piaci szolgáltatások árának emelkedése tartósan magas maradt. Azaz nem az a helyzet, mint az élelmiszereknél, hogy időben lecsökkent ezek inflációs szintje, és később visszakapaszkodott, mert a szolgáltatások esetében ez le sem csökkent.

Varga Mihály szerint ez klasszikus terepe lehet a jegybanki, kormányzati, bankszövetségi és versenyhivatali együttműködésnek – annak megvizsgálására, hogy miért ragadtak ilyen magas szinten az árak. Az MNB elnöke előre jelezte, hogy a bankrendszerben a tranzakciós illeték – számításaik szerint – az emelés maximum negyedére lehet magyarázat.

Érdemes azt is felidézni, „a Magyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata egyértelmű: az árstabilitás fenntartása” – ezt válaszolta a napokban az Index kérdéseire Varga Mihály. A március elején hivatalba lépő új jegybankelnök egyszer és mindenkorra világossá tette: a legnagyobb ellensége az infláció, és minden erejével ez ellen fog küzdeni. Minden más feladatot redukálnak, ami nem kapcsolódik szorosan a jegybank működéséhez.

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

3 órája

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

7 órája

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

5 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

12 órája

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31