- Gazdaság
- fürdő
- fürdőbelépő
- drágulás
- áremelkedés
- magyar fürdőszövetség
- tb-támogatás
- egészségbiztosítás
- infláció
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A Magyar Fürdőszövetség várakozása szerint a hazai fürdők látogatóinak száma idén meghaladhatja a 2019-es rekordot. A szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint ebben az évben a belépők árának átlagosan 5 százalékos emelkedésére lehet számítani.
Zámbori Péter, a Magyar Fürdőszövetség alelnöke ismertette: 2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig mintegy 10 százalékkal elmaradt a 2019-estől. Felhívta a figyelmet arra, hogy a forgalmi adatok egyértelműen azt mutatják, a magyarországi fürdők a hazai turizmus meghatározó szereplői.
A fürdők összbevétele mintegy 238 milliárd forint volt 2023-ban, a 2024-es éves adatok még nem állnak rendelkezésre, de a fürdőszolgáltatásból származó nettó árbevétel 2019 óta folyamatosan emelkedik. Ismertették azt is, hogy
- a fürdőbelépők nettó átlagára 2019-ben 2300 forint volt,
- tavaly pedig már megközelítette a 4000 forintot,
- a kártyás fizetések aránya a fürdőkben már elérte a 70 százalékot, amiben nagy szerepet játszik a SZÉP-kártya.
Egészségbiztosítási támogatások újragondolása
Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára elmondta: a szervezet kezdeményezi az egészségbiztosítási támogatások újragondolását. Az évente kétszer igénybe vehető fürdőkezelések finanszírozása 13 éve nem változott, a költségek viszont drasztikusan nőttek, szükség lenne mindenki számára elérhető finanszírozási mód kialakítására – hangsúlyozta.
A fürdők előtt álló idei kihívásokról szólva kiemelte, a 2023 végén megjelent kormányrendeleteknek való megfelelés minden magyarországi fürdő számára feladatokat jelent, alapvetően meghatározza a következő időszak fejlesztéseit is.
A Magyar Fürdőszövetséghez 108 fürdőüzemeltető tartozik, de sokuk több létesítményt is működtet; a 220 magyarországi fürdő több mint fele a szövetség tagja.
Mint írtuk, tavaly 10-15 százalékos drágulást vártak a belépőjegyeknél.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
45 perce
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
2 órája
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
2 órája
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
45 perce
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
6 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
6 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
7 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
3 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
4 órája
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
16 órája
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
5 órája