Elképesztő számok a MOHU-tól: másodpercenként száz palackot váltanak vissza a magyarok
A MOHU közleménye szerint ehhez az eredményhez a fogyasztók mellett a REpontként működő boltok is nagymértékben hozzájárultak. Részükre már több mint 7,2 milliárd forint kezelési díjat fizetett ki a MOHU. A REpontok ennek a költségnek a fejében végzik a visszaváltó automaták üzemeltetését és karbantartását, illetve a környezetük takarítását, valamint a kisebb üzleteknél a kézi visszaváltást és a palackok tárolását az elszállításig.
Magyarországon – több más állammal ellentétben – a 400 négyzetméternél kisebb boltok számára nem kötelező a csatlakozás a rendszerhez. Ennek ellenére már az ország településeinek jelentős részén elérhető a kézi vagy gépi visszaváltási lehetőség, a MOHU folyamatosan várja az új jelentkezőket.
A cég szerint motivációt jelenthet az eddig nem csatlakozott kiskereskedelmi egységek számára, hogy a rendszer indulása óta a fogyasztók 40 milliárd forint értékben választották a visszaváltási lehetőséget kínáló boltokban a levásárolható utalványt, az utalás és a jótékonysági opció mellett.
A két ünnep között rekord született
Az adatok alapján ebben az időszakban egy fogyasztó egy tranzakcióban átlagosan 18 darab palackot vagy dobozt váltott vissza az automatákkal, amelyek teljesítménye jelentős: a legtöbbet használt gép például már több mint 1,1 millió palackot gyűjtött vissza. A két ünnep között az országos visszaváltások száma rekordot döntött, több napon is átlépte a napi 10 milliót – tájékoztatott közleményében a MOHU.
Mint írtuk, az ünnepi zárvatartás után megteltek vagy elromlottak a palackvisszaváltó gépek Budapesten, a rászorulók helyzete pedig továbbra is megoldatlan a fővárosban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
35 perce
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
5 órája
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
3 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00
- Mindeközben
Kovács Patrícia először szerepel címlapon 15 évvel fiatalabb kedvesével, Medveczky Balázzsal
tegnap, 14:05
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47