A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

GettyImages-2186247688
2025.03.20. 21:03
A bolíviai Potosí egykor a világ ezüstellátásának központja volt, azonban ma már sokkal inkább a nyomor és a veszélyes bányászat szimbólumaként emlegetik. A Cerro Rico, azaz a „Gazdag Hegy” évszázadok óta ontja magából az érceket, de mindeközben emberek ezreit emésztette fel. Itt, a világ egyik legmagasabban fekvő településén bárki legálisan vásárolhat dinamitot, a bányászok pedig még mindig az ősi hiedelmek és brutális munkakörülmények között próbálnak megélni.

Az európaiak nagy részének a különböző robbanószerek meglehetősen idegenek, hiszen ha bombákról van szó, akkor az elmúlt hónapok bombariadói mellett a legtöbbünknek a második világháború viszontagságai, vagy éppen az Aranykéz utcai leszámolás jut elsőként eszébe – ezek az esetek pedig már több évtizede voltak.

Ehhez mérten jó esetben meg sem fordul a fejünkben, hogy magánemberként olyan eszközt vásároljunk, ami robbantást képes előidézni, és a legtöbben bőven beérik azzal, hogy szilveszterkor a tűzijátékok és petárdák durrogása csillapítja állatias ösztöneiket. Azonban van egy hely a világon, ahol szinte tényleg bárki hozzájuthat egy kis dinamithoz. Ehhez pedig még csak a dark webet sem kell felcsapni…

Bolívia egyik legkülönlegesebb és egyben legtragikusabb városa Potosí, ami a több mint 4000 méteres tengerszint feletti magasságával egyben a világ egyik legmagasabban fekvő települése is. A város és az azt uraló Cerro Rico, azaz „Gazdag Hegy” egykor a világ egyik legnagyobb ezüstlelőhelye volt, és Spanyolország gyarmatbirodalmát gazdagította. Mindez mára azonban csak a dicső múlt, ugyanis Potosí évszázadok óta veszélyes, embert próbáló környezetet jelent a bányászoknak, akik még ma is kockázatos körülmények között dolgoznak a hegy gyomrában. Na meg robbantgatnak. 

Dinamithoz bárki, ezüsthöz csak kevesen jutnak hozzá

Potosí története 1545-ben kezdődött, amikor egy helyi bennszülött indián, Diego Gualpa véletlenül rábukkant a Cerro Rico hatalmas ezüsttartalékaira. A felfedezés híre gyorsan eljutott a spanyol hódítókhoz, akik rövid időn belül hatalmas bányászati műveleteket indítottak a területen.

A 16. század végére Potosí a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb városává vált: több mint 200 ezer ember lakott itt, ami több volt, mint London vagy Párizs akkori népessége. A spanyol birodalom számára a hegy ezüstje kimeríthetetlen gazdagságforrást jelentett. A világ ezüstkészletének akár 60 százalékát is innen bányászták ki, ez azonban szörnyű árat követelt.

A bányászati munkát főként az Andok bennszülöttjei és afrikai rabszolgák végezték, akiket brutális körülmények között dolgoztattak. A spanyolok bevezették a mita rendszerét, ami gyakorlatilag kényszermunkát jelentett: az őslakosokat kötelezték arra, hogy meghatározott időszakonként hosszú hónapokat töltsenek a bányákban. A munkakörülmények miatt a bányászat kezdetétől napjainkig már több mint 8 millióan vesztették életüket a hegyen – ezért kapta a Cerro Rico a „Hegy, amely felfalja az embereket” gúnynevet is.

A 19. századra az ezüstkészletek azonban elkezdtek kimerülni, és Bolívia függetlenségének 1825-ös kikiáltására Potosí már csak árnyéka volt egykori önmagának. A város gazdasága összeomlott, a fényűző paloták, amelyeket egykor dúsgazdag bányatulajdonosok építtettek, elhagyatottá váltak. Potosí viszont nemcsak történelmi jelentősége miatt különleges, hanem azért is, mert

ez az egyetlen hely a világon, ahol bárki legálisan, engedély nélkül vásárolhat dinamitot. A helyi piacon mindössze 13 bolivianóért (kb. 690 forintért) hozzájuthatunk egy rudacskához.

A dinamit nélkülözhetetlen eszköz a bányászok számára, akik gyakran saját kezűleg végzik a robbantásokat a járatokban. Ez rendkívül veszélyes munka, hiszen a helytelen használat könnyen tragédiához vezethet. Ennek ellenére a helyieknek a dinamit használata természetes, és a turisták számára is szerveznek túrákat, ahol testközelből élhetik át a föld alatti robbantások erejét.

Sokan az életükkel fizetnek egy-két grammért

És hogy miért olyan különleges a hegy? A Cerro Rico egyedülálló a világon, mivel egykor rendkívül magas ezüstkoncentrációval rendelkezett. A legtöbb lelőhely viszont nem tiszta formában tartalmazta a fémet, hanem más ércekben bújt meg, amelyeket bonyolult vegyi eljárásokkal lehet kivonni. Potosí esetében azonban a hegy kifejezetten nagy mennyiségű, kiváló minőségű ezüstöt rejtett, amit viszonylag egyszerűen ki lehetett termelni.

A világ ezüstlelőhelyei közül Cerro Rico azért is kivételes, mert az érc itt nagyon sekély mélységben helyezkedett el, így a spanyolok könnyen hozzáférhettek az értékes rétegekhez. Az évszázadokon át tartó intenzív bányászat azonban mára gyakorlatilag teljesen kimerítette a tartalékokat. Bár még mindig folyik a munka a Cerro Ricóban, ma már elsősorban olcsóbb fémeket, például cinket és ónt bányásznak, míg az ezüstkitermelés csupán töredéke a hajdani mennyiségnek. 

Annak ellenére, hogy a bányászat ma sem kevésbé veszélyes, mint a gyarmati időkben, a legtöbben a megélhetésük miatt mégis hajlandók kockáztatni az életüket és az egészségüket azért, hogy meglegyen a napi betevőjük, vagy támogatni tudják a távolabb élő családjukat.

A legtöbb bányász a légúti betegségek, például a szilikózis miatt már negyvenéves kora előtt meghal.

Ők azonban ezt nem feltétlen élik meg tragédiaként. A bányászok hitében központi szerepet játszik El Tío, egy ördögszerű istenség, akit a bányák védelmezőjeként tisztelnek. Az aknák bejáratánál gyakran találkozni a szarvakkal és hatalmas, fallikus szimbólummal ábrázolt szobrával, amely előtt rendszeresen áldoznak. A helyiek úgy tartják, hogy El Tío irányítja a bányák szerencséjét, ezért sört, cigarettát, kokaleveleket és néha állatok vérét is felajánlják neki, hogy megóvja őket a veszélyektől, vagyis az istenség kezébe adják az életüket – írja a CNN

Annak ellenére, hogy a bányászat rendkívül kemény és veszélyes munka, Potosí bányászai erős közösséget alkotnak, amiben a tradíciók és az összetartozás érzése meghatározó szerepet játszik. Minden év februárjában és márciusában megrendezik a bányászkarnevált, amely során a munkások tradicionális viseletben táncolnak és ünnepelnek. A nők, az úgynevezett Choliták díszes ruhákban vonulnak fel, miközben zenekarok kísérik őket, így egy időre mindenki megfeledkezhet a mindennapos életveszélyről. Na meg a hegyről, amely bárkit bármikor felfalhat…

(Borítókép: Potosí városa és a Cerro Rico hegy 2007-ben. Fotó: Santiago Urquijo / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Kábítószer birtoklása miatt is bűnösnek mondták ki a sofőrt.

március 25., 15:49

  • FOMO
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.

március 26., 11:48

  • FOMO
Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Fel kellett adnia az alapítványt, amelyet az édesanyja emlékére hozott létre.

március 26., 13:28

  • FOMO
Kitört a mellbimbógate: a fiatal influenszerek nekiestek Bihari Ádám stílusszakértőnek a TikTokon

Kitört a mellbimbógate: a fiatal influenszerek nekiestek Bihari Ádám stílusszakértőnek a TikTokon

„Ha egy nő nem vesz fel melltartót, én csak két mellbimbót látok, ne csodálkozzon, hogy ajánlatot kap.”

2 órája

  • FOMO
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

március 25., 20:31

  • FOMO
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Nem tetszett neki a focista kommentárja.

március 25., 15:56

  • FOMO
Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja

Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja

Folyton lőnie kell magát.

március 26., 10:48

  • FOMO
Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Áprilisban hoz ítéletet a bíróság a megölt MTK-s labdarúgó ügyében.

március 26., 10:48

  • FOMO
Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől

Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől

Bonnie Blue állja a betaníttatás költségeit.

március 25., 06:51

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Elstartolt az RTL új vetélkedője, mi megnéztük.

március 25., 06:07

  • Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

3 órája

  • FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.

március 22., 10:48

  • FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Nem volt botrány, sem szappanopera.

március 26., 19:16

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

1 órája

  • FOMO
Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Bizarr módon küzdenek a nők az öregedés ellen.

március 27., 06:48

  • FOMO
Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja

Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja

Nagy Tamásnak emiatt kellett kihagynia a legnagyobb koncertjét.

március 25., 06:04

  • FOMO
Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

2026-ban megjelenő memoárjában mesél a részletekről.

március 27., 08:20

  • FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.

március 22., 14:06

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • FOMO
Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere

Ez a szerelem tényleg az űrbe repít.

március 24., 17:24

  • FOMO
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.

március 23., 23:00

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Minden a sztárok fogyasztószeréről, az Ozempicról.

március 23., 12:10

  • FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

A felismerés felszabadító érzés volt számára.

március 22., 16:19