Bűnügyi akció zajlik az Integritás Hatóságnál, vezetőjük magánéleti célokra használhatta a szervezet forrásait
Rövid közleményt adott ki csütörtök reggel a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
Eszerint a nyomozó főügyészségen bejelentésre indult büntetőeljárásban
jelenleg több helyszínen – köztük az Integritás Hatóságnál – zajlanak eljárási cselekmények.
Az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan még a mai napon adunk, zárta rövid tájékoztatást a főügyészség.
Az Economx megkeresésére az Integritás Hatóság (IH) kommunikációs vezetője megerősítette, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai valóban kiszálltak az IH-nál , arról azonban nem tudott bővebb információval szolgálni, hogy milyen konkrét ügyben nyomoznak a hatóságok.
A Magyar Nemzet információi szerint felmerült annak a gyanúja, hogy az IH vezetője magánügyi célokra használhatta fel a szervezet anyagi forrásait.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A szülőktől kér pénzügyi támogatást a budapesti Madách Imre Gimnázium
Az összeget a termek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére is fordítanák.
január 22., 14:36
- Belföld
Budapesti főispán: A főváros továbbra is köteles befizetni a szolidaritási adót
Sára Botond szerint a főpolgármester félretájékoztat a hozzájárulásról.
január 22., 12:15
- Belföld
Különös kegyetlenséggel végzett nagyanyjával egy veszprémi férfi
Az elkövető felmentését indítványozta az ügyészség annak beszámíthatatlansága miatt.
január 22., 15:39
- Belföld
Karácsony Gergely tárgyalásra hívta Lázár Jánost: Beszéljünk végre komolyan
Közben Nagy Márton kiosztotta a főpolgármestert.
január 22., 14:47
- Belföld
Elővásárlási joggal állítaná le Karácsony Gergely a mini-Dubaj-beruházást
Osztatlan közös telek esetén a másik nem állami tulajdonost, a Stockton Zrt. is megilleti az elővásárlási jog.
január 22., 14:15
- Belföld
Lengyel mintára terveznek tüntetést magyarországi bírók
A bérhelyzetük rendezése és az igazságügyi reform miatt vonulnak az utcára.
52 perce
- Belföld
Orbán Viktor bejelentette a repülőrajtot
1700 milliárd forintot fizetnek ki a lakosságnak.
január 22., 13:23
- Belföld
Magyar Péter reagált az alelnökéről kikerült hangfelvételre
A Tisza Párt elnöke köszönetet mondott.
január 22., 13:18
- Címlapon
Rusvai Miklós: Nyolc éve nem történt ilyen, mint amit most az influenzajárványnál látunk
A virológus elárulta, miért beteg most minden harmadik ember.
1 órája
- Belföld
Fellebbez a Fővárosi Főügyészség, nem kezdenék újra a Hableány-per tárgyalását
A törvényszék szerint elfogult volt a bíró.
január 22., 16:22
- Címlapon
Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán
Az ellenzéki CDU/CSU által benyújtott határozat a szélsőjobboldali AfD szavazataival ment át, amivel megrepedt az AfD politikai karanténja.
2 órája
- Mindeközben
Guinness-rekordot döntött a férfi, aki annyi múzeumban járt egy nap alatt, ahány éves
5 órája
- Belföld
Putyin háborújában a gyerekek játékait is gyilkolásra tuningolják
Jönnek az autonóm fegyverek, amelyek önállóan „döntenek” arról, kit és mit pusztítanak el.
január 22., 17:14
- Belföld
Egyre nagyobb területen várható ónos eső, vastagabb jégpáncél is kialakulhat
A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és 2 fok között alakul.
január 22., 06:14
- Belföld
Egy Habony Árpád nevével összefüggésbe hozható cégnek is elővásárlási joga van Rákosrendezőre
Kiss Ambrus főigazgató újabb részleteket osztott meg az elővásárlási jog körüli vitáról.
január 22., 16:41
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Ha Orbán férfi, akkor nem menekül a vita elől
A DK elnöke évadnyitó sajtótájékoztatót tart.
január 22., 12:11
- Címlapon
Elvesztette feleségét és születendő gyermekét, mégis vissza kell fizetnie a babavárót a háromgyermekes édesapának
Dobrev Klára nyílt levelet küldött Csányi Sándornak.
10 órája
- Mindeközben
Machine Gun Kelly-t azzal vádolják, hogy már szóba sem áll a várandós Megan Foxszal
6 órája
- Címlapon
Bekiabálásoktól volt hangos az amerikai szenátus, meghallgatták Donald Trump miniszter-jelöltjét
A fiatalabb Robert F. Kennedy szerint az Egyesült Államok súlyos egészségügyi problémákkal küzd.
54 perce
- Címlapon
Robert Fico Szlovákia ellenségének nevezte Volodimir Zelenszkijt, az ukrán elnök kemény választ adott
14 órája
- Belföld
Százhússzal csapódott a szalagkorlátnak egy pick-upos az M5-ös autópályán
A sofőr nem vette elég komolyan az útviszonyokat.
január 22., 11:38
- Belföld
Itt a legújabb hangfelvétel: a Tisza Párt alelnöke szerint Magyar Péter szülei valamit nagyon elrontottak
Radnai Márk szerint Magyar Péter mindenkit áldozatszerepbe kényszerít.
január 22., 09:06
- Belföld
Döntött a DK, Gyurcsány Ferenc marad a párt elnöke
A tagok 97 százalékos többséggel választották meg ismét vezetőnek.
január 22., 10:20
- Belföld
Bejelentésre készül Orbán Viktor, hamarosan jó hírrel érkezik
A kormányfő a Facebookon tett ígéretet.
január 22., 10:25
- Címlapon
Tarjányi Péter: Trumpnak és Ficónak is szüksége lehet a mentális támogatásra
A Frontvonal állandó szakértője a merényletkísérletek miatt gondolja ezt.
47 perce
- Mindeközben
Joshi Bharat egy évvel ezelőtt ismerte meg a szerelmét: Biztos vagyok benne, hogy még sok-sok év van előttünk
7 órája
- Belföld
Orbán Viktor prímások körében, koccintásra emelt pohárral köszöntötte a magyar kultúra napját
A Himnusz születésének napját ünnepeljük január 22-én.
január 22., 09:33
- Belföld
Böröcz László az Indexnek: Most teljesen új szemlélet érkezik a budai Várba
Az I. kerület polgármestere elárulta, hogy milyen fejlesztések jönnek a várba.
január 22., 08:55
- Címlapon
Közeledik a kihívás, a csapategység lehet a kulcsa válogatottunk bravúrgyőzelmének
Riválisunknál a két legjobb nem játszik, mégis nagyon szoros párharcra számít mindenki.
1 órája
- Belföld
Vádat emelt az ügyészség a kuncsaftjait zsaroló prostituált ellen
Több mint ötven férfitől kért pénzt.
január 22., 15:35
- Belföld
Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetőzött egy férfi Békés vármegyében
Ítélet született az ügyében.
január 22., 16:23
- Belföld
Veszélyes termékeket árulnak a boltokban – közölte a magyar kormány legújabb szerve
Már intézkedtek is az ügyben.
január 22., 06:51