A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

2025.03.21. 09:52

Ökölbe is szorulhatna a kezünk a Miénk lesz a holnap című filmet nézve, de sokszor azon kapjuk magunkat, hogy hangosan nevetünk. A rendező-forgatókönyvíró Paola Cortellesi, aki egyben a főszerepet is játssza, úgy beszél a nőkről a II. világháború utáni Rómában, hogy pontosan tudjuk, szavai a mának szólnak.

Elképesztő az az életöröm, ami egy-egy olasz filmből árad még akkor is, ha amúgy szörnyűségek történnek a vásznon. Most elég, ha csak Roberto Benigni Az élet szép című filmjét idézzük fel, amely egy koncentrációs tábor borzalmait keretezi úgy, hogy a játék, a fantázia, a humor, a szeretet filmjévé váljon.

Paola Cortellesi Miénk lesz a holnap című filmje sem szűkölködik szívfájdító jelenetekben, de ezt úgy mutatja be, hogy miközben ökölbe szorul a kezünk, nem fordítjuk el az arcunkat. Paola Cortellesi – az olasz filmművészet szupersztárja –, aki a film egyik forgatókönyvírója, rendezője és egyben főszereplője is, szokatlan és finom eszközökkel mutatja be azt az időszakot Olaszországban, 

amikor a nőknek csak kussolni volt szabad,

a munkájukért nem kaptak annyi pénzt, mint a férfiak, otthon cselédként dolgoztatták őket, és ha becsukódott az ajtó, akkor a feleség – a család, a gyerekek, de még a szomszédság is – biztos lehetett abban, hogy jön a verés. 1946-ot írunk.

Tapintható feszültség

A főhős, Delia (Paola Cortellesi) már ébredéskor kap egy méretes pofont a férjétől, aki aztán a gyerekek előtt kezdi el szidni a „semmirekellő anyjukat”. A semmirekellő anya, miután reggelit és uzsonnát ad a gyerekeinek, a férjének pedig még ebédet is, ételhordóban, ellátja a velük élő, ágyhoz kötött apósát, majd elindul dolgozni több helyre is. Látjuk, amint elszántan megy az utcán, és 

az arcáról nem a szégyent, az elkeseredést vagy a kilátástalanságot olvassuk le, hanem valami mélységes elszántságot – de hogy mire szánta el magát, azt nem tudjuk.

A feszültség otthon állandó, az erőszak mindennapos, és a néző is lélegzet-visszafojtva figyeli a családtagokat, ahogy tojáshéjakon lépkednek, nehogy kivívják valamivel a családfő haragját, de hát kivívják, nem kell ahhoz különösebb vétek.

És bármi történik, az ostor – a tenyér – a feleségen csattan, aki túlélő üzemmódban darálja a hétköznapokat, és elég egy rossz mozdulat, máris megkapja, hogy még cselédnek sem jó. Titkos örömei vannak: egy szál cigi a barátnőjével, összemosolygás a régi szerelmével, csokoládé az ott állomásozó amerikai katonáktól. És persze a melltartóban gyűlő bankjegyek, amelyeket a lánya esküvői ruhájára tesz félre.

Becsukódnak a spaletták

A filmben végig azt érezzük, hogy valaminek történnie kell. Egyrészt mert ez így nem mehet tovább, másrészt mert Delia valamit titkol előlünk. Nem lehet véletlen, hogy tűri a verést, a megaláztatást, kell lennie valaminek a háttérben, ami reményt ad, szabadulást hoz. Drukkolunk Deliának, miközben nem tudjuk, pontosan mire is várunk, minek kellene bekövetkeznie.

Aztán egyszer csak jön egy levél,

Delia pedig egy új, pöttyös blúzon dolgozik, de hogy magának varrja-e, vagy másnak, sokáig ez sem derül ki.

A családon kívül látunk egyéb szereplőket is, és egyértelművé válik, hogy az összes nő sorsa az elnyomás: a véleményüket nem mondhatják ki, és még arról is a férjük dönt, hogy mikor rúzsozhatják ki a szájukat. A női szolidaritás is csak hellyel-közzel működik, a háború utáni szegénységben a társadalmi-gazdasági különbségek csak felerősítik a frusztrációt, az ügyeskedést, az irigységet. Az indulatok itt-ott ki is törnek, de amikor Deliáéknál becsukódnak a spaletták, senki nem mer közbeavatkozni.

A verések koreográfiája

A film azonban egyáltalán nem húz le, sőt. Ennek oka egyrészt az a megfoghatatlan reménykedés, ami Delia arcára van írva, és belengi az egész történetet, másrészt azok a filmes megoldások, amelyek elemelik a brutális valóságtól a képi világot. Delia és a férje a verések alkalmával egyfajta furcsa koreográfiát jár, miközben korabeli olasz slágerek szólnak, és a 40-es évek közepének Rómájában játszódó cselekmény során 

időnként mai rapzenét hallunk.

A humor pedig végig jelen van, magunk sem értjük, miért nevetünk, de időnként annyira vicces párbeszédek zajlanak, mintha egy felhőtlen vígjátékot néznénk. És annyi kedves közelit látunk csészékről, tányérokról, korabeli bútorokról, hogy egészen otthonossá teszi a filmet. 

A mű fekete-fehér, az olasz neorealizmust idézi, de ez a színkavalkádhoz szokott szemünknek sem zavaró, a főhős és társai így is kiragyognak. Delia elszántsága, az, ahogyan a maga eszközeivel küzd az igazságért, eszünkbe juttathatja a Három óriásplakát Ebbing határában című, fekete humorral átszőtt film Mildredjét (Frances McDormand): egyikük sem tartja magában a véleményét, és nem riad vissza a radikális eszközöktől.

Paola Cortellesi Miénk lesz a holnap című 2023-as filmje az egyik legnagyobb mozisiker lett Olaszországban, megelőzve a Barbie-t és az Oppenheimert is, a magyar mozik ezekben a hetekben játsszák.

9/10

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

4 órája

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

59 perce

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28