Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

2025.03.22. 13:14
Újraindult szombaton a menetrend szerinti forgalom a londoni Heathrow repülőtéren, amelyet egy transzformátorállomáson keletkezett tűz miatt előző nap 16 órányi időtartamra lezártak.

Az áthúzódó hatások miatt azonban többtucatnyi járatot szombaton is törölni kellett, de a törlések budapesti járatokat már nem érintenek – írja az MTI.

A tűz legalább 1351 járat utasait érintette, ugyanakkor a Gatwick repülőtér jelezte, hogy részben átvenné a Heathrow-ra közlekedő gépeket. A tűzeset miatt mintegy 16 ezren maradtak áram nélkül.

A transzformátor a tűzoltóság tájékoztatása szerint 25 ezer liter hűtőolajat tartalmazott, és a berendezést teljesen elborító lángokat a hatalmas mennyiségű hűtőolaj is táplálta. A szombati összesítés szerint a Heathrow lezárása miatt 1357 érkező és induló járatot kellett törölni, valamint 120 olyan repülőgépet, amely a zárlat elrendelésének idején már úton volt Heathrow felé, kitérő repülőterekre kellett átirányítani.

A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a máshová irányított járatok 21 ország 50 repülőterén szálltak le. Az információs szakportál szerint egyedül a New York-i John F. Kennedy repülőtérről 28 járat volt úton Heathrow felé, amikor a londoni repülőtér forgalmát felfüggesztették. Heathrow-n tavaly rekordszámú, 83,9 millió – naponta átlagosan csaknem 230 ezer – utas fordult meg, 5,9 százalékkal több, mint az előző évben.

Thomas Woldbye, a Heathrow vezérigazgatója elmondta: a Heathrow annyi elektromos energiát fogyaszt, mint egy város, így a tartalék ellátórendszerek – jóllehet működtek – nem tudták maradéktalanul pótolni a tűz miatt kiesett árammennyiséget. Továbbá hozzátette, hogy nem tudnak száz százalékig védekezni bizonyos méretű vészhelyzetek ellen. „Ez egy súlyos incidens volt. Úgy értem, ha senki sem sérül meg, akkor ez a legnagyobb baj, ami a repülőtéren történhet, és azt mondanám, hogy elég gyorsan visszatérünk, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi rendszert kell leállítanunk, majd újraindítanunk, és gondoskodnunk kell arról, hogy azok biztonságban legyenek” – közölte a vezető.

A londoni rendőrség szerint nincs jele annak, hogy a tüzet szándékosan okozták volna. A tűz helyszíne és az incidens hatásai miatt ugyanakkor a Scotland Yard terrorizmusellenes parancsnokságának nyomozói irányítják a vizsgálatot, az indoklás szerint azért, mert ennek a részlegnek megfelelő speciális erőforrásai vannak az okok felderítésére.

Szombaton a British Airways mindegyik budapesti járatpárja indulásra volt kiírva, és az első, 868-as járat időben elindult és megérkezett. Ugyancsak időben felszállt, majd megérkezett Londonba a British Airways Budapestről visszainduló első, 865-ös számú szombati járata. Az előző napi zárlat áthúzódó hatásai miatt azonban a BA 80 érkező és induló járatot szombaton is kénytelen volt törölni. A cég felhívta a figyelmet arra, hogy számos repülőgépe az átirányítások és a törlések miatt nem a menetrendnek megfelelő helyen tartózkodik, és emiatt akár még hétfőn is lehetnek járattörlések.

A Londont közvetlenül kiszolgáló négy másik nemzetközi repülőtér – Gatwick, Luton, Stansted és City – forgalma zavartalan volt. Ezek közül a Gatwickre, Lutonra és Stanstedre szintén közlekednek napi járatok Budapestről.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

tegnap, 19:48

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.

március 18., 16:16

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.

március 18., 12:21

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.

március 18., 07:38

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00

  • Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.

március 18., 10:13

  • Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.

március 18., 11:16

  • Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.

március 18., 07:00

  • Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.

március 18., 18:48

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59