Donald Trump visszavonja egykori ellenfelei hozzáférését a titkosszolgálat információihoz

2025.03.22. 16:17
Donald Trump amerikai államfő pénteki közleményében tudatta, hogy visszavonta több egykori ellenfele hozzáférését a titkosszolgálat információihoz.

Donald Trump amerikai elnök péntek este adott ki egy emlékeztetőt, amelyben visszavonta több egykori ellenfele, köztük Kamala Harris, Hillary Clinton és ifjabb J. R. Biden titkos információkhoz való hozzáférését – számol be a The New York Times.

Az amerikai államfő még februárban közölte, hogy megszüntetné elődje – Joe Biden – hozzáférését a titkosszolgálati tájékoztatókhoz, s ezt bosszúként értelmezhetjük, mivel Biden legutóbb ugyanezt tette vele. A közlemény számos olyan személyt nevezett meg, akik valaha összetűzésbe kerültek Donald Trumppal. A névsor olyan, mint egy „ellenséglista”.

A felsorolásban szerepel például New York két vezető bűnüldöző tisztviselője, Letitia James (New York főügyésze) és Alvin L. Bragg (Manhattan kerületi ügyésze), akik szembeszálltak az elnökkel. Szintén megtalálható a neve azoknak az embereknek, akik 2019-ben a Donald Trump ellen indított első vádemelési eljárás prominens szereplői voltak – Fiona Hill vezető külpolitikai szakértő és Alexander Vindman alezredes tanúskodtak a vádemelési meghallgatáson, valamint Norman Eisen ügyvéd, aki felügyelte a vádemelést.

Utasítom továbbá az összes végrehajtó minisztérium és ügynökség vezetőjét, hogy vonják vissza a kíséret nélküli belépést az Egyesült Államok kormányzati létesítményeibe ezektől a személyektől

– áll Donald Trump közleményében.

Az amerikai elnök hivatalba lépése óta a péntekihez hasonló közleményeit használja arra, hogy „lecsapjon azokra”, akik megpróbálják felelősségre vonni, vagy keresztbe tenni neki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Külföld
A japán legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek ítélte az azonos neműek házasságának tilalmát

A japán legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek ítélte az azonos neműek házasságának tilalmát

Az LMBTQ-közösség és támogatói egyre erősebb nyomást gyakorolnak a változtatás érdekében.

54 perce

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

21 perce

  • Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.

4 órája

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.

március 18., 06:41

  • Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.

március 18., 11:52

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.

4 órája

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.

március 18., 07:38

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

28 perce

  • Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.

március 18., 10:13

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19