A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

2025.03.20. 19:47
Ellen Pompeo, aki dr. Meredith Greyt játszotta a sorozatban a keddi Call Her Daddy podcast-epizódban elárulta, miért volt kellemetlen számukra T. R. Knighttal, hogy vászonra vigyenek egy olyan pikáns jelenetet, amihez egyiküknek sem fűlött a foga.

Az 55 éves színésznő több mint 19 évadon keresztül szerepelt a sorozatban központi főszereplőként. Az első 5 évadban játszott együtt színésztársával, mely idő alatt egy nagyon szoros baráti kötelék alakult ki közöttük. A T. R. Knight által alakított George O’Malley – karaktere szerint – erősen vonzódott Meredith Greyhez, aki érzelmileg instabil állapotban bonyolódott szexuális viszonyba vele. Erről az őt alakító Ellen Pompeo így nyilatkozott a keddi Call Her Daddy podcastepizódban:

T. R. és én nagyon jó barátok vagyunk. Volt ez a szerelmes jelenet, amit el kellett játszanunk, ami miatt mindketten sírtunk. Csak sírtunk és sírtunk. A jelenet annyira kényelmetlen és kínos volt. Ő se akarta ezt csinálni, én sem. Szörnyű volt, amikor felvettük.

Nem túl visszafogottan hozzátette azt is, hogy teljesen kiborult, amiért a felvételt újra kellett venni, mivel a rendező szerint nem volt túl meghitt. Pompeo azt is elmesélte, hogy sosem nézte vissza a teljes jelenetet, így nem tudja pontosan, hogyan alakították át a részt, de a végén, amikor karaktere sírva fakadt, azok valójában a saját könnyei voltak. Elmondása szerint O’Malley halála viselte meg a legjobban a sorozatból távozó színészek közül. A férfi az ötödik évad végén tragikus körülmények között vesztette életét, miután megmentett egy nőt, feláldozva ezzel saját magát. A színésznő hozzátette azt is, hogy Sandra Oh – aki dr. Cristina Yangot alakította – utolsó forgatási napja is nagyon érzelmes volt.

Csak a magam nevében beszélhetek, az övében nem tudok, de számomra nagyon érzelmes volt. Nagy veszteség volt, mert mérhetetlenül tehetséges. Tényleg nem hittem, hogy a sorozat nélküle is ugyanolyan jó lesz, nem voltam kibékülve a távozásával. Szó szerint úgy éreztem, mintha a sorozat szereplőinek fele lelépett volna.

Nem akarta kimondani

A podcast második felében az is kiderül, hogy volt egy másik epizód is, amit a színésznő nem akart megcsinálni. Pompeo viccesen azt mondta, ha tanácsolhatna valamit Greynek, a nézők által közkedvelt „válassz engem” jelentet során, akkor az az lenne, hogy lépjen le. Mint ismert, karaktere dr. Derek Shepherdnek (Patrick Dempsey) könyörgött, hogy válassza őt a felesége helyett, azonban ezzel nem tudott azonosulni. Elmondás szerint nem akarta kimondani a mára ikonikussá vált monológot, hogy: „Legyél velem. Válassz engem! Szeress engem!”, de a sorozat alkotója úgy gondolta, hogy ez ütni fog. Pompeo saját bevallása szerint, bár végül csak felszívta magát, és megtette, úgy gondolja, nem ő tudja a legjobban megítélni, mi jó a sorozatnak, vagy mi nem.

A beszélgetés során amikor a színésznő férjére, Chris Iveryre terelődött a szó, Pompeo elárulta, hogy Ivery soha nem nézte meg a sorozatot. Véleménye szerint könnyebb volt neki, hogy bár tudta, hogy felesége vad románcot folytat a vásznon egy másik férfival, sosem látta azt, így ez segített neki érzelmei feldolgozásában. Kitért arra is, hogy rengeteg előítéletet tapasztalt, és rasszista, gyűlölködő, erőszakos leveleket kapott ő maga, illetve az ABC filmstúdió is.

Szörnyen viseltem, úgy éreztem, hogy a média gonosz vele, és nagyon elfogult is. Hogy merészel ez a vékony, szőke kis nő együtt lenni ezzel a fekete, magas férfival? Azt hiszem, Amerika még nem állt készen erre a látványra

– fogalmazott a színésznő.

Pompeo megemlítette, bár nem sajnálta kollégájától, Patrick Dempseytől, hogy a korai évadokban a férfi kétszer annyit keresett, mint ő, de nem tartotta igazságosnak. Úgy gondolta, őt, mint a film névadóját ugyanúgy megillette volna az egyenrangú elismerés. Elmondása szerint nem értékelték annyira, mint Dempseyt, és soha nem is fogják.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

1 órája

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Nem volt botrány, sem szappanopera.

3 órája

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

5 órája

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

3 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

10 órája

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.

március 21., 17:56

  • FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.

március 19., 14:42

  • FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.

március 19., 11:32

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.

március 19., 17:12

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55