A Blikk információi szerint a február közepén elhunyt Návai Anikó a kezelés magas díja miatt egy banktól kért segítséget. A lap úgy tudja, hogy az újságíró jelzáloghitelt vett fel a Los Angeles-i otthonára, hogy állni tudja az agydaganata miatt szükséges kezelések árát.
Hiába volt neki Amerikában és itthon is háza és lakása, meg a balatoni telek, rajta egy apró faházikóval, Anikónak nem volt pénze arra, hogy kezeltesse az agydaganatát. Egy ilyen kezelés pedig tényleg egy vagyon, százezer dollárnál kezdődik. Ezért döntöttek úgy, hogy felvesznek a házra egy jelzáloghitelt, amelyet egyébként a lánya fizetett az első pillanattól. Ezért is íratta rá a házat
– mondta a lapnak Návai Anikó egyik magyar barátja, aki szerint a riporter utolsó kívánsága már sosem teljesülhetett.
„Sokat küzdött azért, hogy meggyógyuljon, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nincs visszaút. Ekkor árulta el, miszerint az a vágya, hogy még egyszer hazajöhessen a Normafára, de akkor már olyan állapotban volt, hogy nem engedték neki az utazást”
– fogalmazott a barát, hozzátéve, hogy azoktól, akik számára fontosak voltak, elbúcsúzott.
Hamvasztás
„Volt olyan, aki az utolsó hónapokban kiutazott hozzá, de legalább telefonon mindenkivel beszélt, akivel szeretett volna, és elmondta nekik, amit szeretett volna” – árulta el az informátor, aki Návai Anikó halála óta csak annyit tudott meg, hogy a riportert elhamvasztatta a lánya, de a maradványok sorsa egyelőre kérdéses.
A barát szerint nem tudni, hogy pontosan hol van az újságíró végső nyughelye. Návai Anikó lánya nem adott erről információt. A hírek korábban arról szóltak, hogy Los Angelesben helyezték végső nyugalomra.