Akcióba lendül a fogyasztóvédelem, jön az influenszerek tömeges ellenőrzése
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a gyermekek és fiatalkorúak védelme érdekében ellenőrzi a reklámszabályokra vonatozó rendelkezések betartását. A sajtóközleményből kiderül, hogy az utóbbi években folyamatosan új kihívások érik a fogyasztókat, különösen a gyermekeket és fiatalkorúakat, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak.
A közlemény szerint a reklámok gyakran befolyásolják a gyerekek értékrendjét és érzelmi állapotát, aminek hosszú távon negatív következményei is lehetnek. Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok kiemelt feladata, hogy biztosítsák a gyerekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogát.
A 2024-es vizsgálatok rámutattak arra, hogy a mobiltelefonokon elérhető játékokra vonatkozó korhatár-besorolás nem megfelelő. „A közel 600 ellenőrzött reklám közült 39 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, elsősorban alkoholtermékek iskolák közvetlen közelében történő reklámozása miatt. Ez nagyobb számban a szabadtéri reklámhordozókat és kirakatokat érintette, ahol 20 százalékos volt a kifogásolási arány. Jogsértés megállapításánál több esetben bírság kiszabására is sor került, mindösszesen 21 millió forint összegben” – fogalmaz az NKFH.
A vizsgálatok kiterjednek minden reklámhordozóra, így szabadtéri reklámhordozókat, kirakatokat, újságokat és reklámújságokat, szórólapokat, rádiót és televíziót, valamint az internetet is vizsgálja a hatóság.
A közlemény kiemeli az influenszerek megjelenését és fontosságát: a közösségi média térnyerése magával hozta az influenszerek megjelenését és széles körű ismertségét, ami a fiatalkorúakra eltérő hatással lehet. Számos esetben megtörtént már, hogy az adott tartalomból nem derül ki, hogy az reklámot tartalmaz, ezért ennek kiemelt figyelmet szentelnek. Azokra a tartalmakra is kiterjed az ellenőrzés, amelyekben a gyermekeket közvetlenül szólítják fel a reklámozott termék megvételére.