A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

További Belföld cikkek
-
Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
- A Szikra Mozgalom szerint a multiknak ideje elmondaniuk, hol állnak: az LMBTQ emberek vagy Orbánék mellett
- Sötétben, a járdaszigetet megkerülve előzött egy sofőr a Törökbálinti úton
- Tizenhárom év fegyházat kapott a férfi, aki halálra szúrta élettársát egy disznóölő késsel
A hazai felmérés során a 25–65 év közötti aktív munkavállalókat kérdezték arról, mennyire élik stresszesen a mindennapjaikat. Az online kérdőíven keresztül beérkezett ezer válaszból kiderült, hogy a magyarokat leginkább a sok feladat elvégzéséhez az időhiány aggasztja (43 százalék nyilatkozott így), a megkérdezettek 32 százaléka a tisztelet hiánya és az igazságtalanság miatt szorong a hétköznapokban, 26 százalék pedig a túl magas elvárások miatt frusztrált – derül ki az Affidea reprezentatív kutatásából.
Mindennapos a munkahelyi stressz
A válaszadók mindössze 11 százaléka dolgozik stresszmentes légkörben, és a 73 százalékos többség legalább közepes szintű stresszhatásnak van kitéve munkahelyén. Érdekes, hogy a nyugdíj előtt álló korosztály szorong legkevésbé a napi feladatok miatt, ugyan még itt is sokan, a 60–65 évesek 65 százaléka éli meg stresszesnek a munkáját. Ebben a tekintetben a 30–39 éves dolgozók szoronganak leginkább, 81 százalék jelölte meg pszichésen megterhelőnek hétköznapjait, őket követik a 25–29 évesek (74 százalékkal) és az 50–59 évesek (72 százalékkal). A felmérés eredményeinek reprezentálásakor megemlítették, hogy ebben nem volt különbség az iparágak között, a mezőgazdasági és IT-szektorban is megegyeztek a korosztályos válaszok.
Nem tudjuk kipihenni
Még szabadnapon is a válaszadók 39 százaléka közepes szintű stresszhatást élt meg. A nők kicsit magasabb arányban (41 százalékban) számoltak be erről, míg a férfiak 35 százaléka találta stresszesnek a hétvégéket is. „Valójában nem az őket érő hatásokban, hanem annak tudatosításában van különbség a nemek között, a nők hajlamosabbak befelé figyelni”– fűzte hozzá magyarázatként Fuller Bianka pszichológus.
Ebben is megfigyeltek életkori eltéréseket, a 25–29 évesek 44 százaléka számolt be stresszes pihenőnapokról, ezzel szemben a 60–65 éveseknél ez az arány már csak 35 százalék volt. A pszichológus szerint ennek hátterében az áll, hogy az életkor előrehaladtával rutinosabbak leszünk a megküzdési stratégiák kialakításában is.
Magánéleti frusztrációk
A legnagyobb stresszfaktort a válaszadók magánéletében az alábbiak jelentik:
- a pénzügyi nehézségek (58 százalék),
- az egészségügyi problémák (42 százalék)
- és a jövőtervezés (35 százalék).
A fiatalabb válaszadók körében nagyobb hangsúlyt kapnak a párkapcsolati stresszorok, a pénzügyi problémák és a jövőtervezés, mint az idősebbek esetében, akiknél viszont az egészségügyi állapot okoz komolyabb feszültséget.
Érdekes, hogy új stresszfaktor jelent meg, már a globális környezetvédelmi problémák is aggasztják a magyarokat, ezeket a fiatalok 12 százaléka, míg az idősek 17 százaléka éli meg feszültségként.
Egészségügyi kockázattal járhat
A válaszadók közel fele (43 százaléka) véli úgy, hogy van olyan egészségügyi problémája, amelyet a tartós stressz válthatott ki. Itt is nagyobb arányban számoltak be erről a nők (50 százalékuk ítélte így), míg a férfiaknak csak a 36 százaléka feltételezte, hogy panaszaik összefüggésben állhatnak a pszichés terheléssel. Az idősebb nők kétharmada fordult már ezzel szakemberhez, de az összpopulációt nézve 61 százalék számolt be orvosának a krónikus stresszhez köthető tünetekről.
„A stressz rövid távú hatásai a szervezet természetes válaszreakciói, amelyek az evolúció során a túlélést segítették. Akut stressz hatására a szervezet az úgynevezett »harcolj vagy menekülj« állapotba kerül, amely során a mellékvesekéreg kortizolt és adrenalint termel. Ennek hatására nő a pulzus és a vérnyomás, az izmok nagyobb vérellátást kapnak, míg az emésztési és immunfolyamatok háttérbe szorulnak. Bár ez a mechanizmus rövid távon hatékony normál fiziológiai folyamat, a tartós stressz esetén a regenerációs fázis elmarad, és a szervezet hosszú távon az átalakított működéshez kényszerül alkalmazkodni, ami számos krónikus betegség előszobája lehet” – magyarázta Tersztyánszky Rita belgyógyász-angiológus, hogy a tartós stressz hogyan hat ki a szervezet működésére.
Fejfájás, hasi panaszok, székrekedés, hányinger, gyomorfájdalom, a fokozott savtermelés refluxbetegséghez, a bélflóra egyensúlyának felborulása irritábilisbél-szindrómához vezethet
– sorolta a szakorvos, hozzátéve: szinte nincs olyan szerv, amire ne lenne hatással a krónikus stressz, mivel kihat a hormonháztartásra, még a szexuális vágy csökkenésével is járhat, fokozza a 2-es típusú diabétesz előszobájaként ismert inzulinrezisztenciát. „Az agy területén felgyorsul a demencia, érfalkárosodás, keringéselégtelenség léphet fel, megnő a szívinfarktus és sztrók kockázata” – részletezte.
Mint elmondta, az immunrendszer gyengülése miatt a szervezet kevésbé képes védekezni a fertőzésekkel és a rákos sejtek kialakulásával szemben, így növekszik az autoimmun és daganatos betegségek kockázata. „Egy kutatás szerint azoknál, akik tartós stresszhatás alatt éltek, 2,5-szer nagyobb arányban alakult ki rosszindulatú elváltozás. A prosztata-, emlő-, gyomor-, bélrák, a tüdő- és bőrdaganatok megjelenésében is bizonyították, hogy a stressznek életrehívó hatása van” – mutatott rá Tersztyánszky Rita.

Pszichésen is megterheli az embert
A pszichológus tapasztalatai szerint először a szervi panaszokkal foglalkoznak az emberek, miközben a felmérésben részt vevők kétharmada arról számolt be, hogy rosszul alszik, mivel éjjel sem tudja letenni a napi gondokat.
„Mentális szinten jellemző tünet, hogy motiválatlan állapotban vannak, nehezen kelnek ki az ágyból. Ilyenkor főleg depresszióra gondolnak az emberek. Kisebb feszültségre nagyobb érzelmi reakcióval válaszolnak, mint ami indokolt lenne, például közlekedési dugóban, családban, munkahelyi szituációban. Sokan a folyamatos pszichés terhelés hatására apátiába kerülnek, sem pozitív, sem negatív érzelmeket nem generálnak, mivel kognitív kapacitásuk kimerülésével nem tudnak erőforrásokat fordítani erre” – részletezte Fuller Bianka. Ha valaki tartós sztressznek van kitéve, a szakember javasolja pszichológus felkeresését, aki segít a problémák feltárásában és relaxációs technikák elsajátításában.
A kutatás eredményei alátámasztják, hogy a magyarok többsége még mindig elzárkózik ettől a megoldástól, a 25–29 évesek mutatkoztak ebben a legnyitottabbnak: a pszichológusi vagy coachsegítség igénybevételére 15 százalékuk felelt úgy, hogy szükséges esetben felkeresne ilyen szakembert, míg az idősebb korosztályban ez az arány mindössze 1–3 százalék.
Megküzdési stratégiák
Sokan káros megküzdési módokkal próbálják a stresszhatást csökkenteni, például túlevéssel, dohányzással, alkohollal, ezt támasztják alá azok a kedvezőtlen adatok, miszerint a magyar lakosság negyedére jellemző az elhízás, a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás. A kerekasztal-beszélgetésen a szakemberek hangsúlyozták, hogy ezzel mind a mentális, mind az egészségügyi problémák fokozódnak.
Orvosi szempontból a tartós stresszhatással járó kockázatok elkerülésére a a belgyógyász a rendszeres szűrővizsgálatok mellett a kiegyensúlyozott alvási szokások kialakítását is fontos tényezőnek nevezte, ahogy az egészséges, vitaminokban és antioxidánsokban gazdag étrendet is. Szavai szerint a központi idegrendszerre és a szívműködésre jótékony hatással van a magvakban, nyers élelmiszerekben megtalálható magnézium.
A mentális egészséghez az örömszerző tevékenységek is hozzájárulnak, ha mindennap van időnk ellazulni. A szakorvos szerint erre az egyik legjobb megoldás a sport, a mozgás hatására endorfin szabadul fel, ami kihat a kortizolszintre is
– fejtette ki. Fuller Bianka pszichológus hozzátette: a légzés kontrollálásával, meditációval, jógával további fizikai stresszreakcióinkat is tudjuk csökkenteni.
Ezzel szemben a felmérésben részt vevők csupán negyede számolt be arról, hogy stresszkezelésnek a sportot választja. A többség (42 százalék) zenehallgatással próbált kikapcsolódni, a pszichológus szerint azonban ez csak tüneti kezelés, hosszú távú megküzdési stratégiaként nem működik.
Fuller Bianka szerint a legfontosabb a reziliencia, a rugalmas ellenállás, hogy az érzelmi mentális stresszel jobban meg tudjunk küzdeni, ezzel lehet kizárni a káros hatásokat. „Ennek nulladik lépése annak felismerését jelenti, hogy stressz ér minket. Milyen érzéseket vált ki belőlünk, mi a stresszor – ha ezeket azonosítja az ember, akár naplózással, jobban ki tudja zárni a negatív hatásokat. Meg kell vizsgálni, hogy mi az, amire tudunk hatni, és mire nem. Más viselkedését nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, hogyan reagálunk rá” – fejtette ki.
Rapid stresszkezelésként említette az izmok megfeszítését, ami aztán hirtelen ellazuláshoz vezet, vagy egy rövid sétát, szavai szerint hosszú távon az észlelt stressz csökkentésében az autogén tréninggel lehet sokat tenni.
Kivel osztjuk meg?
Az emberek harmada (33 százaléka) családtagokkal, barátokkal való beszélgetéssel próbálta elterelni a figyelmét a mindennapi problémákról. A pszichológus megjegyezte, hogy mentális egészségünk megőrzéséhez fontosak a társas kapcsolatok, jó eredménynek véli, hogy a magyarok többsége (a válaszadók 53 százaléka) munkahelyi gondjairól beszámol a párjának, de elgondolkodtató, hogy a vezetők felé, akik valóban változtatni tudnak a helyzeten, mindössze 10 százalék prezentálja munkavégzéssel kapcsolatos problémáit. Úgy tűnik, ebben közel azonos arányban bízunk meg a kollégánkban (32 százalék), mint barátainkban (34 százalék).
(Borítókép: Shutterstock)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
3 órája
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
A Szikra Mozgalom szerint a multiknak ideje elmondaniuk, hol állnak: az LMBTQ emberek vagy Orbánék mellett
Kampányt indítottak, hogy döntésre kényszerítsék a nagyvállalatokat a Pride kérdésében.
23 perce
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
2 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
3 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
4 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
6 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
8 órája
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amelyre egyelőre nincs megoldás.
39 perce
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
9 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
10 órája
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
13 órája
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01