
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a BL-nyolcaddöntős klubnál, az érintettet elkülönítették
A holland De Telegraaf már tudni véli, hogy Lucas Pérez az a játékos, akinél tuberkulózist állapítottak meg a napokban. A fertőzött labdarúgót elkülönítették, hosszas antibiotikumos kezelés vár rá, és az idény hátralévő részében már aligha szerepelhet a PSV Eindhoven színeiben.

Az eindhoveni csapat közleménye szerint az érintett labdarúgó a körülményekhez képest jól van, annak az esélye pedig szerintük elég csekély, hogy további megbetegedéseket mutassanak ki játékostársaknál. Ennek ellenére követik az ilyenkor megkövetelt orvosi protokollt, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy felderítsék a fertőzés forrását.
A tuberkulózis, amivel most Lucas Pérezt diagnosztizálták, az elmúlt évszázadokban milliók életét követelte szerte a világon, és leginkább cseppfertőzéssel terjed. A betegség napjainkban is problémát okoz olyan területeken, ahol nem biztosított a megfelelő higiéniás környezet, leginkább Ázsiában és Afrikában, emlékeztetett az nso.
A 36 éves Lucas Pérez februárban érkezett Eindhovenbe, hogy a PSV színeiben folytassa pályafutását, de egyelőre csak három meccsen lépett pályára, összesen 24 perc erejéig.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Magyar csodagyereket csábít az NFL történetének legsikeresebb edzője
A 15 éves sportoló 200 centijével és 127 kilójával is felhívja magára a figyelmet.
3 perce
- Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal
A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.
március 19., 19:08
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
1 órája
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
1 órája
- Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
4 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
5 órája
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni
Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.
március 19., 20:34
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
6 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
6 órája
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
1 órája
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
március 19., 14:11
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
4 órája
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
3 órája