Újabb vétó érkezett a kormánytól, blokkolják az EU közös nyilatkozatát

2025.01.27. 09:57
Magyarország blokkolja az Európai Unió közös nyilatkozatát a belorusz elnökválasztásról – tájékoztatta az Indexet erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Kevesebb mint egy hét alatt ez már a második vétó az Orbán-kormánytól.

Az Index kérdéseire megerősítette a Külgazdasági és Külügyminisztérium: a magyar képviselők blokkolták az Európai Unió országainak közös nyilatkozatát a belorusz elnökválasztással kapcsolatban.

Pénteken derült ki, hogy a magyar kormány képviselője blokkolta az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbítását is, ezért az Európai Unió nem tudott határozatot hozni – ezzel kapcsolatban a döntést hétfőre halasztották.

Most más lapértesülések szerint a 27 uniós ország képviselőinek aláírása hiányában Kaja Kallas, az Európai Unió külpolitikai főképviselője kiadta saját nyilatkozatát, amelyben kijelentette:

a január 26-i szavazás nem volt szabad és tisztességes, és felszólította a belorusz hatóságokat, hogy engedjék szabadon az összes politikai foglyot.

Mint arról korábban beszámoltunk, Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök aratott győzelmet a voksok 87,6 százalékával a vasárnapi elnökválasztáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések tanúsága szerint. Az ország választási bizottsága szerint a választópolgárok 85,7 százaléka járult az urnák elé.

A belorusz választások se nem szabadok, se nem tisztességesek, a belorusz nép valódi beleszólást érdemel abba, hogy ki kormányozza az országot – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő és Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos közös nyilatkozatban vasárnap délután még a voksolás lezárulta előtt.

„A rezsim azon döntése, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) független választási megfigyelőket hív meg mindössze 10 nappal a választások előtt, megakadályozta őket abban, hogy hozzáférjenek a választási folyamat kulcsfontosságú szakaszaihoz” – összegezte Kaja Kallas szavait a Szabad Európa.

Az Európai Unió külpolitikai főképviselője arra is kitért, hogy az Európai Unió készen áll arra, hogy támogassa az országot gazdaságának stabilizálásában és intézményeinek reformjában, amint Fehéroroszország megkezdi a demokratikus átmenetet.

Reagált a magyar külügy

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az Indexnek megerősítette, hogy a belorusz választásról ítéletet mondó álláspontot már két nappal a választás előtt közzé akarta tenni az Európai Unió, ezt a magyar kormány nem tartotta hitelesnek. Ahogy lapunknak írták: „Megakadályoztuk a közös nyilatkozatot, de fenntartásainkkal nem voltunk egyedül.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

8 perce

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

1 órája

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

40 perce

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

23 perce

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Illegális fegyver birtoklásával vádolják.

február 26., 11:43

  • Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.

február 26., 06:17

  • Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.

február 26., 08:56

  • Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.

február 26., 06:34

  • Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.

február 26., 06:56

  • Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.

február 26., 11:28

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Sokkolóval sem tudták megfékezni.

február 26., 13:51

  • Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.

február 26., 15:55

  • Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.

február 26., 12:02

  • Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.

február 26., 06:25