Háború a deep state ellen: valódi összeesküvés vagy téveszme Trump mélyállam-teóriája?

„A legrosszabbra kell számítani” – fogalmazott néhány nappal ezelőtt Thomas Zimmer a Die Zeit lapban megjelent értekezésében: a trumpizmusszakértő szerint az USA kisodródóban van a liberális demokráciák köréből, a folyamat pedig egyelőre feltartóztathatatlannak tűnik. Zimmer szerint az autokrácia immár nem egy távoli jövő, hanem egy tapasztalati valóság Amerikában, a metamorfózis pedig tovább fog folytatódni, hacsak az igazságszolgáltatás megálljt nem parancsol valamiképp a Trump-tornádónak. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg nemrég Steven Levitsky a Der Spiegel hetilapnak adott interjújában, melyben a neves politológus azt állította, hogy az Egyesült Államok épp most szűnik meg demokráciaként létezni, Trump voltaképp az orbáni modellt adaptálja a helyi viszonyokra.

Míg a liberális demokrácia támogatói rettegnek és drámai forgatókönyveket vázolnak Trump országlásával kapcsolatban, addig az illiberálisok és a trumpizmus hívei szinte örömünnepet ülnek szerte a világban. Moszkva kezdetben hűvös távolságtartással fogadta Trump újraválasztását, időközben azonban az új elnök a remény szimbólumává avanzsálódott – egyes teoretikusok már arról értekeznek az orosz médiában, hogy Trump lesz „Amerika Gorbacsovja”. Nem kell azonban ilyen messze menni, elég górcső alá venni a magyar nyilvánosság tereit: az elnök beiktatása óta a kormánypárti közlemények és híradások nagyrészt az ötvenes évek lelkendező stílusában ecsetelik, hogy Trump és emberei forradalmi hévvel bontják az eddigi intézményrendszert, miközben elszánt harcot folytatnak a mélyállam (deep state) ellen is.

Célkeresztben a szövetségi intézmények

Trump a beiktatása óta eltelt bő két hónap során valóban felforgatta az amerikai politikát: példátlan tisztogatás zajlik az FBI-nál és az ügyészségen, a Pentagon költségvetését megvágták, az oktatási minisztériumot megszüntették, a Szabad Európát és az USAID-et jóformán kivégezték. Trump lényegében rendeleti kormányzást folytat, hisz az elmúlt hetek során több száz elnöki rendeletet adott ki, miközben szárnysegédje, Elon Musk emberek ezreit bocsájtotta el a közhivatalokból „kormányzati hatékonyságnövelés” címszó alatt.

Noha az intézkedések esetlegesnek, kaotikusnak, akár destruktívnak is tűnhetnek, a Trump-kormányzat politikai cselekvése mögött valójában tervszerű elgondolás húzódik meg. Trump és köre évek óta próbálja meggyőzni a közvéleményt arról, hogy az amerikai államszervezet bizonyos elemei egy úgynevezett mélyállam integráns részei, ami titokban egy állandó bürokratikus hatalmi hálózatként működik, következetesen ellenállva az elnök politikai akaratának. 

Trump és törzsszavazói egyre több szövetségi intézmény és szervezet mögött sejtik a mélyállam ténykedését, így ide sorolják a hírszerző és bűnüldöző szerveket (FBI, CIA, NSA, DOJ), a külügyminisztériumot és a külpolitikai hivatalokat, a bíróságokat és a jogi intézményeket, valamint a katonai-védelmi struktúrákat és a Pentagont is. Bár a fősodratú média és a nagy techcégek nem kormányzati szervezetek, a trumpizmus hívei szerint ezek is részét képezik az összeesküvésnek, hisz rendszeresen fake newst terjesztenek, és a mélyállam propagandaeszközeiként funkcionálnak. 

A mélyállam elleni küzdelem eddigi legszimbolikusabb áldozata az USAID volt, ami a trumpi keretrendszerben könnyű célpontnak bizonyult: tipikus „elit” szervezet, melyet nem választott politikusok, hanem bürokraták, karrierdiplomaták és szakértők vezettek. Trump híveinek szemében az USAID testesíti meg azt a fajta progresszív-globalista ideológiát, ami egyszerre áll szemben a patriotizmussal és az amerikai érdekekkel. A Trump-kormányzat ráadásul nem csupán beszántotta, de nyilvánosságra hozta az ügynökség kifizetéseit is, alátámasztva ezzel azt a populista narratívát, miszerint az elitista intézmény működése eddig „titkos és manipulatív” volt, de a „leleplezés” következményeként végre a nép is láthatja, miként „verte át” őket az elit.

A mélyállam mítosza és valósága

A mélyállam elgondolása nem véletlenül ereszthetett mély gyökereket az amerikai társadalomban: az állami bürokrácia, a titkosszolgálatok és a katonai-ipari komplexum hatalmas befolyással rendelkező entitások, melyek olykor valóban az aktuálisan megválasztott kormányzattól függetlenül próbálnak működni. A mélyállam képzetét erősítheti a közszolgák „passzív ellenállásának” ethosza is, mivel az intézményekben dolgozó személyek egyéni, intézményi vagy politikai érdekből – különböző adminisztratív eszközökkel – valóban lassíthatják az elnök politikájának végrehajtását. Emellett csakugyan léteznek intézmények, melyek ellenállhatnak az elnök döntéseinek: az alkotmánybíróság szerepét betöltő Legfelsőbb Bíróság és az alsóbb szintű szövetségi bíróságok megsemmisíthetik az elnök vagy a kongresszus által hozott jogszabályokat, amennyiben azok alkotmányellenesnek bizonyulnak. 

Mindez azonban nem egy titkos összeesküvés, hanem egy nyíltan létező intézményrendszer, melynek célja az állam stabilitásának biztosítása, valamint a mindenkori elnök hatalmának korlátozása. Az USA történetében mindig is voltak erőközpontok, amelyek próbálták befolyásolni a politikai döntéseket, de az intézmények soha nem egyetlen központi akarat mentén működtek.

A Trump-féle mélyállam-teória valós elemekre építkezik, ugyanakkor összeesküvés-elméleti keretrendszerbe van helyezve: az államszervezet működését, a demokratikus fékeket és ellensúlyokat szándékosan egy titkos, sötét összeesküvésként láttatják. E konspiráció sokak számára ad egyszerű, érzelmileg kielégítő magyarázatot egy komplex, nehezen érthető dologra. Ha valaki frusztrált az állami bürokrácia vagy a gazdasági helyzet miatt, akkor könnyebben elfogadja az olyan magyarázatokat, hogy „a deep state akadályozza az elnököt”, vagy hogy „a média hazudik”. Trump ezt a potenciált ösztönösen felismerte, és ki is használja politikailag: az emberek hajlamosabbak ellenségképet vizionálni, mint megérteni azt a bonyolult rendszert, amelyben a döntések születnek.

Jobboldali ellenforradalom Gramsci módra

Trump számára a mélyállam-koncepció nemcsak azért hasznos, mert fel tud mutatni a híveinek egy állandó ellenségképet és egy magyarázó narratívát, hanem azért is, mert igazolni tudja forradalmi radikalizmusának intézményromboló mivoltát. Míg a valódi konzervativizmus az intézmények stabilitására és az óvatos reformokra épít, a trumpizmus a politikát olyan totalitásként fogja fel, mellyel át lehet alakítani a médiát, a gazdaságot és az intézményeket, azaz mindenre kiterjedő fegyverként használható. 

Antonio Gramsci szellemisége ez, aki egykor az olasz kommunista párt legfőbb ideológusa volt. A Trump mögött álló szellemi holdudvar az évek során módszeresen tanulmányozta a radikális baloldali gondolkodó stratégiáit, mivel rájöttek, hogy a forradalmi baloldal eszközeit egy jobboldali ellenforradalomhoz is fel lehet használni. Ahogy Steve Bannon, Trump korábbi főtanácsadója korábban megfogalmazta: „Gramsci meglátásai zseniálisak voltak, csak épp a rossz oldalon állt.”

Míg egyesek egy új világ megteremtőjét, a politikai forradalmárt látják Trumban, aki „megtanította a jobboldalt harcolni”, addig mások szemében az elnök csupán egy romboló figura, aki a jelenlegi világrendet káoszra cseréli, az amerikai demokrácia értékeit pedig elpusztítja. Bár meglehetősen nagy a szakadék az egymással szemben álló értelmezési keretek között, az alapélmény valójában megegyezik: mindenki érzi a felkavaró dinamizmust és a forradalmi radikalizmust. A kérdés csupán az, hogy a kimenetelt illetően melyik tábornak lesz igaza – erre talán csak az idő fog választ adni. Az azonban már most kijelenthető, hogy Trump számára mindez nemcsak politikai ügy, hanem személyes küldetés is, ami második ciklusának politikai stratégiája szempontjából végig meghatározó lesz. 

A szerző politikai tanácsadó.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Tüntetők gyülekeznek az USAID központja előtt 2025. február 3-án Washington DC-ben. Fotó: Kayla Bartkowski / Getty Images)