
Világrekordot jelentő üzletet kötött a Chelsea
A 24 éves középhátvéd 2029-ig szóló szerződést írt alá új csapatával, írta meg az NSO a londoni klub közleménye nyomán.
„Rendkívül boldog és nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Sok olyan dolog van a Chelsea-nél, amelyek miatt ide akartam jönni: a kultúra, a győztes mentalitás, a stáb és a játékosok. Ez kiváló környezet a fejlődésre, és jelenleg ezt szeretném csinálni, szóval könnyű választás volt számomra” – nyilatkozta Girma a Chelsea sajtócsapatának.
A fiatal védő Racheal Kundananji átigazolási csúcsát döntötte meg, akit tavaly februárban 685 ezer fontért szerződtetett a Bay FC.
Girma olimpiai bajnok lett tavaly nyáron Párizsban az amerikai válogatott tagjaként, 2023-ban az Év Női Labdarúgójának választották az Egyesült Államokban, 2024-ben pedig bekerült a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legjobbakat (The Best) tartalmazó álomcsapatába is.
A címvédő Chelsea kilenc ponttal vezet a Manchester City előtt az angol női labdarúgó-élvonalban (WSL), a csapat legközelebb február másodikán, az Aston Villa otthonában lép pályára, írja a Reuters.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 perce
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
3 órája
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
50 perce
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
6 órája
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet
A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.
február 26., 23:15
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
4 órája
- Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha
Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.
36 perce
- Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának
Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.
február 26., 15:47
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?
február 26., 15:03
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február
Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.
február 26., 20:11
- Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?
Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.
5 órája
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Címlapon
Lázár Jánosék bejelentették, komoly változás jön a vasútipálya-üzemeltetésben
752 kilométert érint a döntés.
33 perce
- Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal
A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.
5 órája
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Címlapon
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
40 perce