Összetörte az apja szívét, mert nem akart koncertzongorista lenni

A 2020-as Resistance című memoárjában írja Tori Amos, hogy a művészeknek kritikus szerepet kell játszaniuk a zavaros időkben. Szerinte maguk a művészek mutatják meg a kijáratokat a galaxisokba, a jóindulatú univerzumokba, ők azok, akik világokat építenek, történeteket mesélnek, miközben mi, olvasók vagy hallgatók, egy képzeletbeli tűz körül ülünk, vagy táncolunk, azaz van közösségünk, tehát nem vagyunk egyedül.

Nemcsak nekünk, de a gyerekeknek is szüksége van menedékre, sőt ennél többre, még a galaxisokra. A gyerekeknek és a gyakorló szülőknek írta Amos a Tori és a múzsák című mesekönyvet, majd kísérőajándéknak, mintegy lendületből, egy albumot is készített The Music of Tori and the Muses címmel.

A múzsák csókjai

A kötet nemcsak mese, hanem kreativitást fejlesztő segédanyag is. A történetben a még gyerek Tori, aki tehetséges zongorista, megismerkedik a tizenegy éteri múzsával, akik mitikus módon rendszeresen megjelennek neki, és arra bátorították, hogy alkossa meg saját zenei stílusát. A könyv azt is sugallja, hogy mindenki induljon el a felfedezőútjára, hogy találkozzon a saját múzsáival. És persze a mesét zenék illusztrálják, olyanok, amelyek komolyan veszik a gyerekeket, mégis van bennük némi könnyedség is.

És szögezzük le gyorsan: Tori Amos egyik legjobb albumával van dolgunk, a művésznő nem úgy tekint a gyerekekre, mintha azok mindörökké középsősök maradtak volna a Mackóvár oviban.

Cipőt a cipőboltból

Az album nem gyereklemez, hanem a gyermeki ártatlanságot és fantáziaáradást megidéző, kilenc dalt tartalmazó Tori Amos-album, aminek első számú múzsája nem egy virágsziromszárnyú tündér, hanem Tori Amos férje, Mark Hawley angol hangmérnök. A művésznő 1994 óta dolgozik vele. Hawley egyik este felvetette, hogy neje zenével is megtámogathatná a történetet, ha már a könyv egy zongorázó kislányról és a múzsáiról szól. Ezek után Tori Amos összerakott egy zenekart, és megszülettek a dalok is. De nemcsak a férj volt a múzsa, hanem – hogy legyen a dologban valami meseszerű is – a művésznő cipői is. Közismert, hogy Amos, mint afféle underground Carrie Bradshow, imádja a cipőket.

Gyerekkora óta imádja a cipőket, gyűjti is, így aztán amikor a Demelsa Haughton-illusztrációkon dolgozott, lefényképezte azokat, és elküldte neki, meghatározva azt is, melyik múzsa lábára kell Aquazzura cipő, melyik viseljen aranyszínű Manolo Blahnikot.

De még mielőtt a fejünkre esnének a képzeletbeli luxusgardrób cipősdobozai, tegyük hozzá: Amos múzsái afféle archetípusok, van történetük, származási helyük, vannak esztétikai preferenciáik. A lemez – és a könyv – üzenete is az, hogy kevés dolgot tudunk befolyásolni ebben a világban, de akinek van tolla, ecsetje, gitárja, zongorája, serpenyője, az igenis formálhat valamit rajta, legalább is a szűkebb környezetén.

De hogyan tudjuk megtalálni a személyes múzsáinkat? Erről szól a könyv, és a komoly ambíciókkal, elhivatottsággal és szeretettel megírt album is.

Zongorázni lehet a különbséget

Tori történetében nem nehéz észrevenni az életrajzi motívumokat. A kislány olyan zenét szeretne játszani, ami őt és a múzsáit is szórakoztatja, ahelyett, amit az apja és a zenetanára kényszerítenek rá. De egyszer csak Tori a múzsáktól egy rózsaszín zongorát kap ajándékba, amellyel beutazza a várost, hogy mindenkinek megmutassa a tehetségét, és hogy arra biztassa a barátait, hogy engedjék szabadjára a képzeletüket, a kreativitásukat, ne hagyják, hogy olyasmit kényszerítsenek rájuk, amit nem csinálnak szívből.

Tori Amos még 2020-ban beszélt a The New Yorkernek arról, hogy annak idején összetörte az apja szívét, mert nem akart koncertzongorista lenni, annak ellenére, hogy mindenki csodagyereknek nevezte, ugyanis nem akart napi nyolc órát gyakorolni, olyan darabokkal, amelyek nem a saját korának a lenyomatai.

Fesd rózsaszínre!

Az album tele van gyöngyszemekkel, olyanokkal, mint a Building a Mountain, ami az életmű egyik legihletettebb darabja, de ott a gazdagon hangszerelt, a gyerekkor sűrű mitológiáját megfestő, fúvósokkal, orgonával és gitárokkal megtámasztott darab, a Spike's Lament. Az album az ihlet mániás kereséséről szól, miközben a felnőttek és gyerekek tudják: azt a művésznő már az album első taktusaitól megtalálta, és ha szerencsénk van, a varázslatos rózsaszín zongorán utazva mi is megtaláljuk.

Tori Amos: The Music of Tori and the Muses

Universal /  9 dal / 37 perc

8/10