Veszélyben a tűzszüneti megállapodás: úgy tűnik, meghátrál a Hamász
További Külföld cikkek
- Elutasította a bíróság a norvég tömeggyilkos fogva tartási körülményeit kifogásoló panaszát
- Tarjányi Péter: Trumpnak és Ficónak is szüksége lehet a mentális támogatásra
- Bekiabálásoktól volt hangos az amerikai szenátus, meghallgatták Donald Trump miniszter-jelöltjét
- Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán
- A buddhizmust használja India arra, hogy kiterjessze hatalmát a világon
A Hamász az utolsó pillanatban próbál változtatásokat eszközölni azon a megállapodáson, amelyet a közvetítő szerepet játszó Katar szerdán jelentett be, és amely szerint Izrael és a Hamász megegyezett a gázai övezeti tűzszünetről és további izraeli túszok szabadon bocsátásáról palesztin foglyokért cserébe. A megállapodás vasárnap lépne hatályba, de Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a Hamász az utolsó pillanatban zsarolási kísérletekkel élt.
A miniszterelnök utasította a tárgyalócsoportot, hogy tartsák magukat az elfogadott megállapodásokhoz, és egyenesen utasítsák vissza a Hamász utolsó pillanatban tett zsarolási kísérleteit
– idézi a The Jerusalem Post a miniszterelnöki hivatal friss közleményét.
Az izraeli miniszterelnök hivatala azt is kijelentette, hogy a kabinet csak akkor ülésezik a tűzszüneti megállapodás jóváhagyásának céljából, ha a Hamász tartja magát az eredeti megállapodáshoz.
A hivatal szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök telefonkonferenciát tartott a dohai tárgyalócsoporttal, amikor az beszámolt a Hamász utolsó pillanatban tett, túszmegállapodásból való kihátrálási kísérletéről. A közlemény szerint a Hamász szembemenne azzal a záradékkal, amely vétójogot biztosít Izraelnek „a terror szimbólumait jelentő tömeggyilkosok szabadon bocsátása felett”.
Tudták, hogy maradnak hézagok
Korábban, szerda este a miniszterelnöki hivatal jelezte, hogy a keretrendszerben még maradt néhány megoldatlan kérdés, de reményét fejezte ki, hogy ezeket az éjszaka folyamán véglegesítik. A biztonsági kabinet a tervek szerint csütörtökön 11 órakor ül össze, hogy véglegesítse a megállapodást.
A megállapodás első szakasza 42 napig tartana, és annak értelmében az izraeli hadsereg (IDF) kivonulna a Netzarim folyosóról és az enklávé összes lakott területéről a határtól mintegy 700 méterre – kivéve öt meghatározott területet, ahol ez 400 méter lesz. Az IDF a jelentések szerint csökkentené a jelenlétét a Philadelphia folyosón, majd az első 50 nap folyamán teljesen kivonulna onnan.
A végrehajtás két-három nappal az aláírást követően kezdődne meg.
Egyébként szerda este, amikor a Hamász szóvivője a katari fővárosban arról beszélt, hogy elfogadják a megállapodást, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök már akkor jelezte, hogy az még nincs kőbe vésve, arról kormánya csütörtökön fog szavazni.
Itt a tűzszünet, amely megállítja Izrael és a Hamász háborúját
Egyben utat nyit a túszok elengedésének mindkét oldalon és a jövőbeni újjáépítésnek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Ukrajnának hiba volt lemondania atomfegyvereiről
Erről beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon.
január 22., 17:50
- Külföld
Lövöldözés történt egy nashville-i középiskolában, két gyereket is meglőttek
A büfében rántott fegyvert az egyik diák.
január 22., 19:22
- Külföld
Felemelt kézzel, egyesével kellett leszállna 300 utasnak egy vonatról Hollandiában
A hatóságok egy felfegyverzett személyt kerestek.
január 22., 17:27
- Címlapon
Rusvai Miklós: Nyolc éve nem történt ilyen, mint amit most az influenzajárványnál látunk
A virológus elárulta, miért beteg most minden harmadik ember.
58 perce
- Külföld
Befutott influenszer lett az egykori indonéz kannibál
Több mint húsz éve még Sumanto volt Indonézia egyik legrettegettebb embere.
január 22., 18:16
- Külföld
Elutasította a bíróság a norvég tömeggyilkos fogva tartási körülményeit kifogásoló panaszát
A férfi jelenleg egy nappalival és edzőteremmel felszerelt épületszárnyban tölti büntetését.
19 perce
- Külföld
Egy család legalább tíz tagja meghalt a török szállodatűzben, amelyben többen halálra égtek
Folyamatosan azonosítják a holttesteket, vezérigazgató, szakács és újságíró is van köztük.
január 22., 17:51
- Címlapon
Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán
Az ellenzéki CDU/CSU által benyújtott határozat a szélsőjobboldali AfD szavazataival ment át, amivel megrepedt az AfD politikai karanténja.
1 órája
- Külföld
Donald Trump kegyelmet adott a Silk Road nevű dark webes drogpiac létrehozójának
A férfi 2015-ben kapott életfogytiglani börtönbüntetést.
január 22., 16:26
- Külföld
Tarjányi Péter: Európa zsarolható állapotban van Kína, Oroszország és Amerika részéről is
Vajon Donald Trump valóban elhozza a békét, vagy az orosz–ukrán konfliktus lezárásának ígérete kampányfogás marad?
január 22., 19:09
- Külföld
Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra
„Örömmel beszélek a nácizmusról” – mondta.
január 23., 06:08
- Külföld
Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt
Hosszú jogi csata várhat a régi-új amerikai elnökre.
január 22., 07:42
- Külföld
Donald Tusk fegyverkezésre szólította fel Európát, Deutsch Tamás diktatúrázva reagált
A lengyel miniszterelnök szerint Európának a túlélése a tét.
január 22., 16:08
- Külföld
Már Trump beiktatásának másnapján felhívta Putyin Hszi Csin-pinget
Állítólag csak Moszkva és Peking kapcsolatáról tárgyalt az orosz és a kínai elnök, de azért szóba került az együttműködés Trumppal.
január 22., 15:32
- Külföld
Megvenné a TikTokot a világ legnépszerűbb youtubere
Hivatalosan is bejelentette ajánlatát.
január 22., 15:56
- Külföld
Rossz hír a Netflix-előfizetőknek, újra árat emel a streamingóriás egyes országokban
A további fejlesztésekre tervezik költeni az új bevételeket.
január 22., 06:56
- Címlapon
Elvesztette feleségét és születendő gyermekét, mégis vissza kell fizetnie a babavárót a háromgyermekes édesapának
Dobrev Klára nyílt levelet küldött Csányi Sándornak.
10 órája
- Külföld
A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni
Még mindig aggódnak Donald Trump birodalmi törekvései miatt.
január 23., 06:32
- Külföld
Malajzia és Szingapúr létrehozza a világ egyik legnagyobb gazdasági övezetét
Kétszer akkora lesz, mint a kínai Szilícium-völgy, vagyis Sencsen.
január 22., 13:48
- Mindeközben
Guinness-rekordot döntött a férfi, aki annyi múzeumban járt egy nap alatt, ahány éves
5 órája
- Mindeközben
Machine Gun Kelly-t azzal vádolják, hogy már szóba sem áll a várandós Megan Foxszal
6 órája
- Mindeközben
Joshi Bharat egy évvel ezelőtt ismerte meg a szerelmét: Biztos vagyok benne, hogy még sok-sok év van előttünk
7 órája
- Külföld
Kilenc embert vettek őrizetbe a török szállodatűz miatt
A belügyminiszter szerint a felelősök nem kerülhetik el az igazságszolgáltatást.
január 22., 14:28
- Külföld
Késes merénylőt lőttek le Tel-Avivban
A támadó egy 29 éves férfi volt, aki Marokkóban született és az Egyesült Államokban élt.
január 22., 09:37
- Külföld
Szijjártó Péter elárulta, miért tértünk vissza a történelem főutcájára
A külügyminiszter szerint komoly fordulat történt, és most Magyarország a nyugati mainstream.
január 22., 11:19
- Külföld
Késes támadás Németországban, ketten meghaltak, köztük egy gyermek
Bölcsődei csoportra támadt az afgán menekült.
január 22., 14:54
- Külföld
António Guterres: Komoly reformokra szorul az ENSZ
A főtitkár a davosi gazdasági fórumon mondta el, szerinte mik az idei legnagyobb kihívások.
január 22., 12:46
- Külföld
Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig
Halálos áldozata is van a nagy hidegnek, rengeteg a súlyos baleset, tehetetlenek a faggyal szemben.
január 22., 08:23
- Címlapon
Bekiabálásoktól volt hangos az amerikai szenátus, meghallgatták Donald Trump miniszter-jelöltjét
A fiatalabb Robert F. Kennedy szerint az Egyesült Államok súlyos egészségügyi problémákkal küzd.
39 perce
- Címlapon
Robert Fico Szlovákia ellenségének nevezte Volodimir Zelenszkijt, az ukrán elnök kemény választ adott
14 órája
- Külföld
Robbanás történt egy lengyelországi bányában, 44 embert menekítettek ki
Több bányász is megsérült.
január 22., 14:38
- Külföld
Tizennégy éves tinédzsert gyanúsítanak a birminghami késelés ügyében
A brit belügyminiszter szigorítaná az online kiselőadást.
január 22., 09:21