Bejelentést tett Majka: Remek hírt kaptam Bindzsisztán propagandaminiszterétől

DSC4013
2025.01.24. 06:12
Pandúr Pjetrö bőrébe bújva jelentkezett be a Facebook-oldalán Majka, újabb koncertdátumot hirdetve a Papp László Budapestarénába. A videóbejegyzésben burkoltan a kritikusainak is üzent, akik az elmúlt napokban a pénztárcájában turkáltak.

Már több mint 7 milliós megtekintésnél jár Majoros Péter erősen rendszerkritikus, „Csurran, cseppen” című dalának klipje, ami január 19-én debütált a YouTube-on. Ez a teljesítmény abszolút rekordnak számít nemcsak Majka karrierjében, hanem az egész magyar zenei színtéren is. A produktum villámgyorsan közbeszéd tárgya lett, s bár a tartalma erősen indokolná a politikai töltetet, a rapper állítja, elsősorban szórakoztatásra szánta, és ahogy eddig, ezután sem kíván politikai oldalakhoz tartozni – nem is járul hozzá a dal politikai célú felhasználásához. 

A dalt a közönségen kívül már több pályatárs, influenszer, sőt politikus, és politikai elemző is véleményezte. Még a csütörtöki Kormányinfón is előkerült a nóta, amikor Gulyás Gergelyt arról kérdezték, hogy a kormány mit szól Majoros Péter legújabb szerzeményéhez, amire a Miniszterelnökséget vezető miniszter röviden csak annyit mondott: „A kormánynak nincs véleménye zenékről, filmekről, festményekről és más művészeti alkotásokról, már ha ezt lehet annak nevezni.” Hozzátette, a művészeti szabadságot az veszélyeztetné, ha a kormány adna megrendeléseket.

Majoros fürdik Pandúr Pjetrö szerepében

Bárhogyan is, azt nem lehet elvitatni, hogy Majoros Péter a dalszerzői kvalitásai mellett színészi képességekről is tanúbizonyságot tett a klipben. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy Bindzsisztán miniszterelnökének szerepében kifejezetten jól érzi magát, a szerzemény fiktív világát ugyanis már a közelgő gigakoncertjére is ráhúzta. Csütörtök este Pandúr Pjetrö bőrébe bújva jelentkezett a Facebook-oldalán, hogy bejelentse: márciusban duplázni fog a Papp László Budapest Sportarénában. 

Bindzsisztán népe, jó estét mindenkinek! Éppen a napi fontosabbnál fontosabb teendőimet végeztem, amikor is remek hírt kaptam Bindzsisztán propagandaminiszterétől. Bizony! Ugyanis a március 8-án esedékes, világraszóló, Majka 2050 fantázianévre keresztelt koncertünkre az összes jegy elfogyott

– kezdi mondandóját a közösségi oldalán megosztott videóban az előadó, amit némi ünnepeltetés után így folytat:

Mivel híveim ennél sokkal többen vannak, ezért úgy döntöttünk, hogy március 7-én ugyanezt a koncertet szintén megtartjuk, annyi különbséggel csak, hogy ez Majka 2049 fantázianévre fog hallgatni.

Majka a videóban végig a szerepében maradva közli, hogy a legújabb titkosszolgálati jelentésekből azt látják, az esemény iránt nagyon nagy az érdeklődés, majd tájékoztatásul közli, hogy az összes bindzsisztáni lakos személyes adata, beleértve kifejezetten az internetes keresési előzményeket is, a birtokukban van, tehát a koncerten való megjelenés ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott. Azt is kiemeli, hogy a jegyek elérhető árban vannak, de legalább mindenki tudja, hogy jó helyre megy a pénz. 

A kritikusainak is üzent a rapper

Mióta megjelent a „Csurran, cseppen” című szerzemény, Majoros persze kritikus véleményeket is kapott. Vannak, akik politikai meggyőződés helyett inkább üzleti megfontolást látnak a dal születése mögött – Dopeman például a szemmel látható sikerről úgy fogalmazott, hogy „a szórakoztatóiparban a legnagyobb üzlet Orbánékat csesztetni”, miközben Bayer Zsolt a dal népszerűségéből származó profit elemezgetésén is túllépve már Majka RTL-es gázsiját kezdte firtatni, összefüggésbe hozva az előadó tévés átigazolását a produktummal. Utóbbit a csatorna azóta már tisztába tette: „a kisfilm Majka saját alkotása, az RTL-től függetlenül készült” – írták a HVG megkeresésére küldött közleményükben

A TV2 a dal megjelenése után egy, a Tények oldalán közölt véleménycikkben állt bele Majorosba. A szerző, akinek a kilétét máig homály fedi, elsősorban az előadó Donald Trumpról szóló bejegyzésével foglalkozik. Az írás felhánytorgatja, hogy Majka „televíziós csatornák között ugrál, és milliókat kaszál”, miközben különféle jelzőkkel – mint friss politológus, Dr. Majka, Dr. PhD Majoros Péter professzor és villanyszerelő vagy épp olcsó rapribanc, aki a véleményét úgy alakítja, ahogy az neki éppen kedvező – illeti.

A rapper nem maradt adósa a kritikusainak, a Facebook-oldalán közzétett videójában Pjetrö szerepéből kikacsintva nekik is üzen.

Vannak ugyan ellenséges hangok azoktól a személyektől, akik évek óta próbálják népünk előrehaladását megkérdőjelezni, de mi mit sem törődve ezzel évek óta próbáljuk zeneművekkel, remek és színvonalas produkciókkal befolyásolni a koncertre járók számát

– mondja az állásponját tisztába téve Majka, kiemelve, hogy a koncertlátogatók mindegyike külön külügyminisztériumi engedéllyel bindzsi útlevelet és 10 éves bindzsi vízumot kap. A bejelentés végül egy erős fricskával zárul:

Te, mennyit kerestünk addig, amíg ezt elmondtam?

A videót itt tudja megtekinteni:

A Csurran, cseppen című klipes dalt itt érheti el:

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Kanye West weboldalát leállították, mert horogkeresztes pólókat árult

Kanye West weboldalát leállították, mert horogkeresztes pólókat árult

A fehér színű pólók elején egy fekete horogkereszt volt látható.

tegnap, 17:46

  • FOMO
Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka

Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka

Feldolgozta Koós János egyik szerzeményét.

február 9., 07:14

  • FOMO
Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban

Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban

A támadásról készült felvételek is szóba kerültek.

február 9., 12:46

  • FOMO
Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség

Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség

A korábbi maffiózó szerint a világbajnok kajakozó édesapja fenyegetőzött, amivel kivívta a támadók haragját.

február 8., 11:29

  • FOMO
A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson

A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson

A színészi kategóriákban díjat kapott Demi Moore és Adrien Brody is.

február 8., 18:02

  • FOMO
Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?

Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?

A botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Haliey Welch.

február 10., 11:00

  • FOMO
Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten

Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten

Helikopterek köröztek a Duna felett, és a híd tetején rohangáltak a kaszkadőrök.

február 9., 16:26

  • FOMO
Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy

Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy

Az előadóról megjelent dokusorozat szerint eldobható tárgyként kezelte a nőket.

február 8., 12:23

  • FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.

február 8., 09:59

  • Címlapon
Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet

Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet

Már meg is történt a bejelentés.

3 órája

  • Címlapon
Index-információ: valóban bennfentes kereskedést követhetett el Magyar Péter

Index-információ: valóban bennfentes kereskedést követhetett el Magyar Péter

Az ügyben már Vogel Evelint is beidézték tanúnak.

1 órája

  • FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.

február 8., 06:30

  • FOMO
Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést

Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést

Egy 33 évvel ezelőtti nagy esemény begyógyította a sebeket.

február 10., 18:05

  • FOMO
Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert

Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert

Tíz év után közelebbről is megismerhetjük a karcagi brókerbotrány hősnőjét.

február 10., 14:42

  • FOMO
Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről

Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről

A rapper megköszönte Elon Musknak, hogy elmondhatta a véleményét.

február 10., 16:41

  • FOMO
Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott

Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott

Sokáig „popcornszínésznőként” hivatkoztak rá a szakmában.

február 6., 16:21

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Címlapon
Kórházban hagyott kisbabáktól vált túlzsúfolttá a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztálya

Kórházban hagyott kisbabáktól vált túlzsúfolttá a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztálya

Az Országos Kórházi Főigazgatóság segítséget kért az elhelyezésükben.

44 perce

  • Címlapon
Gránátot robbantottak egy franciaországi bárban, több vendégnek válságos az állapota

Gránátot robbantottak egy franciaországi bárban, több vendégnek válságos az állapota

A támadónál fegyver is volt, de azt nem használta.

2 órája

  • FOMO
Bruce Willis lánya pozitív híreket osztott meg az édesapjáról

Bruce Willis lánya pozitív híreket osztott meg az édesapjáról

Rumer Willis szerint édesapja remekül van, és jelenleg a kaliforniai tüzekkel van elfoglalva.

február 7., 06:31

  • Címlapon
Magyarországon egyelőre nem jött be a boltbojkott, de a horvátoknál kiválóan működött

Magyarországon egyelőre nem jött be a boltbojkott, de a horvátoknál kiválóan működött

„Aki teheti, egyáltalán ne vásároljon!” – javasolták a magyar szervezők.

3 órája

  • FOMO
Titokban megnősült Elijah Wood, A Gyűrűk Ura-filmek Frodója

Titokban megnősült Elijah Wood, A Gyűrűk Ura-filmek Frodója

A színész Svédországban állt oltár elé.

február 7., 12:51

  • FOMO
Dubajban héderel a Tinder-csaló, és már a férfiak zsebéből is kiimádkozná a pénzt

Dubajban héderel a Tinder-csaló, és már a férfiak zsebéből is kiimádkozná a pénzt

Hiába károsított meg nőket több milliárd dollárral, úgy él, mint Marci Hevesen.

február 7., 15:25

  • Címlapon
Úgy zár be egy kiskaput a kormány, hogy 2025-ben még szélesebbre tárja

Úgy zár be egy kiskaput a kormány, hogy 2025-ben még szélesebbre tárja

A cél a tb-ellátással járó normál bér egész évben.

3 órája

  • FOMO
Elfeledett színésznők karrierjét támasztják fel Hollywoodban

Elfeledett színésznők karrierjét támasztják fel Hollywoodban

Demi Moore és Jennifer Coolidge csak egy a sok közül.

február 6., 20:26

  • FOMO
A Velencei-tó partján tér vissza az egyik magyar elektronikus fesztivál

A Velencei-tó partján tér vissza az egyik magyar elektronikus fesztivál

Júliusban napokon át lehet majd partizni.

február 7., 12:10