Nyomjunk satuféket a cinizmus és a politikai pofátlanság lejtőjén

Új konszenzust kellene kialakítani a politikai berendezkedést, a közös normáinkat illetően. Ehhez másfajta politikai érvekre, diszpozíciókra van szükség, mint amellyel most rendelkezik az ország.

A Fidesz nem folytathat kampányt a magyar média, a civil szervezetek vagy személyek ellen, azon az alapon, hogy kívülről finanszírozzák őket, amíg ezeknek a szervezeteknek és embereknek nem biztosított a magyar forrásokból történő korrekt ellátása.

Ez azt jelenti, hogy ugyanannyit kapnak, mint a kormánypárti szervezetek. Nem a kétharmados logika alapján – amelyet Magyarországon minden kormánypárt hangsúlyozni szeret –, miszerint kétharmad jár a kormánynak, egyharmad az ellenzéknek (a kormánynak jár automatikusan egyharmad, például a közmédiában).

Ehhez persze másfajta „másik oldalra” is szükség van. Olyanra, amelynek nem az a kiindulópontja és érve, hogy ha 26 ország egyetért valamiben, akkor a 27-ik miniszterelnöke miért nem csatlakozik az európai országok konszenzusához. 

Semmi sem evidens, minden diszkusszió tárgya, főleg egy új konszenzus kialakítása idején. Két-hárommillió ember követi Orbán Viktor gondolatait. Nem lehet azzal lemosni őket, hogy „mind hülye”, vagy amit Magyar Péter mond, hogy csak megvezetik őket. Magyar Péter szerint ha megszűnik az állami tömegkommunikáció túlzott finanszírozása, és a média kiegyensúlyozott módon működik, akkor Orbán Viktor és a Fidesz-tábor támogatóinak száma lecsökken majd. Ez ugyanolyan bornírt mondás, mint Orbán Viktor, a Fidesz és Bagdy Emőke kijelentése arról, hogy a Pride felvonulása sokkolja a gyerekeket.

Amíg az állam nem semleges módon viselkedik az illiberális állam és a liberális állam híveinek vitájában, addig a Fidesz mindig elnyomó hatalom lesz a baloldali, liberális ellenzék számára, és a Fidesz minden eszközzel összemoshatja partikuláris igazságát – mit gondol a világról – azzal, amit az államnak képviselnie kell.

Amíg a baloldalnak és a liberálisoknak az a jó ember és ezen belül jó jobboldali, aki Orbánt megtagadja, addig nem lesz itt semmilyen konszenzus. De addig sem, amíg Orbán Viktor nem lépi át a saját árnyékát, és nem hajlandó 9 millió magyar miniszterelnöke lenni.

Jelzem, a fent leírt álláspontok nagyon kényelmesek az azokat képviselő politikai erők számára, ugyanis egyiknek sem kell az egész országért, azaz minden egyes magyar állampolgárért felelősséget vállalnia.

Ha poloskának hívunk valakit vagy valakiket, az csak a baloldali, liberális szavazókra vonatkozik. Ha rosszul sül el a mondás, akkor jön a következő körös meghatározás: csak Magyar Péter poloska. Ha valaki felveti, hogy a poloskának nevezett személy 1,5-2,5 millió választó kedvenc politikusa, akkor ennek nincs jelentősége. Ő ugyanis csak egy ember, nem választott politikus.

Amíg a politikai, ideológiai, személyes viták a másik ember létezésének, tevékenységének a becsmérlésén alapulnak, addig a politikai vita mindegyik résztvevője veszít a tartásából, a morális fölényéből és igazsága abszolút, normatív jellegéből.

Van egy történelmi teher is a magyar közbeszéden. Az lesz a jó állapot, amikor nyugodtan lehet majd „szarházizni” bárkit, mert már senkinek nem a fekete autó, a kitiltás, a rettegés jut az eszébe a politikai győzelmet birtokló politikai erő retorikai vagy tényleges túlzásait hallva. Amikor a szólás tónusa, a kontextus, amelyben elhangzik, és a közéleti-politikai gyakorlat mindennapjai kizárják, hogy bárkivel kicsesszenek az életben, akkor lesz teljes értékű demokrácia Magyarországon.

Ha Kövér László a parlamentarizmust védi a tiszteletlen viselkedés meg az infantilizmus ellen, mert szent meggyőződése, hogy a parlament kulcsszerepet játszik egy demokrácia életében, akkor a parlament elnökeként nem fogalmazhat úgy a politikai találkozókon, ahogy politikai ellenfeleiről beszélni szokott. A parlament méltóságának védelme nem csak a füstbombázók, az ülést széttrollkodó politikusok ellen alkalmazandó álláspont, hanem a parlament elnökére is vonatkozó szabály. Különben tartása, szándéka és törekvése nem lesz más, csak a Fidesz aktuális és parciális eszköze a párt politikai uralma biztosítása érdekében.

Ha a baloldal valódi konszenzust akar teremteni, akkor nem elég a közönségnek tetsző és a politikai ellenfeleket semlegesítő avatarokat állítani (régen ilyen volt Szili Katalin, ma ilyen Hiller István), hanem abba kell hagyni a jobboldali politikusok emberi minőségét kétségbe vonó jelzőhasználatot (Kocsis Máté és Bayer Zsolt sorolták fel a vonatkozó szóhasználatot múlt heti megszólalásaikban). Mindketten maguk is gyakorlói a támadó és a másik felet gyalázó beszédnek, s épp ezért idéztem tőlük az általuk összegyűjtött listát, amely valóban ugyanazt a hatást válthatja ki a jobboldaliakban, amelyet legutóbb a poloskázás váltott ki azokban, akik nem szavaznak Orbán Viktorra és a Fideszre. Még a gyakorló megosztó embereknek is igaza lehet, amikor a józanságukat veszik elő, és nem fröcsögnek éppen.  

Nem a szenvedélyességnek, a metsző gúnynak, a kemény retorikai ellenállásnak kell véget vetni, hanem a bunkó viselkedésnek, amely a másik létezésének és tevékenységének a kétségbevonásán alapul.

Nem az anyázást kell kiiktatni, a politikai és az ember nem csak gondolat és érv, hanem érzés és indulat is. De ez nem lépheti át azt a határt, amelynek áthágása után a másik azt gondolhatja, hogy ideje lenne csomagolni, és elhagyni az országot. Nem lehet verbálisan kivégezni a velünk egyet nem értőt, majd a felháborodás hatására elmotyogni, hogy hát nem is úgy gondoltam.

Eszem ágában sincsen az „európai” vitakultúra fontosságát hangsúlyozni, mert ez a magyar közbeszédben a jobboldal elnémítására szolgáló baloldali eszközzé lett. A brit, az amerikai, a francia, az olasz vitakultúra szenvedélyesebb és durvább, mint ahogyan az „európaiság” szlogenjét visszhangozók gondolják.

A diszpozíció, a beállítódás a fontos. Az a meggyőződés, hogy ugyan utálom a másik gondolkodását, politikai tevékenységét, de nem engedném, hogy elűzzék innen. Mert ő és én mindketten magyarok vagyunk. És ez kötelez. Vagy korlátoz. Kinek mi a testhezállóbb fogalmazás.

Az anyázásainkat csak mi menedzselhetjük. Gyúrhatjuk egymást, de nem gyilkolhatjuk meg egymást. Mert az testvérháború. És testvért nem ölünk. Ez a felfogás az igazi szuverenitás alapja.

A szerző volt újságíró, ma üzleti coach.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Bayer Zsolt 2022. július 22-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)