A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
További Külföld cikkek
-
Tízezer munkatársát bocsátja el az amerikai egészségügyi minisztérium
- Fontosabb Donald Trumpnak, hogy többsége legyen a kongresszusban, mint hogy ki az ENSZ-nagykövet
- Irán kész a közvetett tárgyalásokra az Egyesült Államokkal egy új nukleáris megállapodásról
- Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?
- Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
Az amerikai nemzetbiztonsági vezetők véletlenül bevették egy chatcsoportba a The Atlantic főszerkesztőjét, ahol aztán a közelgő jemeni katonai csapásokról beszélgettek. Jeff Goldberg el sem hitte, amit lát, majd elindult a bombázás.
A világ március 15-én, keleti idő szerint nem sokkal délután 2 óra előtt tudta meg, hogy az Egyesült Államok Jemen-szerte bombázza a húszi célpontokat. Én azonban már két órával az első bombák felrobbanása előtt tudtam, hogy a támadás bekövetkezhet. Azért tudtam ezt, mert Pete Hegseth, a védelmi miniszter 11:44-kor elküldte nekem a haditervet SMS-ben. A terv pontos információkat tartalmazott a fegyvercsomagokról, a célpontokról és az időzítésről
– írta.
A főszerkesztő március 11-én, kedden kapott egy kapcsolatfelvételi kérelmet a Signal nevű üzenetküldő alkalmazáson egy Michael Waltz néven azonosított felhasználótól. Viszont nem gondolta, hogy a felhasználó valóban Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója.
Két nappal később pedig kapott egy értesítést, miszerint bevették egy „Houthi PC small group” nevű csoportba. A PC, Principals Committee kifejezés általában a nemzetbiztonsági tisztségviselők legmagasabb rangú tagjainak csoportját jelenti, beleértve a védelmi, a külügy- és a pénzügyminisztert, valamint a CIA igazgatóját.
Michael Waltz pedig be is küldött egy üzenetet, amiben arról írt, hogy összeállítanak egy csoportot a húszik elleni műveletek megtervezésére, ahová a csoport többi tagjai elkezdték beírni, hogy kiket delegálnak oda. A csoportban 18-an voltak, köztük a Nemzetbiztonsági Tanács különböző tisztviselői; Steve Witkoff, Trump elnök közel-keleti és ukrajnai tárgyalója; Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke, és több más magas rangú politikus a csoport tagja volt.
Majd a csoportba Pete Hegseth, az Egyesült Államok védelmi minisztere leírta a Jemen ellen tervezett pontos hadműveletet, beleértve a célpontokat, a támadás időzítését, valamint a bevetni kívánt fegyvereket. J. D. Vance erre válaszként azt írta: „Imádkozni fogok a győzelemért.”
Goldberg pedig a védelmi miniszer által leírt időpontban figyelte a híradásokat, hogy fog-e történni valami, és meglepődve konstatálta, hogy valóban támadás érte Jemen fővárosát.
A csoportban pedig elismerő üzenetekkel dicsérték egymást és a csapataik munkáját a politikusok. Amint teljesen biztossá vált a csoport valódisága, Goldberg azonnal kilépett onnan, tudván, hogy ez egy értesítést fog küldeni a csoport készítőjének Michael Waltznak. Szerinte senkinek nem tűnt fel, hogy ő is bekerült, és nem is kereste meg senki, hogy miért lépett ki onnan.
Az újságíró kérdéseket küldött az érintett politikusoknak, hogy valós volt-e a csoport, illetve hogyan fordulhatott elő, hogy bekerült egy olyan csoportba, ahol hadititkokat osztanak meg, ami akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetne.
Brian Hughes, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elismerte a csoport létezését, a bevetés sikere viszont azt mutatja, hogy nem állt fenn nemzetbiztonsági kockázat.
Goldberg szerint a politikusok a csoportban történő kommunikációval törvényt sértettek, ugyanis Waltz úgy állította azt be, hogy az üzenetek egy idő után eltűnjenek, pedig az efféle kommunikációt nyilvántartásba kellene venniük, hogy annak nyoma maradhasson.
Donald Trump nem tudott a történtekről
Az Egyesült államok elnöke saját elmondása szerint nem tud olyasmiről, hogy a nemzetbiztonságért felelős csoport és az alelnöke a Signalon keresztül küldött volna el információkat a jemeni támadással kapcsolatban.
Nem tudok róla semmit
– nyilatkozta a Fehér Házban Donald Trump.
„Nem vagyok nagy rajongója az Atlanticnak. Számomra ez egy olyan magazin, amelyik megszűnik. Szerintem ez nem egy jó magazin. De nem tudok róla semmit” – mondta Trump.
Miután a riporter elmagyarázta, hogy a Goldberg által közölt üzenetek a jemeni húszi lázadók elleni háborús tervekről szóltak, Trump azt mondta: „Elmondhatom, hogy nem tudok róla semmit. Most mesél róla először.”
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Külföld
Lesújtott Elon Musk, folytatódik a kormányzati kiadások csökkentése
Mintegy 1,8 milliárd dollárt terveznek megtakarítani.
23 perce
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
1 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
3 órája
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
2 órája
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
4 órája
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
1 órája
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
4 órája
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
52 perce
- Címlapon
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
55 perce
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
3 órája
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21