Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának
További Külföld cikkek
-
„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében
- 25 százalékos vámot vetne ki azokra az országokra Donald Trump, amelyek Venezuelától vásárolnának olajat
- Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
- Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
- Nagy a tétje a frissen bejelentett kanadai választásoknak
A csütörtöki brüsszeli EU-csúcson Robert Fico nem volt elragadtatva Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tervétől, mely szerint idén a tagállamok 40 milliárd eurós katonai támogatást nyújtanának Ukrajnának. A szlovák miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy minden ország önkéntes alapon dönthessen erről.
Szlovákia csak pénzért ad fegyvert Ukrajnának
Fico kijelentette, hogy semmilyen ukrajnai katonai misszióban nem vesz részt, és Szlovákia egy centet sem költ Ukrajnának nyújtott katonai segélyre, sőt fegyvereket sem adományoz keleti szomszédjának. A csúcs előtt még azt mondta, vétózni fog az oroszellenes szankciók esetében, ha azok hátráltatják a békét. Erről azonban most nem volt szavazás, így Fico szokásához hűen nem vétózott.
Tokár Géza felvidéki politológus szerint a szlovák miniszterelnök talán ennyire élesen még nem nyilvánult meg Ukrajnával szemben, de következetes a kommunikációja ezen a téren.
„Fico jelenleg kettős szerepben van, hiszen saját magától nem akar pénzt és fegyvert adni Ukrajnának, üzleti célú megrendeléseket azonban továbbra is végrehajt. A 40 milliárdos támogatás kapcsán nem ő az egyedüli, aki az önkéntes alapú döntéshozatal mellett érvel, de az tény, hogy a hangosabb ellenzők között találjuk.
Mivel az ukránok a napokban megtámadták azt a vezetéket, ahonnan korábban Szlovákia is kapta a gázt, Fico valószínűleg egyre keményebb hangot üt majd meg Ukrajnával szemben, hiszen a gáztranzit megnyitása most még távolabbra került
– mondta a szakértő.
Robert Fico brüsszeli ténykedése mellett arra is érdemes figyelni, hogy Pozsonyban mit tesz. A miniszterelnök visszaszerezte ugyan a megnyugtató többséget a kormányában, de ezzel „házon belül” sem elégedett mindenki maradéktalanul.
Mint ismert, Fico a Hlasból korábban kizárt Samuel Migalt nevezte ki a beruházási, régiófejlesztési és informatizációs minisztérium élére, míg Radomír Salitrosból államtitkár lett.
„Csak a kormányfővel kötött politikai megállapodásnak köszönhetően lesz a kormány tagja, mert ezt szabta feltételéül a kormány további támogatásának” – idézi az Új Szó Peter Pellegrinit, akinek nem nyerte el tetszését Migal miniszterré való kinevezése.
A köztársasági elnök abban bízik, hogy nem kezdődik el olyan időszak, amikor egy magas állami poszt elfoglalásának az lesz az egyetlen feltétele, hogy politikai megállapodás születik a kormány támogatásáról.
Lázadóból miniszter
Tokár Géza úgy látja, Pellegrini és Migal között komoly ellentét feszül, hiszen a köztársasági elnök keze volt abban, hogy Migalt kizárták a Hlasból.
„Nyilvánvalóan nincs jó üzenete, hogy lázadással komoly posztokhoz lehet jutni, de jelenleg nem látni újabb elégedetlen csoportot, ha pedig valaki elkezd a saját szakállára dolgozni, akkor vége a karrierjének. Valószínűleg ez vár majd Migalra is, hiszen nincs politikai támogatottsága.”
A politológus véleménye szerint Fico felmérte, hogy még mindig jobban jár, ha elveszíti a közvetlen kontrollt pár minisztérium felett, mint ha előrehozott választások jönnének.
„Jelenleg négy minisztériumot találunk, amelynek élén olyan tárcavezető ül, akinek semmi köze a kormánykoalíciós pártokhoz. Nehéz elképzelni, hogy hosszabb távon konstruktívan együtt tudnak működni, de átmenetileg megoldódtak a problémák, és újra megnyugtató többséggel rendelkezik a kormány, Ficónak pedig most ez volt a legfontosabb” – jelentette ki Tokár Géza.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort
Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.
március 18., 18:49
- Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
március 18., 14:58
- Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag
Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.
március 18., 16:16
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Külföld
„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében
Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban is fokozódik a járvány.
tegnap, 21:16
- Külföld
Brutálisnak és barbár cselekedetnek nevezik Izrael támadását, sorra érkeznek a reakciók a világ minden tájáról
Ferenc pápa levelét is közzétették.
március 18., 19:00
- Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is
Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.
március 18., 17:37
- Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt
Több iskolában elmaradt a tanítás.
március 18., 14:27
- Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben
Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.
március 18., 13:44
- Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt
Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.
március 18., 21:41
- Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába
Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.
március 18., 11:52
- Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt
Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.
március 18., 20:28
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése
Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.
március 18., 12:21
- Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban
Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.
március 18., 06:19
- Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
tegnap, 21:59
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
tegnap, 19:48
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump
A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.
március 18., 20:34
- Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek
Veszélyben lehet a tudományos expedíció.
március 18., 21:41
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
tegnap, 15:35
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
tegnap, 13:49
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
tegnap, 14:15
- Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését
Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.
március 18., 10:05
- Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával
A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.
március 18., 06:56
- Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál
A tiltakozók blokád alá vették az épületet.
március 18., 08:00
- Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt
A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.
március 18., 11:16
- Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt
A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.
március 18., 18:48
- Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
tegnap, 21:06
- Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában
A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
március 18., 07:19
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
tegnap, 19:35