Búcsúbeszédet mondott Joe Biden, de még utoljára odaszúrt Donald Trumpnak
További Külföld cikkek
- Elutasította a bíróság a norvég tömeggyilkos fogva tartási körülményeit kifogásoló panaszát
- Tarjányi Péter: Trumpnak és Ficónak is szüksége lehet a mentális támogatásra
- Bekiabálásoktól volt hangos az amerikai szenátus, meghallgatták Donald Trump miniszter-jelöltjét
- Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán
- A buddhizmust használja India arra, hogy kiterjessze hatalmát a világon
Fél évszázadnyi Washingtonban eltöltött időszak végén Joseph Robinette Biden Jr., az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke megtartotta búcsúbeszédét a Fehér Ház Ovális Irodájában. A leköszönő elnök 19 perces beszédét az Izrael és Hamász között az Egyesült Államok közreműködésével köttetett tűzszünetről beszélt, majd rögtön egy közelgő veszélyre próbált rámutatni. Biden figyelmeztette az amerikai népet, hogy országukban egy olyan oligarchia van kialakulóban, amiben a gazdagok kezében lévő hatalom és a politikai befolyásuk „fenyegeti a demokráciát, az alapvető jogokat és a szabadságot”.
„Szeretném figyelmeztetni az országot néhány olyan dologra, ami aggodalomra ad okot. Ez pedig a hatalom veszélyes koncentrációja néhány ultragazdag ember kezében” – bár Joe Biden nem említett konkrét neveket, de a CNN szerint egyértelmű, hogy a Donald Trump és Elon Musk között kialakult szoros kapcsolatra utalt. A távozó elnök hozzátette, a dollármilliárdosokra ugyanolyan szabályoknak kellene vonatkoznia, mint a középosztálybeli polgárokra. Utódjának később is odaszúrt, amikor arról beszélt, hogy „rossz gazdasági körülményeket örököltek”, de a kormánya „megmentette a gazdaságot”. Mindezek ellenére a búcsúzó elnök sok sikert és „tisztességes kormányzást” kívánt Donald Trumpnak, illetve elmondta, hogy békés átadásra törekednek.
A veszélyekre való figyelmeztetések sorát a technológiai vállalatokkal folytatta, amiben szintén nevek említése nélkül, de minden bizonnyal Mark Zuckerbergre utalva a közösségi médiával kapcsolatos aggodalmainak adott hangot.
Az amerikaiakat félretájékoztatás és dezinformáció lavinája temeti maga alá, lehetővé téve a hatalommal való visszaélést. A szabad sajtó szétesőben van, a szerkesztők eltűnnek. A közösségi média feladja a tényellenőrzést. Az igazságot megfojtják a hatalomért és a profitért mondott hazugságok. Felelősségre kell vonnunk a közösségi platformokat, hogy megvédjük gyermekeinket, családjainkat és a demokráciát
– fogalmazott, egyértelműen Mark Zuckerberg napokban tett bejelentésére utalva, amiben a Meta vezére arról beszélt, hogy a jelenlegi formájában működő tartalommoderálást eltörlik, hogy „elősegítsék a szabad véleménynyilvánítást”. A technológiánál maradva a mesterséges intelligencia veszélyeire és az abban rejlő lehetőségekre is igyekezett rámutatni. Szerinte a technológia nem megfelelő használata kockázatokat rejt az emberiség számára, de a rák gyógyításában áttörést hozhat.
Az amerikai televíziókban is közvetített beszédben azért egy rövid ideig mégis kitért az elnöki ciklusa alatt elért sikerekre. Mint mondta, türelmet kér az amerikaiaktól, mert időbe telik, amíg az általa és a kormánya által elért eredmények hatásai érezhetővé válnak. Sikerei között a vényköteles gyógyszerek árának csökkentését, a fegyvervédelmi törvények elfogadását és a veteránok egészségügyi ellátásának segítését említette, majd külpolitikai eredményként a „NATO megerősítésével” példálózott, bár utóbbira nem tért ki részletesebben, hogy pontosan mire gondolt.
Most rajtatok a sor, hogy őrt álljatok! Legyetek mindannyian a láng őrzői! Őrizzétek meg a hitet! Szeretem Amerikát. Önök is szeretik. Isten óvjon mindannyiótokat! Isten óvja katonáinkat! Köszönöm ezt a nagy megtiszteltetést
– zárta szavait Joe Biden, akit a Barack Obama mellett alelnökként eltöltött nyolc éve után, 2021. január 20-án iktattak be elnöki hivatalába.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Ukrajnának hiba volt lemondania atomfegyvereiről
Erről beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon.
január 22., 17:50
- Külföld
Elutasította a bíróság a norvég tömeggyilkos fogva tartási körülményeit kifogásoló panaszát
A férfi jelenleg egy nappalival és edzőteremmel felszerelt épületszárnyban tölti büntetését.
34 perce
- Külföld
Lövöldözés történt egy nashville-i középiskolában, két gyereket is meglőttek
A büfében rántott fegyvert az egyik diák.
január 22., 19:22
- Külföld
Befutott influenszer lett az egykori indonéz kannibál
Több mint húsz éve még Sumanto volt Indonézia egyik legrettegettebb embere.
január 22., 18:16
- Külföld
Felemelt kézzel, egyesével kellett leszállna 300 utasnak egy vonatról Hollandiában
A hatóságok egy felfegyverzett személyt kerestek.
január 22., 17:27
- Külföld
Olaf Scholznál betelt a pohár a késes támadás után: Elegem van!
Sorra szólalnak fel a német politikusok az illegális bevándorlók ellen.
január 22., 19:27
- Címlapon
Rusvai Miklós: Nyolc éve nem történt ilyen, mint amit most az influenzajárványnál látunk
A virológus elárulta, miért beteg most minden harmadik ember.
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán
Az ellenzéki CDU/CSU által benyújtott határozat a szélsőjobboldali AfD szavazataival ment át, amivel megrepedt az AfD politikai karanténja.
2 órája
- Címlapon
Elvesztette feleségét és születendő gyermekét, mégis vissza kell fizetnie a babavárót a háromgyermekes édesapának
Dobrev Klára nyílt levelet küldött Csányi Sándornak.
10 órája
- Külföld
Donald Trump kegyelmet adott a Silk Road nevű dark webes drogpiac létrehozójának
A férfi 2015-ben kapott életfogytiglani börtönbüntetést.
január 22., 16:26
- Külföld
Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt
Hosszú jogi csata várhat a régi-új amerikai elnökre.
január 22., 07:42
- Címlapon
Bekiabálásoktól volt hangos az amerikai szenátus, meghallgatták Donald Trump miniszter-jelöltjét
A fiatalabb Robert F. Kennedy szerint az Egyesült Államok súlyos egészségügyi problémákkal küzd.
54 perce
- Címlapon
Robert Fico Szlovákia ellenségének nevezte Volodimir Zelenszkijt, az ukrán elnök kemény választ adott
14 órája
- Címlapon
Tarjányi Péter: Trumpnak és Ficónak is szüksége lehet a mentális támogatásra
A Frontvonal állandó szakértője a merényletkísérletek miatt gondolja ezt.
47 perce
- Címlapon
Közeledik a kihívás, a csapategység lehet a kulcsa válogatottunk bravúrgyőzelmének
Riválisunknál a két legjobb nem játszik, mégis nagyon szoros párharcra számít mindenki.
1 órája
- Külföld
Rekord a fegyvergyártásban: nem mindennapi a hatótávolsága az új ukrán drónnak
január 23., 06:02
- Külföld
Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra
„Örömmel beszélek a nácizmusról” – mondta.
január 23., 06:08
- Mindeközben
Guinness-rekordot döntött a férfi, aki annyi múzeumban járt egy nap alatt, ahány éves
5 órája
- Címlapon
A szakma döbbenten nézi, kihez juthatott Gobbi Hilda öröksége
A Magyar Színházi Társaság magyarázatot vár: ki a felelős ezért?
7 órája
- Címlapon
Ilyen drága még sohasem volt, több mint 3 milliárd forintba kerül fél perc
Kiugró nézettséggel kalkulálnak.
1 órája
- Külföld
Megvenné a TikTokot a világ legnépszerűbb youtubere
Hivatalosan is bejelentette ajánlatát.
január 22., 15:56
- Külföld
António Guterres: Komoly reformokra szorul az ENSZ
A főtitkár a davosi gazdasági fórumon mondta el, szerinte mik az idei legnagyobb kihívások.
január 22., 12:46
- Külföld
Malajzia és Szingapúr létrehozza a világ egyik legnagyobb gazdasági övezetét
Kétszer akkora lesz, mint a kínai Szilícium-völgy, vagyis Sencsen.
január 22., 13:48
- Címlapon
Elárulta a kormány, hány tanár keres egymillió forint felett
Megtudtuk a legmagasabb igazgatói bért is.
7 órája
- Mindeközben
Machine Gun Kelly-t azzal vádolják, hogy már szóba sem áll a várandós Megan Foxszal
6 órája
- Mindeközben
Joshi Bharat egy évvel ezelőtt ismerte meg a szerelmét: Biztos vagyok benne, hogy még sok-sok év van előttünk
7 órája
- Címlapon
Megoldás születhet korunk egyik legnyomasztóbb problémájára
Komoly egészségügyi gondokat okozó anyagokról van szó, amiket csak előállítani tudtunk, megsemmisíteni nem.
17 perce
- Külföld
Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig
Halálos áldozata is van a nagy hidegnek, rengeteg a súlyos baleset, tehetetlenek a faggyal szemben.
január 22., 08:23
- Külföld
Februártól vámokat szabna ki Kínára és az Európai Unióra Donald Trump
Szomszédait sem kíméli az amerikai elnök.
január 22., 09:10