A Publicus megmérte, a nyugdíjasok hány százaléka gondolja jónak a helyzetét

2025.03.24. 09:50
Felmérést készített a Publicus Intézet a nyugdíjasok megélhetéséréről. Az intézet arra volt kíváncsi, hogy mit gondolnak saját helyzetükről, illetve az áfa összegének visszatérítéséről.

A Publicus Intézet reprezentatív kutatást készített a Népszavának, amelyből kiderül, hogy Magyarországon tízből nyolc ember szerint nem vagy „inkább nem” elég a nyugdíj arra, hogy kényelmesen megéljen belőle.

A felmérésből kiderült, hogy a Fidesz-szavazók 52, az ellenzéki 95, valamint a bizonytalalok 84 százaléka gondolja kevésnek a nyugdíjas ellátást. A kutatásban megkérdezett idősek 19 százaléka állította, hogy könnyedén megél a havi összegből, míg az 53 százalékos többség spórolással és odafigyeléssel éli mindennapjait. 

Továbbá az áfa összegének visszatérítésével kapcsolatban is kérdezték a nyugdíjasokat, akik közül 35 százalék egyetért, 9 „inkább egyetért”, és 48 százalék kifejezetten a nemet jelölte.

Viszont sokan várnak megoldást a kormánytól az idősek anyagi helyzetének javítására: a kormánypárti szavazók 43, ellenzékiek 94, és a bizonytalanok 83 százaléka. „Bár egyelőre nem tudni egészen pontosan hogyan fog működni a rendszer a gyakorlatban, várható, hogy a nagy boltok és áruházak előnybe kerülnek a kisboltokkal és piacon árusítókkal szemben, hiszen a kártyák kezelésének valószínűleg lesznek bizonyos technológiai feltételei, amelyeknek meg kell felelni” – derül ki a kutatásból.

A Publicus által megkérdezett emberek közül minden tizedik költ 50 ezer forintot tejtermékekre, gyümölcsre és zöldségre, 53 százalékuk maximum 20 ezer forintot ad ilyenekre, 8 százalék pedig csupán 3 ezer forintot tud ilyesmire költeni.