Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

2025.03.19. 11:52
Elfogtak egy férfit, aki Szentesen árult metamfetamint február eleje óta. A rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy elfogtak egy férfit, aki heteken át árult metamfetamint Szentesen – írja az MTI.

A 49 éves férfi február eleje óta fél grammonként ötezer forintért adott el metamfetamint. Az egyik vevőjének legalább hatvan alkalommal értékesített az illegális szerből 300 ezer forint összértékben.

A nyomozók március 12-én fogták el a dílert, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Rajta kívül a rendőrök két nőt és három férfit állítottak elő – akik a megalapozott gyanú szerint a vevőköréhez tartoztak, felelősségüket vizsgálják.