Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMKijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
További Belföld cikkek
- Elérte Magyarországot a kecskepestis, felszámolják az állományt Zalában
- Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről
- Márciustól a BudapestGO appból is riasztható lesz a BKK-rendészet
- Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
- Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
A NNGYK szerint 137 300-an akut légúti fertőzés tüneteivel fordultak orvoshoz. Influenzaszerű megbetegedéssel az első héten orvosi rendelésen megjelent betegek 28,7 százaléka 14 év alatti, 30,3 százaléka a 15–34 évesek, 28,1 százaléka a 35–59 évesek, míg 12,9 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Közölték, hogy 2025 első hetében – az előző héthez viszonyítva – három közigazgatási területen nőtt, tizennégy területen csökkent, háromon pedig nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma. A legtöbb beteg Hajdú-Bihar és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten volt, a legkevesebb Vas, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében.
Az első héten akut légúti megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett: egy Fejér vármegyei idősek otthonában 131 ember közül 46-an betegedtek meg lázas, felső légúti tünetekkel. Közülük egy beteget kellett kórházba vinni.
Influenza és Covid
Kórházba az első héten 220 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 26-an szorultak intenzív ellátásra. A kórházi ápolást igénylő 220 beteg 39,1 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 31,4 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 84-nél influenza, 21 betegnél légúti óriássejtes vírus (RSV), 20-nál a SARS-CoV–2 állt a megbetegedés hátterében – írták.
A tavalyi év 40. és az idei év első hete között összesen 3104 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNGYK laboratóriumában, és 222 mintában az influenza valamelyik típusát mutatták ki, 453 esetben pedig a Covid–19-fertőzést. A többi mintában egyéb vírusok jelenlétét állapítottak meg. Ugyanakkor a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a múlt héten csökkent a szennyvízben.
Az utóbbi napokban egyébként aggodalmat okozott, hogy a Kínában több megbetegedéssel járó humán metapneumovírust (HMPV) Magyarországon is azonosították, az itthon is olykor felbukkanó norovírus tengerjáró hajókon okozott tömeges fertőzést, az influenzás esetszámok pedig hétről hétre emelkednek, miközben a koronavírust sem hagytuk teljesen magunk mögött. Duda Ernő immunológusprofesszor az Indexnek elárulta, hogy kell-e valamelyiktől tartanunk, illetve van-e a látókörükben olyan kórokozó, amelyik aggodalomra ad okot.
Hemzsegnek körülöttünk a vírusok, a szakember elárulta, melyiktől kell igazán tartanunk
Régóta ismert kórokozók fertőznek most ismételten.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is
A szerződés szövegében is szerepel ez a lehetőség.
január 21., 14:45
- Belföld
Többször módosították, mint a kormány a költségvetést, de még mindig félkész a KRESZ
Pedig már 135 éve pofozgatják.
január 21., 14:41
- Belföld
Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését
A frakcióvezető szerint a beruházók azt csinálnak majd, amit csak akarnak.
január 21., 15:36
- Mindeközben
Az évfolyam és az internet sztárjává vált a nagypapa, aki 88 évesen fejezte be egyetemi tanulmányait
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Befutott a Fehér Lótusz 3. izgalmas előzetese, ezúttal sem éli túl mindenki a vakációt
tegnap, 20:49
- Címlapon
Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
A nagy német konszernekre kivetett járulékot a miniszterelnök támogatja.
tegnap, 20:24
- Címlapon
Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről
A politikus azt javasolta a Közgyűlésnek, hogy minden jogérvényesítési eszközzel éljenek.
tegnap, 21:22
- Belföld
Elérte Magyarországot a kecskepestis, felszámolják az állományt Zalában
A betegség korábban még nem fordult elő idehaza.
tegnap, 21:22
- Belföld
Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség
Az ország schengeni határszakaszain használnák majd.
január 21., 15:56
- Belföld
Bíróság előtt a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője
Gyermekpornográfia a vád ellene, Nagy János ártatlannak vallotta magát.
január 21., 16:23
- Belföld
Van már a Tisza Pártnak alapszabálya, kiderült az is, hogy választanak képviselőjelölteket
Párttag sem lehet akárki.
január 21., 07:04
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel elárulta, mennyire viselte meg házasságát a lakásfelújítás
tegnap, 19:30
- Mindeközben
Már két éve tart a Házasodna a gazda szereplőinek szerelme, esküvőt és családalapítást terveznek
tegnap, 18:21
- Címlapon
Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
Karácsony Gergely kijelentette: élnek az elővásárlási jogukkal.
tegnap, 20:08
- Belföld
Karácsony Gergely bejelentette: döntött a bíróság, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze
A főpolgármester hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatót tart.
január 21., 13:24
- Belföld
Lázár János minisztériuma nem támogatja az 500 méteres rákosrendezői felhőkarcolót
Ragaszkodnak a magyar építészetről szóló szabályok betartásához.
január 21., 06:00
- Belföld
A debreceni akkumulátorgyárról kérdezték a város vezetését
Több mint kétszáz kérdés érkezett a hivatalhoz.
január 21., 06:00
- Belföld
Trump döntésének mintájára a Mi Hazánk is kiléptetné Magyarországot az Egészségügyi Világszervezetből
A radikális ellenzéki párt felbuzdult az amerikai elnök határozottságán.
január 21., 13:27
- Címlapon
Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
tegnap, 14:52
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt
Az orosz elnök testvére is egy tömegsírban nyugszik.
tegnap, 18:13
- Belföld
Ilyen még nem volt: szokatlan akcióba kezdett az Állami Számvevőszék a MÁV-nál
A vasúttársaság szerint nem teljesíthető, amit az ÁSZ kér tőlük.
január 21., 12:47
- Mindeközben
Ember Márk kínos helyzetbe került az orvosnál, vicces sztoriját nehéz megállni nevetés nélkül
tegnap, 17:05
- Címlapon
Nagy bejelentést tett Volodimir Zelenszkij, új feladattal bízta meg az ukrán szárazföldi erők parancsnokát
tegnap, 06:10
- Címlapon
Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban
A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.
tegnap, 18:45
- Címlapon
Még a Rapülők előtt szóltam: Petikém, hidd el, ez a rap izé nem fog menni Magyarországon!
A Geszti Sixty dupla koncertje szétrobbantotta hétvégén a Papp László Sportarénát. Erősen szubjektív koncertkritika.
tegnap, 19:16
- Mindeközben
Orosz Barbara élő adásban szólította fel Pintért Tibort, itt az ideje új szintre emelni a kapcsolatát Ilyés Jeniferrel
tegnap, 14:05
- Címlapon
A legjobb tál különdíját nyerte a magyar csapat a Bocuse d’Or döntőjén
Ezúttal is Lyonban tartották a döntőt, ahol 24 ország versenyzői mérték össze tudásukat.
tegnap, 21:49
- Címlapon
Homérosz Iliásza már évezredekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy bekövetkezhet a baj
Fel sem tűnik, de a trójai háború mellett a mű a természetre is nagy hangsúlyt fektet.
tegnap, 19:49
- Mindeközben
Lakatos István 100 milliót adott a Cápák közöttben, megduplázta, amit a vállalkozók kértek
tegnap, 12:41
- Belföld
Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés
Az állami gondoskodásban élő gyerekek pénzügyi ismereteit szeretnék bővíteni.
január 21., 13:15
- Belföld
Kiürítették és lezárták a 2-es metró több állomását
A vélt tűzeset miatt a szerelvények helyett csaknem egy órán át pótlóbuszok közlekedtek.
január 21., 08:16
- Belföld
Ma még nem adhatjuk gyermekünknek az Orbánviktor nevet, de Musztafára vagy Hirotóra keresztelhetjük
Hasítanak a magyaroknál a szanszkrit, perzsa és héber eredetű nevek.
január 21., 07:19
- Belföld
Különös kegyetlenséggel ölte meg az édesapját egy férfi Győr közelében
Életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat ezért.
január 21., 16:16
- Belföld
Biztonsági őrökre támadtak a randalírozók Kecskeméten, miután nem engedték be őket a diszkóba
Az egyik nő elővett egy kést, és azt kiabálta, hogy le lesznek szúrva.
január 21., 14:43
- Címlapon
Kirúgták a Fradi volt edzőjét, mert tiszteletlen volt egy újságíróval
Nem sok mérkőzés jutott neki az új állomáshelyén.
tegnap, 19:06
- Belföld
Halálos égési sérüléseket szenvedett egy csecsemő Borsodban, emberölést követhettek el a szülők
80 Celsius-fokos víz érte a testét a fürdetés alatt, nem élte túl.
január 21., 15:06
- Belföld
Hiába várták, nem jelent meg a pedofíliával vádolt iskolaőr a bíróságon
A bírónő rendőrökkel vezettetné elő a következő tárgyalásra.
január 21., 10:31