Gyurcsány Ferenc: Orbán csak egy egyszer használatos eszköz egy ocsmány világot építő játszmában
„Elon Musk szörnyeteg? Nem tudom. Ha ma még nem az, holnapra az lehet. Musk az új rossz megtestesítője” – kezdte legutóbbi posztját Gyurcsány Ferenc.
A Demokratikus Koalíció elnöke azzal folytatta, hogy szerinte Elon Musk azt hiszi, hogy üzleti sikerei mindenhatóvá teszik őt, és ennek erejére támaszkodva akar politikai hatalmat.
Gyurcsány Ferenc azt is leírta, hogy mintha már Donald Trump is a techmilliárdos zsebében lenne. „De kell neki Németország és Nagy-Britannia is. Kanadáról nem is beszélve. Pártokat támogat, pártelnököket jelöl vagy éppen megbuktatni készül” – tette hozzá.
Kiemelte, hogy szerinte Elon Musk azt akarja elhitetni, hogy nemcsak a világ leggazdagabb embere, hanem a legigazabb is, de ő hajlik az ellenkezőjére, ugyanis mint írta, „a jóság mértékegysége nem a dollár. A világ nem részvénytársaság.”
Gyurcsány Ferenc szerint Elon Musk a gazdagodás egyéni sportját űzi nagy tehetséggel és rendkívüli sikerrel, de ők egy másik sportot űznek, egy csapatsportot, aminek a neve közjó.
A mi szerencsétlen Orbánunk ennek a Musknak az embere is. Az alcsúti ember elalélt Putyintól, Hszi-Csin-ping kínai elnöktől, alázatoskodott Trumpnak, most be fog hajolni Musknak. Azt hiszi, hogy felkapaszkodott a nagyok asztalához. Sámlinak hazánkat használja. Talán nem tudja, hogy csak egy egyszer használatos eszköz, egy ocsmány világot építő játszmában
– fogalmazta Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke szerint Elon Musk és a demokratikus jóléti állam, valamint a tisztességes nemzetközi együttműködés egyre inkább ellenfelei lesznek egymásnak. „Musk a nemzeti, a gazdasági, az üzleti önzés első számú képviselője lesz. Egyelőre nem náci. De kétség nélkül a világ rosszabb felének megtestesítője” – jegyezte meg.
Isten óvja a világot Elon Musktól! Mi meg küzdjünk az ellen, amit képvisel, és azok ellen, akik a szövetségesei
– zárta sorait Gyurcsány Ferenc.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Többször módosították, mint a kormány a költségvetést, de még mindig félkész a KRESZ
Pedig már 135 éve pofozgatják.
január 21., 14:41
- Belföld
Elérte Magyarországot a kecskepestis, felszámolják az állományt Zalában
A betegség korábban még nem fordult elő idehaza.
tegnap, 21:22
- Belföld
Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is
A szerződés szövegében is szerepel ez a lehetőség.
január 21., 14:45
- Mindeközben
Az évfolyam és az internet sztárjává vált a nagypapa, aki 88 évesen fejezte be egyetemi tanulmányait
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Befutott a Fehér Lótusz 3. izgalmas előzetese, ezúttal sem éli túl mindenki a vakációt
tegnap, 20:49
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel elárulta, mennyire viselte meg házasságát a lakásfelújítás
tegnap, 19:30
- Belföld
Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség
Az ország schengeni határszakaszain használnák majd.
január 21., 15:56
- Belföld
Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését
A frakcióvezető szerint a beruházók azt csinálnak majd, amit csak akarnak.
január 21., 15:36
- Belföld
Az államkincstár szerint egy fillér sem jár vissza Budapestnek
Szerintük nem jár vissza a pénz a fővárosnak.
január 21., 16:53
- Belföld
Farkasházi Réka bejelentette, hogy meghalt az ALS-ben szenvedő édesapja
Ugyanabban a betegségben, amelyben Karsai Dániel is szenvedett.
január 21., 16:56
- Belföld
A Nézőpont Intézet szerint az időközi választások eredményei cáfolják a Tisza Párt népszerűségét
Az elemzők szerint a kormánypárti szavazók magabiztosnak és aktívnak bizonyultak.
január 21., 16:37
- Mindeközben
Már két éve tart a Házasodna a gazda szereplőinek szerelme, esküvőt és családalapítást terveznek
tegnap, 18:21
- Belföld
Bíróság előtt a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője
Gyermekpornográfia a vád ellene, Nagy János ártatlannak vallotta magát.
január 21., 16:23
- Belföld
Karácsony Gergely bejelentette: döntött a bíróság, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze
A főpolgármester hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatót tart.
január 21., 13:24
- Címlapon
Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
A nagy német konszernekre kivetett járulékot a miniszterelnök támogatja.
tegnap, 20:24
- Címlapon
Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről
A politikus azt javasolta a Közgyűlésnek, hogy minden jogérvényesítési eszközzel éljenek.
tegnap, 21:22
- Belföld
A debreceni akkumulátorgyárról kérdezték a város vezetését
Több mint kétszáz kérdés érkezett a hivatalhoz.
január 21., 06:00
- Belföld
Van már a Tisza Pártnak alapszabálya, kiderült az is, hogy választanak képviselőjelölteket
Párttag sem lehet akárki.
január 21., 07:04
- Belföld
Lázár János minisztériuma nem támogatja az 500 méteres rákosrendezői felhőkarcolót
Ragaszkodnak a magyar építészetről szóló szabályok betartásához.
január 21., 06:00
- Mindeközben
Ember Márk kínos helyzetbe került az orvosnál, vicces sztoriját nehéz megállni nevetés nélkül
tegnap, 17:05
- Belföld
Ilyen még nem volt: szokatlan akcióba kezdett az Állami Számvevőszék a MÁV-nál
A vasúttársaság szerint nem teljesíthető, amit az ÁSZ kér tőlük.
január 21., 12:47
- Belföld
Ma még nem adhatjuk gyermekünknek az Orbánviktor nevet, de Musztafára vagy Hirotóra keresztelhetjük
Hasítanak a magyaroknál a szanszkrit, perzsa és héber eredetű nevek.
január 21., 07:19
- Címlapon
Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
Karácsony Gergely kijelentette: élnek az elővásárlási jogukkal.
tegnap, 20:08
- Belföld
Csaknem négyezren jelentkeztek a honvédségbe a júniusban indított toborzókampány óta
Ráadásul a tartalékosok közül 272-en a hivatásos katonai pályára is áttértek.
január 21., 13:16
- Mindeközben
Orosz Barbara élő adásban szólította fel Pintért Tibort, itt az ideje új szintre emelni a kapcsolatát Ilyés Jeniferrel
tegnap, 14:05
- Címlapon
Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
tegnap, 14:52
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt
Az orosz elnök testvére is egy tömegsírban nyugszik.
tegnap, 18:13
- Mindeközben
Lakatos István 100 milliót adott a Cápák közöttben, megduplázta, amit a vállalkozók kértek
tegnap, 12:41
- Belföld
Gyurcsány Ferenc szerint Donald Trump jót tesz Orbán Viktornak, és utat nyit a leggazdagabbak gyilkos önzésének
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint pocsék világ jön.
január 21., 09:50
- Belföld
A Sukoró-per emlegetésével üzent Karácsony Gergely a maxi-Dubaj-szerződés aláíróinak
A főpolgármester szerint hazaárulás, ami történt.
január 21., 10:37
- Belföld
Kiürítették és lezárták a 2-es metró több állomását
A vélt tűzeset miatt a szerelvények helyett csaknem egy órán át pótlóbuszok közlekedtek.
január 21., 08:16
- Belföld
Halálos égési sérüléseket szenvedett egy csecsemő Borsodban, emberölést követhettek el a szülők
80 Celsius-fokos víz érte a testét a fürdetés alatt, nem élte túl.
január 21., 15:06
- Címlapon
Nagy bejelentést tett Volodimir Zelenszkij, új feladattal bízta meg az ukrán szárazföldi erők parancsnokát
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Pásztor Erzsi ki van akadva a budapesti autósok miatt: „Szeretném megkérdezni, hol vannak a rendőrök?”
tegnap, 11:34
- Címlapon
Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban
A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.
tegnap, 18:45
- Belföld
Különös kegyetlenséggel ölte meg az édesapját egy férfi Győr közelében
Életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat ezért.
január 21., 16:16
- Belföld
Kihúzta a sátrából, majd nyakon szúrta ismerősét, most börtönre ítélhetik
Egy hajléktalan nőt vádolnak emberölési kísérlettel.
január 21., 15:28
- Belföld
Hiába várták, nem jelent meg a pedofíliával vádolt iskolaőr a bíróságon
A bírónő rendőrökkel vezettetné elő a következő tárgyalásra.
január 21., 10:31