Haláláig nyomta Jimmy Carter lelkét elnöki időszakának legsúlyosabb bűne
További Sport cikkek
- Kokaincsempészet gyanújával tartóztatták le a Bajnokok Ligája egykori sztárját
- Halmozták az aranyérmeket a magyarok az asztalilabdarúgó-Eb-n
- Kegyetlenül kiütötte ellenfelét a pusztakezes ökölvívó
- A csapattal olimpiai bajnok Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a dohai Grand Prix-n
- Ezüstérmet szerzett női kardcsapatunk a plovdivi világkupa-versenyen
December 29-én elhunyt Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke, aki százévesként minden idők legidősebb kort megélt amerikai elnöke volt. Az utóbbi két hétben sorra jelentek meg a tevékenységét, életpályáját méltató, netán kritizáló elemzések.
Carter 1978-ban méltán kapta meg a Nobel-békedíjat a Camp David-i szerződés, az Egyiptom és Izrael közötti békemegállapodás tető alá hozásáért. Ugyanakkor az amerikai történelem egyik legsúlyosabb kudarca, az Iránban túszul ejtett amerikaiak kimentési kísérlete 1980. április 24-én, amely nyolc amerikai állampolgár halálához vezetett, szintén az ő nevéhez köthető.
Szintén 1980-ból, a moszkvai olimpia bojkottja – amely Afganisztán szovjet megszállásának a következménye volt – is a mai napig megosztja a közvéleményt. Ráadásul ez vezetett a kommunista blokk válaszreakciójához, az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottjához, amely magyar sportolók egész nemzedékét fosztotta meg az olimpiai szereplés álmától.
Végül 64 ország maradt távol a moszkvai olimpiától, 80 viszont részt vett, köztük az Egyesült Államok legfőbb szövetségesének számító Nagy-Britannia is.
Annak idején Carter azzal az indokkal kezdeményezte a távolmaradást a moszkvai olimpiától, hogy Afganisztán szovjet inváziója súlyos fenyegetést jelent a világbékére. Ez természetesen igaz volt, más kérdés, hogy nem biztos, hogy a bojkott volt erre a helyes reakció.
Afganisztán inváziója a legkomolyabb veszélyt jelenti a világbékére a második világháború óta
– jelentette ki Carter a helyzetet értékelő beszédében. A bojkottról szóló határozatot az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága kétharmados szavazattöbbséggel elfogadta, de hamarosan felhangzottak a kritikus hangok is, mondván, hogy a politikát nem lenne szabad belevinni a sportba.
Nem mehettünk a moszkvai olimpiára egy meglehetősen homályos indok miatt
– nyilatkozta Edwin Moses, minden idők legkiválóbb 400 gátasa, aki 1976-ban Montrealban és 1984-ben Los Angelesben is megnyerte a számot, és 1977 és 1987 között 107 versenyen maradt veretlen, tehát jó eséllyel háromszoros olimpiai aranyérmesként vonulhatott volna vissza.
A 474 amerikai sportoló közül, akik bekerültek az 1980-as csapatba, 227-en örökre lemaradtak az olimpiáról. Igaz ugyan, hogy a 474 virtuális csapattagot hivatalosan olimpikonnak nyilvánították az Egyesült Államokban, de ezt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ismerte el.
Carter 1980 nyarán fogadta a Fehér Házban az 1980-as olimpiai csapat tagjait, és kitüntette őket a Kongresszusi Aranyéremmel, az érmek azonban csak aranyozott bronzból készültek...
Jesse Vassallo úszó, aki aktuális világbajnokként utazott volna a moszkvai olimpiára, így emlékezett vissza a fehér házbeli fogadásra:
Carter megkérdezte tőlem, hogyan szerepeltem volna Moszkvában. Azt feleltem, két arany- és egy ezüstérmet nyertem volna. Erre láttam, hogy mennyire fájdalmas arckifejezéssel reagált.
Évekkel később Carter egy repülőútja során véletlenül egymás mellé került Jeff Blatnick kötöttfogású birkózóval, aki 1984-ben olimpiai bajnok lett a +100 kilós súlycsoportban. Az akkor már exelnök ezt mondta Blatnicknak:
Nagyon sajnálom, rossz döntés volt a bojkott.
Kai Bird újságíró a 2021-es Carter-életrajzában azt írta, hogy a bojkottra a legharcosabb fehér házi héja, Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági tanácsadó vette rá Cartert. Cyrus Vance külügyminiszter ugyan ellenezte, de a hidegháborús légkörben Brzezinski kerekedett felül. Bird szerint a történelem Vance-t igazolta, ugyanis az olimpiai bojkottnak semmiféle hatása nem volt a szovjet politikára, leszámítva a visszavágást, Los Angeles bojkottját.
A szovjetek még további kilenc évig megszállásuk alatt tartották Afganisztánt.
(Borítókép: Jimmy Carter 2018. szeptember 30-án. Fotó: Scott Cunningham / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Letartóztattak egy tinit, aki online zaklatta a BL-győztes csatár várandós feleségét
Gyorsan lépett az ügyben a hatóság.
január 22., 08:28
- Sport
Bánhidi Bence valódi tragédiaként élte meg a varasdi éjszakában történteket
Elnézést kértek a magyar drukkerektől.
január 22., 11:49
- Sport
Olimpiai bajnok tőrvívót javasolnak a nemzet sportolói társaságuk új tagjának
A szavazás első körében kilenc sportolóra érkezett voks, Dömölky Lídia kapta a legtöbb szavazatot.
január 22., 11:41
- Mindeközben
Az évfolyam és az internet sztárjává vált a nagypapa, aki 88 évesen fejezte be egyetemi tanulmányait
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Befutott a Fehér Lótusz 3. izgalmas előzetese, ezúttal sem éli túl mindenki a vakációt
tegnap, 20:49
- Sport
Lewis Hamilton életében először magára öltötte a Ferrari overallját
Szokni kell a szemünknek a látványt.
január 22., 07:58
- Sport
Különleges élményben volt része a háromszoros világbajnok szupersztárnak
Nem akárhova nyert bebocsátást az orosz zseni.
január 22., 08:51
- Sport
Djokovics szerint Alcaraz sokkal többet foglalkozott vele, mint saját magával párbajuk alatt
Nem tudtuk eldönteni, színházban ülünk, vagy valódi gyötrődést látunk a szerbtől.
január 22., 10:43
- Sport
Nincs tovább, Hanga Ádám elköszönt a válogatottól
A Joventut Badalona kosárlabdázójában már régóta érlelődött az elhatározás.
január 22., 12:58
- Címlapon
Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
A nagy német konszernekre kivetett járulékot a miniszterelnök támogatja.
tegnap, 20:24
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel elárulta, mennyire viselte meg házasságát a lakásfelújítás
tegnap, 19:30
- Sport
Változás a magyar válogatott keretében, nem utazik kulcsjátékosunk a sorsdöntő párharcra
A szövetségi kapitány nem örül a döntésnek, de megérti és elfogadja azt.
január 22., 11:22
- Sport
Autó csapódott a profi kerékpárosok közé, többen súlyosan megsérültek
A 89 éves sofőr nem vette észre a sportolókat, akiket azonnal bevittek a kórházba.
tegnap, 21:07
- Mindeközben
Már két éve tart a Házasodna a gazda szereplőinek szerelme, esküvőt és családalapítást terveznek
tegnap, 18:21
- Sport
Ligetvári elképesztően csalódott, a kapitány kiakadt a hozzáálláson
Rosta Miklós szerint a meccs eleji dekoncentráltság lett a magyar kézilabda-válogatott veszte.
január 22., 00:49
- Sport
A győztes sportolók közül a férfi sok pénzt, míg a női sampont és tusfürdőt kapott
A szervezők magyarázatot adtak arra, miért döntöttek így.
január 22., 16:48
- Mindeközben
Ember Márk kínos helyzetbe került az orvosnál, vicces sztoriját nehéz megállni nevetés nélkül
tegnap, 17:05
- Mindeközben
Orosz Barbara élő adásban szólította fel Pintért Tibort, itt az ideje új szintre emelni a kapcsolatát Ilyés Jeniferrel
tegnap, 14:05
- Sport
Tavaly majdnem visszavonult, most élete első Grand Slam-elődöntőjére készülhet a spanyolok csillaga
A férfi egyéni második kiemeltje, Alexander Zverev küzdelmes meccsen jutott tovább.
január 21., 10:07
- Sport
Beáldozhatja a franciák elleni meccset a magyar válogatott a kézi-vb-n
Bodó Richárd szerint nem feltartott kézzel lépünk pályára Varasdon, de a másik két meccs fontosabb.
január 21., 08:40
- Sport
Összeverekedtek a futballisták a Barcelona drámai győzelme után
A rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy ne történjen nagyobb botrány.
január 22., 07:09
- Sport
A magyarok fiatal tehetsége is érzett hozzáállásbéli problémákat a franciák elleni találkozón
Palasics Kristóf úgy érzi, az Eb-címvédőtől kapott pofon ellenére sem remegett meg játékosaink egymásba fektetett bizalma.
január 22., 17:48
- Címlapon
Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről
A politikus azt javasolta a Közgyűlésnek, hogy minden jogérvényesítési eszközzel éljenek.
tegnap, 21:22
- Címlapon
Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
Karácsony Gergely kijelentette: élnek az elővásárlási jogukkal.
tegnap, 20:08
- Mindeközben
Lakatos István 100 milliót adott a Cápák közöttben, megduplázta, amit a vállalkozók kértek
tegnap, 12:41
- Címlapon
Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
tegnap, 14:52
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt
Az orosz elnök testvére is egy tömegsírban nyugszik.
tegnap, 18:13
- Mindeközben
Pásztor Erzsi ki van akadva a budapesti autósok miatt: „Szeretném megkérdezni, hol vannak a rendőrök?”
tegnap, 11:34
- Sport
A kupabravúr után az angol másodosztályban is bemutatkozhatott Tóth Balázs
Ez a debütálás kevésbé volt sikeres.
január 21., 23:53
- Sport
Az ország legkeresettebb szakembere vállalta a lehetetlennek látszó kihívást
Több mint 100 éve hiába próbálkoznak bármivel.
január 21., 11:29
- Sport
Mínusz 42 érem világversenyekről a magyar evezés 2024-es kiszállója
Vb-győztesek, vb-érmesek, Európa-bajnokok köszöntek el a válogatottól.
január 21., 19:36
- Címlapon
Nagy bejelentést tett Volodimir Zelenszkij, új feladattal bízta meg az ukrán szárazföldi erők parancsnokát
tegnap, 06:10
- Címlapon
Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban
A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.
tegnap, 18:45
- Mindeközben
Reviczky Gábor az egyiptomi utazásairól: „Mi olyan emberrel megyünk, akit elvittek az ufók”
tegnap, 10:22
- Sport
Szoboszlai Dominik újra kimaradhat a kezdőcsapatból a Liverpool BL-mérkőzésén
A ligaelső angol csapat nem veheti félvállról a kedd esti összecsapást.
január 21., 11:28
- Sport
Történelem az F1-ben: első alkalommal lesz női versenymérnöke az egyik pilótának
Tapasztalt francia versenyző munkáját fogja segíteni.
január 21., 12:58
- Sport
Döbbenet és értetlenség Kenderesi Tamás jogi csapatában
Teljesen ellehetetlenítik a magyar úszót, aki már eddig is egy vagyont költött a perre.
január 21., 16:23
- Sport
A franciák elleni vb-meccs előtt változás történt a magyar válogatott keretében
A szövetségi kapitány döntéséről kedden délelőtt érkezett hír.
január 21., 10:57