Rossznak kéne lennie, mégis imádom

Videó: BMW iX3 2021

2021.04.13. 16:07

A BMW i3 után itt az iX3, de a neve ellenére ebben is csak a hátsó kerék hajtott. Viszont elfér benne öt ember meg a csomagjaik, és messzebb is jutnak, mint akár a legújabb i3-ban, mert ez itt az elektromos SUV, ahogy a BMW elképzeli.

A BMW meglepően nagyot gurított elsőre az elektromos autók piacán, hiszen bár 2013-ban nem igen értettük, mire akarnak kilukadni a drága és kicsi i3-mal, mára közkedvelt, sőt hovatovább divatcikk lett a karbonvázas kis gyösz. Persze ehhez az eredetinél jóval nagyobb akkukapacitás és így már értelmezhető hatótáv kellett, de a lényeg az, hogy a BMW az egyik legerősebb nem-Tesla szereplő a tisztán konnektoros autók piacán. Ehhez képest elég sokat vártak a folytatással, de most itt van, viszont az i3-mal szemben erről csak a szakértők tudják majd, hogy nem kell benzinkútra látogatnia soha. Mert bárhonnan is nézzük, ez bizony egy tök szimpla X3.

Hogy az iX3 nem feltűnősködi el az elektromosságot, annak vannak előnyei is. Például az alapmodellel tökéletesen megegyező utastér, és az annál csak egy sporttáskányival kisebb csomagtér, tehát ez itt egy tágas és praktikus városi terepjáró, aminek méretéből és jelvényéből fakadóan megjelenése is van. Ám X3-ból csak a 150 lóerős kisdízelt adják hátsókerék-hajtással, most viszont itt ez a 286 lóerős, tehát éppen a 30d szintjét hozó elektromos változat, mely szintén csak hátul kapar. Hogy ettől hirtelen sportos lesz-e? Ha Teslából ülünk át, a válasz: nem, mert azokhoz képest szinte nem is gyorsul. De ha valami kihalt erdei csapáson találjuk magunkat, vagy esetleg hóesésben, akkor azért összetettebbé válik a kérdés.

Ha inkább olvasna róla, a BMW iX3-ról korábban már írtunk tesztet, igaz, annak a kocsinak még német rendszáma volt, nem zöld magyar. Ennél fontosabb különbség, hogy időközben megérkezett hozzá a BMW cserélhető csatlakozós töltője, azaz egyetlen készlettel többféle konnektorhoz is csatlakozhatunk, és ha ezzel a 230 voltos lakossági helyett a 380 voltos ipari áramot csapoljuk, akkor jelentősen meggyorsul a töltés. Erre szükség is van, mert ha lemerül az iX3 akkumulátora, de csak 230 voltos csatlakozóra tudjuk kapcsolni, akkor több mint egy nap is lehet, mire megint teljesen teleszívja magát. Szóval aki komolyan gondolja az otthoni töltést, az jól teszi, ha kiépítteti a háromfázisú ipari csatlakozót, vagy ha nem akar ezzel vesződni, akkor a BMW type 2 csatlakozót használó fali töltődobozát.

Az iX3 jelenleg két felszereltségi szinten elérhető. Mivel az alapváltozat műbőr kárpitozást tartalmaz, szerintem ez a 24,8 millió forintos Impressive lesz majd a keresettebb. Az igazán nagy kérdésre azonban egy ilyen rövid teszt nem ad választ: fog-e majd rendesen, nagy tömegben, kilométerek tízezrein át működni az elektromos SUV? Látszólag minden amellett szól, hogy működnie kell, de annyi kisebb és nagyobb gyártó bicskája törik bele egymás után a témába, hogy óvatosak kell maradjunk.

Talán a modell megjelenését is ennek a félelemnek köszönhetjük: inkább ezen a kissé átmeneti megoldásnak látszó, és reklámokkal nem túlságosan megtolt típuson jöjjenek ki az elektromos hajtás bajai, semmint a hónapokon belül piacra lépő, és agyonreklámozott iX csúcsmodellen. Ja igen, mert amúgy ez a hajtáslánc abba is be fog kerülni, mint gyengébb, belépő változat, ha jól olvasom ki a jeleket.

Egy dolog azonban biztos: ez így ebben a formában már szinte semmi kompromisszumot nem követel, cserébe az elektromos hajtás kényelméért és a zöld érzésért. Természetesen innen, a magyar fizetések felől nézve drága, de legyünk őszinték, újonnan vett dízel X3-mal sem az átlagos keresetű arcok járnak, ez pedig egyáltalán nincs beláthatatlan messzeségben annak az árától. Pláne, mert a németektől szokatlan módon már eleve jól felszerelve adják, nem kell extrázgatni milliókért, mint a dízelt. Szóval akinek futja rá, annak szerintem már csak ott bukhat meg, ha mondjuk a lakóparki mélygarázsban nem hajlandó töltőt kiépíteni a közös képviselő. Mert ettől eltekintve nem látom a hibát.

Ide kattintva kereshet a mindenféle motoros X3-ak között a Jóautókon.