Itt a VW olcsó elektromos autója, az ID 2all

2023.03.16. 12:13

Régóta tudjuk, hogy lesz, de most hivatalosan is bemutatkozott a Volkswagen várva várt, olcsó elektromos autója. Az új modell az ID.3 alatt helyezkedik el, és bár a legutóbbi pletykák a Golf nevet emlegették, a gyártó végül az ID 2all elnevezés mellett döntött. Az ígéretek szerint az új modell "olyan tágas lesz, mint a Golf, és olyan megfizethető, mint a Polo." Ennek megfelelően a belépőszintű modell árát 25 ezer euró (9,8 millió forint) alá tervezik.

Ez lesz a Volkswagen első modellje, mely az MEB Entry platformra épül, amit  - ahogy a neve is mutatja -, a gyártó a belépőszintű elektromos autóihoz fejlesztett. Az ID 2all 223 lóerős motorja az orrában kap helyet, és az első kerekeket forgatja. A végsebesség 160 km/h, még a 0-100 kevesebb, mint 7 másodpercig tart.

Kétféle akkupakk lesz elérhető: a kisebb 38, míg a nagyobb 58 kilowattórás kapacitással. A hatótávot csak utóbbi esetében tudjuk, mely a gyártó szerint 450 kilométer körül alakul. Az újdonság maximum 125 kW-tal tölthető, így 10-ről 80 százalékra körülbelül 20 perc alatt ugrik a töltöttség.

Az elöl elhelyezett motor és a fronthajtás egyébként nem véletlen. Az elrendezésnek köszönhetően jóval tágasabb az utastér és nagyobb a csomagtartó. Utóbbi 490 literes, de lehajtott hátsó ülésekkel 1330 literig bővíthető. Az ID 2all 4050 milliméter hosszú, tehát valamivel rövidebb, mint egy jelenlegi Polo, ám a tengelytávja jóval nagyobb: 2600 milliméter. Ennek hála az utastér érezhetően tágasabb.

Térjünk át a külsőre, melyet az ID Life koncepció bukása után alapjaiban gondoltak újra. Crossoveres vonások helyett itt egyértelműen egy hagyományos hatchback formával van dolgunk, mely bevallottan sokat merít a Volkswagen hagyományos formavilágából. Thomas Schafer, a gyártó vezetője szerint mindez már annak az új irányvonalnak a része, ami a Volkswagent egy "valódi szerelem márkává" hivatott tenni. Három alappillérre építkeznek, ezek a "stabilitás, szerethetőség és izgalom."

Az ID 2all beltere a gyártó szerint letisztult dizájnt kap, melynek középpontjában a 12,9 colos érintőkijelző áll, "magától értetődő infotainmant rendszerrel és klasszikus hangerőszabályzóval". A gyártó külön kiemelte azt is, hogy az autóban elérhetőek lesznek olyan, általában drágább modellekre jellemző funkciók, mint az utazási- és parkolási asszisztens, a LED matrix fényszórók, az elektromos masszázsülések és a panorámatető.

Az ID 2all végleges verziója 2026-ban érkezik, a gyártani pedig Spanyolországban fogják. Nem ez az egyetlen olcsó modell azonban, amin a gyártó dolgozik. A színfalak mögött már folyik egy még az ID 2allnál is olcsóbb, 20 ezer dolláros - nagyjából 8 millió forintos - villanyautó fejlesztése is.

Forrás: autocar.co.uk