Már 90 ezren foglaltak új elektromos Hummert

2022.09.18. 06:34

Már 90 ezren rendeltek elektromos Hummert, ami egyértelműen azt mutatja, hogy óriási az érdeklődés a modell iránt, még akkor is, ha sokan kritikával illették a kocsit. Szerintük ugyanis az túl drága, és nem is kifejezetten felel meg a céljának  – közölte Rich Latek, a GMC marketing igazgatója.

2022-gmc-hummer-ev-irst-drive-307

Egy korábbi iparági jelentés szerint a GMC-nek minden nehézség ellenére mintegy 80 ezer megrendelése volt júliusban az új Hummerre. Ráadásul most ugyebár kiderült, hogy alig egy hónap leforgása alatt ezt a számot további 10 ezerrel sikerült növelni.

Érdemes tudni azonban, hogy a GMC még nem kezdte el az elektromos Hummer SUV-kivitelének gyártását, arra csak a jövő év első negyedében kerül majd sor. Ezzel szemben a pickup változatot már gyártják, viszont az elkészült példányok közül 424-et a márkakereskedők kezdeményezésére vissza is hívtak, miután kiderült, hogy a nagyfeszültségű akkumulátorcsatlakozók beázás hatására korrodálódhatnak, sőt magába az akkucsomagba is kerülhet víz.

Egyébként nemcsak a Hummer, hanem egy másik új elektromos pickup, a Chevrolet Silverado EV is nagyon jól teljesít a fogyasztók körében. Erre a modellre július végéig összesen 150 ezer foglalást tudtak felmutatni.