A BMW nem hajlandó házon belül gyártani az akkumulátorait

2022.01.15. 12:16

A BMW eddig is különutas módon állt az elektromos autók fejlesztéséhez (a korai i3 és i8 után elfogyott a lendület), amit részben a vezetőség hibás helyzetfelismerésére vezettek vissza, ám most inkább óvatosságként tálalják a vetélytársakéhoz képest kisebb mértékű befektetéseket.

P90423078 highRes bmw-i4-edrive40-driv

Míg a Mercedes és a Volkswagen is óriási tőkét fektet az akkumulátorokba -  komoly részesedéssel bírnak létező akkugyártó cégekben; előbbi nyolc, utóbbi hat gyárat tervez felhúzni partnerek segítségével - , a BMW egyelőre kivár, és a közeljövőben megelégszik a külső beszállítóktól vásárolt cellákkal. A teljes semlegességet persze nem engedhetik meg maguknak: egy kísérleti gyárat ők is építenek, és egy-egy akkumulátor-összeszerelő egység is létesül majd minden üzemük mellett.

Az óvatosságot Nicolas Peter, a márka pénzügyi vezetője indokolta meg: "Még nem tartunk ott, hogy meg tudjuk mondani, melyik technológia lesz velünk a következő 10-15 évben. Ezért fontos, hogy rengeteg erőforrást fektessünk be globális partnereinkkel az akkucella-kutatásba" [és nem a gyártásba]. A márka villanyautóiba egyelőre a CATL, a Samsung és a Northvolt szállít akkumulátorokat, akik mind az ágazat vezető szereplői.

Nem tudni, hogy a rövidtávú sikerek mennyire profitálnak a cég globális stratégiájából, és mennyire az aktuális termékpalettából, mindenesetre a BMW idén kiemelkedő teljesítményt ért el: globális eladásokban, majd' 10 százalékkal megelőzte az öt éve első Daimlert, miközben a Volkswagen eladásai összességében csökkentek is. Figyelmeztető jel lehet, hogy a cég várakozásainál nagyobb mértékben kezdett terjedni a villanyautózás, az elektromos BMW-k eladásai tavaly duplázódtak, ráadásul a globális prémium eladásokban is egy kizárólag villanyautókat értékesítő gyártó szorongatja őket a második helyről: a Tesla.

via Reuters