2021.10.22. 13:32

Ambiciózusan halad az elektromos jövő felé a dízelbotrány fekete füstjéből kihajtó Volkswagen, így a tervek szerint már 2030-ra a márka modelljeinek fele elektromos hajtással lesz elérhető. Ehhez rendesen bele kell rántani a következő szűk évtizedben, hiszen az ID.3-as és ID.4-es mellé még bőven kellenek kisebb és nagyobb autók,valamint rengeteg fejlesztés a sikerhez. Ha valaki igazán tudja, hogyan kell felépíteni egy elektromos autó birodalmat, akkor az Elon Musk, így Herbert Diess ismét találkozott a Tesla vezérével.

Igaz, most nem egy rövid próbaút miatt és nem is élőben, de a Volkswagen döntéshozói előtt tartott videókonferenciába bekapcsolódott Elon Musk is, hogy a gyártási és döntéshozatali folyamatokról beszéljen kicsit. Vegyes képet mutat az ilyen lépés, különösen abban a helyzetben, amiben a pletykák szerint Diess van. A Volkswagen vezetője nem feltétlenül népszerű, pláne legutóbbi kijelentése után. Most pedig egy másik vállalat vezetőjét bevonni a VW dolgaiba sokak szemében véleményes lehet.

Elon Musk szerint a Tesla sikere a mérnöki szemléletben van, hogy nem csak a fejlesztésre, de az egész logisztikára is olyan szemmel néz. Diess azt is kiemelte, hogy a chiphiány után a Tesla milyen gyorsan reagált és állt át az új chipre. A Volkswagennek nem csak tervei vannak a fenntartható jövőre nézve, de például a régi akksik újrahasznosításának problémáján is dolgoznak. A beszélgetés végére Diess arra jutott, hogy csökkenteni kell a vállalaton belüli bürokráciát, hogy gyorsabban születhessenek meg a döntések és ezáltal a fejlesztések is.