Megérkezett az első VW a görög villanyautó-szigetre

2021.06.04. 10:37

Az 1300 lakosú Astypalea szigetén jelenleg nagyjából 1500 hagyományos hajtású autót használnak, de a tervek szerint ez lesz az első olyan hely a világon, ahol minden közlekedési igényt elektromos járművekkel elégítenek majd ki.

A tervek közt szerepel egyebek közt, hogy az autók számát harmadával csökkentik és a sziget egyetlen buszjáratát 200 járműből álló villanyautó-megosztó szolgáltatással helyettesítik. A folyamat a hatósági autópark cseréjével indul: a rendőrség, a partiőrség és a helyi repülőtér járműállományát váltják ki először elektromos autókkal – a legelső kis lépést pedig ez az ID.4 rendőrautó jelenti, amely a napokban érkezett a szigetre.

A görög miniszterelnök, Kyriakos Mitsotakis, aki maga is részt vett az autó átadásán, azt mondta, Astypalea lehet a modell a teljes zöld átállás számára. Az energetikailag független, csak természetes erőforrásokat használó jövőt próbálhatják ki itt.

Ehhez persze nem lenne elegendő az autópark cseréje, hiszen a sziget energiaigényét ma szinte teljes egészében dízelgenerátorokkal elégítik ki: egy 3 MW-os napelempark, és egy 7 MWh-s akkumulátor-telep létesítését tervezik a szigeten 2023-ig. A második ütemben szélturbinákkal is kiegészítenék az energiaellátó rendszert, ezek 2026-ra állnának szolgálatba.

A közlekedési és energetikai átállástól azt várják, hogy az energiaárak 25%-kal mérséklődjenek a szigeten, miközben a szén-dioxid-kibocsátás az első ütemben 50, a másodikban 75%-kal csökkenjen a jelenlegi állapothoz képest.

Azzal kapcsolatosan, hogy a sziget lakói milyen feltételekkel cserélhetik elektromosra hagyományos autóikat, egyelőre csak egy konkrétumok nélküli ígéret hangzott el valamiféle kedvezményekről. Ám ahhoz, hogy a lakók önként menjenek bele a cserébe, jelentős engedményekre lesz szükség. A tervek szerint a VW ID.3 és ID.4 típusú autókat, illetve Seat MO eScoorer villany-robogókat biztosít majd a sziget autóparkjának kiváltására.