2022-re csúszhat a német Tesla gyár beindítása

2021.05.03. 09:18

Állítólag több ok húzódik meg a késlekedések mögött. Bár a gyár épületeinek építése jól halad, egyrészt lassabban megy a hatósági engedélyek megszerzése, mint korábban gondolták, másrészt az akkumulátor-gyártás előkészítése sem halad a tervezett ütemben.

tesla berlin 2105

Egy ilyen nagy vállalkozás esetében a fél év késés persze nem meglepő: a Tesla a nulláról épít egy olyan üzemet Németországban, amelyben a tervek szerint akár félmillió autó is elkészülhet évente, és ahol mintegy 12 ezer munkahely létesül majd a következő néhány évben.

A telephely a Model Y gyártásával kezdi majd a működését, de olyan tervekről is hallani, amelyek szerint itt indulna be egy ötödik Tesla, egy, az eddigieknél kisebb, csapott hátú ötajtós gyártása is.