A VW már a nyitott ID.3-ast fontolgatja

2021.03.01. 15:18

Bár eléggé ritka, hogy maga a gyártó szivárogtat korai stádiumban levő terveket, most pontosan ez történt. Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka vezetője az ID.3 nyitott változatáról közölt egy rajzot egy Linkedin bejegyzésben.

id3cabrio sk

A mellékelt szöveg szerint egyelőre csak az ötlettel játszottak el a VW szakemberei, a rajz azonban a gyári formatervező csapattól származik – ahogy Brandstätter fogalmaz, néhány korai ötletet testesít meg.

Bár az autó karakterén láthatóan nem próbáltak túl sokat változtatni, a tető hiánya alapos áttervezést igényelne. A vázlat alapján a kétajtós kabrió rövidebbnek tűnik, mint az ötajtós szériamodell, és a változatlanul hagyott részletek egy része is másképp fest rajta. Például a hátsó lámpák, amelyekből a ma kapható ID.3-asokon a fekete csomagtérajtó miatt alig látszik valami, a kabrión viszont nem takargatnák ezeket sem.

Az ötlet ilyen módon való felvetése arra enged következtetni, hogy a VW vezér szondázni próbálja a közönséget: kideríteni, mekkora érdeklődést válthat ki az ID.3 egy ilyen, egyértelműen igen szűk rétegnek szóló változata.

Az persze elég valószínűtlen, hogy egy ilyen autó zöld utat kaphatna a VW jelenlegi helyzetében. Egyelőre a legszélesebb körnek szánt villanyautók is épp csak kezdik átlépni azt a határt, ahonnan a gyártás már lehet nyereséges, és ez is csak a bőkezű német és francia állami támogatások miatt van így.