Három villanyautóval jön Európába a BYD

2022.09.29. 10:37

A BYD az egyik legnagyobb kínai autógyártó cég, sőt, villanyautós fronton a toplista dobogós helyein szokott szerepelni világszinten. Európai terjeszkedésüket remekül bizonyítja, hogy 2019-ben már Magyarországon szerelték össze elektromos buszaikat, most pedig elhatározták, hogy elektromos autóikkal is betörnek az európai piacra. Három típussal és kiterjedt kereskedői lánccal készülnek még év végéig.

A legnagyobb darabszámot az Atto3 nevű, közepes méretű crossover hozhatja meg, ami 38 ezer eurós, vagyis 16 millió forint körüli árával nagyjából a Skoda Enyaq osztályát támadja meg, és annál vélhetően itthon is olcsóbb lesz. Villanymotorja az első kerekekre adja le a 204 lóerőt és a 310 Nm nyomatékot, mindehhez 160 km/h-s végsebesség és 7,3-as 0-100 tartozik, hatótávban 420 kilométert ígérnek.

Az AC-ról 11 kW-tal, DC-ről pedig 88 kW-tal tölthető autó belterében olyan mókás apróságok vannak, mint a gitárhúrokra emlékeztető fülek az ajtózsebeken, a kézi súlyzót mintázó középső vezérlőegység, illetve a forgatható központi kijelző, ami a megjelenített tartalom függvényében tud vízszintes vagy függőleges lenni.

Érkezik egy nagy SUV is, a BYD Tang már inkább a BMW iX és az Audi e-Tron méretosztálya, hétüléses kivitelben, 517 lóerős, összkerekes hajtáslánccal, 400 kilométer WLTP hatótávval, 80 kWh-s akkupakkal, 4,6 másodperces 0-100-zal és 680 Nm nyomatékkal. 30 milliónak megfelelő 72 ezer eurós nyitóára nem kevés, cserébe ez már egy közel egy éve létező modell, amiről kiderült, hogy biztonsági és megbízhatósági szempontból eléggé rendben van, felszereltségét ismerve pedig az árelőnye is tisztességes, a fő kérdés csak az, hogy ebben a szegmensben mennyire lesz nehéz rávenni az európai vásárlókat, hogy a régóta ismert márkák helyett BYD-t válasszanak. Valószínűleg nagyon.

Érkezik azért egy szedán is, a négyajtós BYD Han ugyanazt a 30 millió körüli nyitóárat kapja, mint a Tang, és a becélzott konkurensek között is Mercedes EQE és BMW i4 szerepel, a hajtáslánc is nagyjából ugyanaz, mint a nagy SUV-nél, cserébe itt egy 3,9 másodperces 0-100 adja a pikantériát, elképzeléseim szerint ebben a ligában lesz a legnehezebb érvényesülni a gyártónak.

Az összes európai BYD modell LFP, azaz lítum-vas-foszfát akkumulátort kap és a BYD saját e-Platformjára épül. Hivatalosan -30 és +60 Celsius fok között megbízhatóan használható autókról beszélünk, hőszivattyús temperálással és magas felszereltségekkel. A BYD európai kereskedőhálózata még idén elindul, a legfőbb piacokon (Németország, Hollandia, Dánia, Svédország, Egyesült Királyság és Franciaország), de rendelni már jövő hónapban is lehet a modelleket, a párizsi autószalonon történő fizikai premier után. A rövid várakozási idők is kecsegtetők, az első rendelők állítólag 2022-ben kézhez is kapják az autókat.