Az Audi nem ért egyet a német kormánnyal, támogatják az elektromos átállást

2022.06.25. 15:14

Az Európai Parlament június elején fogadta el plenáris ülésén azt a javaslatot, amely szerint 2035-től nem lehet majd közvetlen szén-dioxid-kibocsátású új autót forgalomba helyezni az EU-ban. Ez persze minden gyártót másképp érinthet, attól függően, hogy eredetileg milyen célokat tűztek ki az átállással kapcsolatban. Mielőtt a rendelkezés életbe lépne, a tagországokkal külön-külön egyeztetnek majd, de Németország már most jelezte, hogy nem ért egyet a határidővel.

IMG 8818

Christian Lindner pénzügyminiszter szerint a piacgazdaság szempontjából fontos szerepe van a technológiai nyitottságnak, nem szerencsés kizárni egy lehetséges megoldást, jelen esetben a belső égést. Ezzel viszont nem ért egyet az Audi vezére. Markus Duesmann úgy véli, a teljes átállás jó dolog, a márka pedig jó úton halad, hogy teljesíteni is tudja a kitűzött célokat.

Duesmann tartja azt az ígéretet, amelyet már tavaly megtettek: 2026 után kizárólag villanyosított modelleket készítenek a világpiacra, tehát a tisztán elektromosak mellett legfeljebb hibridekre számíthatunk. 2033-ig aztán folyamatosan visszavagdossák a belső égésű modellek számát, azok fokozatosan teljesen kikopnak a kínálatból. 2025-ig összesen húsz tisztán elektromos Audi jön.