Ezer kilóra ezer lóerő, hidrogén hajtással

2022.06.23. 14:02

Ma mutatták be Goodwoodban a lényegében ismeretlen Viritech sportautóját, amely Pininfarina formatervvel, és képtelen árcédulával próbálja felkelteni a közönség figyelmét.

Az autójuk, az Apricale elég mutatós – a Pininfarina formatervezői láthatóan nem felejtettek el jó arányú autókat rajzolni – formai szempontból egy Koenigseggre emlékeztet leginkább. Az igazán érdekes azonban nem is a forma, hanem a Viritech saját fejlesztésű hidrogénhajtása, amely állítólag a kivételes teljesítmény-tömeg arány záloga. Az alapvetően tervezésre alapított cég vezetője meggyőződéssel állítja, hogy az üzemanyagcellás hidrogénhajtás egy ilyen sportkocsiban sokkal kedvezőbb megoldás, mint a tisztán elektromos. Az adatok szintjén ez mindenképp igaznak tűnik: az egy tonnás, ezer lóerős sportautóval állítólag úgy 800 km tehető meg egy töltéssel – ugyanezt egy elektromos jármű manapság jellemzően két tonnás tömeggel tudja, a nagy és nehéz akkumulátorok miatt.

Természetesen a Viritech sportkocsiterve sem a kispénzűekre lő, sőt: 1,5 millió angol fontos árról beszélnek, ami jelenleg közel 700 millió forintnak felel meg. Ugyanakkor a gyártás legkorábban 2024-ben indulhat, és ha ez sikerül, akkor sem biztos, hogy az ár ennyi marad.

Egyelőre vita folyik arról, hogy a zéró-emisszió eléréséhez a hidrogénhajtás a megfelelő út, vagy a tisztán elektromos hajtás. Mindkét megoldás mellett szólnak érvek – a hidrogén mellett például a gyorsabb töltés – de a döntő az lesz, hogy melyikhez épül ki teljesebb töltőhálózat a következő egy-két évtizedben. Ezen a téren egyelőre az elektromos hajtás látszik a befutónak, bár a hidrogénes járműveknek is akadnak még komoly támogatói, köztük a Toyota, a teherautó-gyártók közül pedig a Volvo Trucks.